Június 29-én a Hamász 64 politikusát vették őrizetbe
Híradó
A Hezbollah nem iráni vagy szíriai párt, hanem olyan szervezet, amelynek tagjai megvédik Libanon területét – szögezte le Libanon budapesti nagykövete
A Hezbollah fegyveresei máris heves harcokba bonyolódtak a behatolókkal
A harcok megfékezését egyedül a NATO lenne tudná biztosítani – véli Eörsi Mátyás
Több szervezet is arra panaszkodik, hogy hiába van segély felhalmozva a raktáraiban, a szállítmányok az utakon vesztegelnek
Jeruzsálemi közlés szerint az izraeli erők megsemmisítették a nehéz rakéták kétharmad részét
Amír Peszter lelkiismereti okokból nem kíván részt venni a harcokban
Izreal budapesti nagykövete hangsúlyozta: hazája nem akar polgári áldozatokat
A politikus szerint az ENSZ keretén kívüli bármilyen nemzetközi az ország lerombolásához vezetne
A bizottság hétfői ülésén a közel-keleti fegyveres konfliktus, és az arról kialakítandó magyar álláspont a téma
A kamasz éppen amellett a ház mellett tartózkodott, amelyet találat ért
A feszült izraeli helyzet miatt korábban a Liverpool is tiltakozott az ellen, hogy Haifában tartsák meg a Maccabi elleni Bajnokok Ligája-meccset
A hadsereg azzal indokolja a támadást, hogy az csak a szárazföldi alakulatok védelmét szolgálja
Az izraeli légi támadásban 50 civil, köztük 37 gyermek halt meg
„A helyzet így egyszerűen nem folytatódhat” – nyilatkozott a brit miniszterelnök Izrael libanoni offenzívájával kapcsolatban
Damaszkuszban a dél-libanoni Kána község elleni brutális izraeli légitámadás ellen tiltakoztak
A támadásokat 48 órára leállították, de ezzel egyik fél sem fejezte be a háborút
A Nap-kelte vendége David Admon, Izrael magyarországi nagykövete
A siíta szervezet azután támadott, hogy Izrael felfüggesztette légi csapásait Dél-Libanonban
Egy libanoni zenész furcsa kísérlete

