Olaszország csak akkor küld csapatokat a libanoni ENSZ-békefenntartó erők kötelékébe ha az izraeli hadsereg betartja az ENSZ-közvetítéssel tető alá hozott tűzszünetet
Híradó
Egyiptom 1300 rendőrt vezényelt az arab ország és a Gázai övezet határa mellé, attól tartva, hogy palesztin radikálisok esetleg megkísérelnek erőszakkal átkelni az övezetből egyiptomi területre
A harci repülők és helikopterek naponta hajtanak végre berepüléseket az arab állam légterébe – Izrael több állást is megtartott a határ libanoni oldalán
A vadóc énekesnő kiállt a színész mellett
Az új évadban hét darabot mutat be a színház
Mahmúd ar-Ramáhinak korábban már sikerült elmenekülnie egy őrizetbe vétel elől
Kofi Annan a Baalbek közelében végrehajtott helikopteres támadást értékelte így
A budapesti megemlékezésen Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek avatta fel az emléktáblát
A The Washington Post szerint az egyik polgárháborút a másik követheti, a térség államai dominóként dőlhetnek el egymás után
Az idei felvonuláson több újdonságot is láthattak a nézők
A soknyelvű ország erősebb az egy nyelvűnél – idézte a főpolgármester Szent István királyt
A zsidó állam egy speciális munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy az megvizsgálja a tárgyalások lehetőségét Szíriával
Az izraeli katonai műveletek célja a Hezbollah fegyverutánpótlási vonalainak elvágása
A Nap-kelte vendége Mihály Éva
A libanoni kormányfő szerint a Biztonsági Tanács (BT) által meghirdetett tűzszünet nyílt megsértése a szombat hajnali izraeli helikopteres akció, és ezért az ügyben az ENSZ főtitkárához fordul
Ha nem indul a videó, kattintson ide
Palesztin fegyveresek gépkocsiból lelőttek szombaton egy izraeli katonát Ciszjordániában – jelentette be az izraeli hadsereg
Megérkeztek szombaton az első francia ENSZ-békefenntartók Libanon déli részére.
A Kovács Katalin – Janics Natasa kajak kettős 200 méteren is futamgyőztesként jutott be a táv döntőjébe, a Sarudi Pál, Joób Márton, Horváth Gábor, Balázs Péter összeállítású kenu négyesünk pedig második helyével a döntőbe jutott


