A szárazföldi offenzívát egyelőre nem szélesítik
Híradó
Mintegy negyven rakéta hullott több településre
A Nap-keltében elmondja, miért – a stúdióba várják pénteken Albert Flóriánt, Pető Ivánt, Rostoványi Zsoltot, Németh Zsoltot és Izrael magyarországi nagykövetét is
Olmert kabinetje a nap folyamán dönt arról, hogyan folytassák a harcot, a tegnapi nagy emberveszteségük után
A nemzetközi értekezlet nem adott ki felhívást az azonnali tűzszünetre Libanonban, mert Amerika ezt határozottan ellenezte
A légi és tüzérségi csapások azután indultak, hogy az izraeli hadereg elszenvedte eddigi legnagyobb egy napon belüli emberveszteségét
Nyilvános nézeteltérést okoztak az Izraelnek szánt bombaszállítmányok
Ezt az izraeli kormányfő hevesen visszautasította
Az izraeli férfit Názáret körzetében vették őrizetbe
„Néhány hétnek el kell telnie ahhoz, hogy győzelmet hirdethessünk” – jelentette ki az izraeli hadsereg egyik magas rangú vezetője
A szentföldi utakra elsősorban tavasszal és ősszel van a legnagyobb kereslet
A libanoni síita szervezet minden más megoldást elfogadhatatlannak tart
Arab televíziók szerint az ütközetben 13-an estek el izraeli oldalon
Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnök szerint országa meg fogja fizettetni Izraellel az okozott kárt
Az áldozatok többsége gyermek
Az ENSZ-főtitkár a római válságkonferencián szólalt fel
Tovább romlott a volt izraeli kormányfő állapota
Izrael fogolycserénél használná fel a tetemeket
Tarja Halonen szerint az ENSZ-állomás elleni támadás semmivel sem igazolható
Az al-Arabíja televízió értesülése szerint számos izraeli katonát megöltek Bint-Dzsbeilnél – Rómában nemzetközi konferencia kezdődött a helyzet rendezésére

