Kedves Barátaim!

Kedves Türelmes Olvasóim!

Elõre elnézést kérek a hosszú levelem miatt….

Ezeddig igyekeztelek benneteket megkímélni néhány olyan „hivatalos – zsidós” dologtól, ami most nagyon kikívánkozik belõlem.

Nem meséltem ezekrõl, és nem is beszéltem róluk, annak ellenére, hogy ez a levél/blog mégiscsak egy rabbi levele, aki a magyar zsidóságban (zsidóságért??) próbál tenni valamit, ahelyett, hogy elment volna „tisztes” szakmát tanulni.

Miért is mondom ezt?

Ez a fajta organizmus (gyk: élõlény), azaz a rabbijelölt, 19-20-21 esztendõsen belép egy olyan egyetemre (ORZSE), ahonnan 6-7 év után csak egy út vezet kifelé. Ezzel a döntésével nagyjából lemond olyan „elvi” karrierekrõl, minthogy híres és jól menõ ügyvéd vagy plasztikai sebész, vagy akár egy katonatiszt legyen.

Sõt…

Amikor kilép az alma mater falai közül, általában már egy vállalkozás elkezdéséhez is túl öreg (a Kepets Andris egy külön történet).

Szóval ott áll kb. 30 esztendõsen, mindenféle gyakorlati szakmai múlt és világi végzettség nélkül. Azt persze tudja, hogy számára megfelelõ szintû „normális” szakmában szinte lehetetlen elhelyezkednie, mert a beadott életrajzán a fejvadász cégek HR szakemberei valószínûleg reggelig nevetnének hasukat fogva.

Ez van…

Emlékszem, pár napos diplomám volt, amikor leültem beszélgetni, a „hogyan-tovább”-ról. Ott közölte velem az egyik döntéshozó, hogy az õ xxxxxboltjában, egy kezdõ eladó keres yy forintot, és ezt tudja adni itt õ is. ——– A döbbent viszontkérdésemre azt válaszolta, hogy ennek az eladónak is le kell tennie az asztalra valamit, hogy ez a juttatás emelkedjen.

Ez van…

Persze most nem kell krokodilkönnyeket hullajtani miattam, nem is azért írtam le, hanem csakis azért, mert két olyan impresszióm is volt a szerdai nap folyamán a világi vezetés – vallási funkcionárius konstellációban (gyk: helyzetében), amirõl szeretnék írni, annak ellenére, hogy ezekbe a levelekbe, soha nem írtam le senkirõl semmit.

Két és fél esztendeje „csupán” annyit írtam meg, hogy az én lelkem mit él meg.

Pl: biztos volt, aki felismerte önmagát abban, amit leírtam július 27-én, (pedig senkire sem céloztam) miszerint:

„Az egyértelmûség elönti az embert és boldogsággal tölti el.

Nem remeg a kezem és tudom, hogy amit csinálok az JÓ!…

Biztos te is éreztél már ilyet, amikor megtölti az embert a boldogság, hogy jó amit csinál. Amikor látod, hogy valaki örül annak, amit csináltál neki. Vagy a tetted miatt szép lett valami. Segítettél és öröm volt segíteni.”

Mirõl is írtam itt? Az embernek vannak örömszerzési igényei. És ha ezek megvalósulnak, boldog lesz.

Ha valaki önmagán ezt az érzést észrevette, akkor az boldog lehetett. (Az, hogy valaki bármit is magára vesz az általános gondolatok közül, az csupán õ lelkét jellemzi.)

Persze – ha valaki akarja – ebbõl akár azt is ki tudja olvasni, hogy én RZ magabiztosságtól duzzadva, szilárd (és nem remegõ) kézzel egyértelmû úton megyek (nyomulok) elõre, és bármi is történjék, akkor arról azt gondolom, hogy az a JÓ.

Ez minden, csak annak a kérdése, ki mit keres egy beszélgetésben, egy könyvben, egy képben, egy levélben. – és amit keres, azt meg is találja elõbb-utóbb.

Tegnap egy eléggé nagy és tiszteletreméltó fórum (gyk: nyilvánosság) elõtt megvádolt engem egy volt barátom, hogy (többek között) én azt írtam korábbi levem(im)ben, hogy a Károlin „vészhelyzet” van, és hogy én kiprédikáltam levélben õt, lehordva minden rossznak.

(Már nem is emlékszem, hogy miket citált még a leveleimbõl, amit õ magára vett.)

Nagyon fájt hallgatni ezeket a vádakat. Persze minden vád elmondható, mert vádolni mindig mindenkit lehet, és meg lehet találni a megfelelõ citátumokat mindenki ellen. Éppen ezért adassék meg a válasz lehetõsége is, amit ott tegnap nem akartam megtenni, mert nem akartam mélyíteni az árkokat.

Másrészt, ha az én állítólagos támadásom ezen a fórumon történt, akkor én itt szeretnék reagálni.

Szóval, térjünk vissza a tegnapra!

Mivel ott hirtelenjében nem is tudtam, mirõl van szó, ezért mikor hazaértem elkezdtem keresni azokat az ominózus leveleket, amikben a „vész, veszély, vészhelyzet” szavak szerepelnek. Összesen egy ilyen volt: július 7-én.

Mit is írtam benne (kiemelés tõlem)?

„…már a második hete tartjuk meg a zsinagógában a beszélgetéssel egybekötött hávdálá szertartást. Múlt héten is több, mint tízen voltunk.

Nagyon jó beszélgetés volt, sok jó ötlettel és tapasztalattal. Közösségformáló és közösségépítõ. Törõdünk egymással, aggódunk egymásért. – eggyé válunk, egyéni örömünkre és a közösségért.

„Kettõs teher s kettõs kincs, hogy szeretni kell.”

Aggódunk és örülünk.

Ám ha ez ily’ egyszerû lenne, akkor az egész világ boldogságban úszna. Sajnos jelenleg is ezernyi veszély fenyeget bennünket. A kapcsolatokat, akár két ember (egykori vagy jelenlegi szerelmetes) együttélését, akár egy közösségét, legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti.

Ezt nyugodtan kiterjeszthetjük bármely közösség életére is. Mindig adni kell valami újat, valami szépet.

Ettõl boldogok leszünk. Siker és öröm.”

Szóval…

Ebbõl a szövegbõl sok mindent ki lehet olvasni. Az új zsinagógai kezdeményezés sikere fölötti örömöt. Vagy akár a félelmet a megszokástól. (Aki ezekrõl a félelmekrõl és a veszélyrõl szeretne olvasni, ajánlom szeretettel Jesája könyvének 29. fejezetének pl. 13. versét.)

Tudom, és mindenki tudja, rengeteg érzelem volt és van bennem.

Tudom, lehet értelmezni a szavaimat ezerféleképpen, ám azt, hogy én ezekkel a sorokkal bárkit bántani akartam volna, ahhoz elég nagy fantázia kell. Nekem is 3-4x kellett elolvasnom, míg megtaláltam benne azt a lehetséges olvasatot.

Éppen ezért nem is szeretnék vele többet foglalkozni, mert én tudom, hogy semmi hátsó gondolat, sorok között elrejtett üzenet, kódolt lázítás, stb. nem volt még a gondolataimban sem.

Az „ezernyi veszély”-rõl pedig csak annyit szeretnék még mondani, hogy aki ismer, tudja, hogy én mennyire félek a zsidóságot és Izraelt fenyegetõ „ezernyi veszély”-tõl. Ezért mondtuk közösen az imákat a zsinagógában péntek esténként Izraelért és a Cáhálért.

És milyen borzasztó élmény volt, hogy ezen péntek hajnali levelemet követõ 5. napon kezdõdött el az ezernyi veszély egyike, a libanoni háború. Ennyit a veszélyekrõl, amik bennünket fenyegetnek.

És ismét kérek mindenkit, ne desifrírozza (gyk: rejtjelezett írást megfejt) a leveleimet.

Én annál egyszerûbb lélek vagyok, mintsem a barátaimnak küldött nyílt levelekben titkos kódokkal uszítsak bárki ellen is…

A másik dolog, amirõl sose beszéltem még itt, az a Hitközség mûködésében rejlõ idõzített bomba, amit még ki lehet kapcsolni, ha ügyesek vagyunk. (Errõl annak ellenére írok, hogy tudom, a címzettek között van sok olyan „kedves barátom” is, akiket ez lehet, hogy ez megérint majd, ám írni kell róla, mert nem dughatjuk a fejünket 120 évig a földbe.)

Amikor 2004. október 22-én az írtam le a levelemben:

„…meg kell szervezni a közösséget.

Tagokkal, szervezettel.

Ad hoc jelleggel, és csupán a sok önkéntes szeretettel (ami rendkívül fontos dolog!) nagyon nehéz dolgozni.

Szervezetben kell tudni dolgozni.

Tagsággal, adatbázissal, vezetõséggel, újsággal.

Szolgáltatássá kell válnia egy hitközségnek, ahol mindenki megkapja, amit szeretne. Egy jó szót, egy szép dalt, barátokat, társakat, tanulást.

Ehhez tagság is kell, akik fenntartják ezt a rendszert.

Aki tag szeretne lenni a nemsokára önállósodó Újbuda – Lágymányosi közösségben, nálunk tud jelentkezni.

Egy jelképes hitközségi adóval (pl.: 100-500 Ft/hó) léphet be a Hitközségünkbe.”

Ez nem volt véletlen, hogy az itteni mûködésem elsõ hónapjaiban leírtam ezeket a gondolatokat, mert jelenleg a tapasztalataim szerint, sajnos a magyar zsidóság abban az állapotban van, hogy képtelen önmagát eltartani. Sem anyagilag, sem hitéletileg.

A régi hívek sajnos elmennek, és a fiataloknak sokszor nem vonzó egy olyan zsinagóga, ahol az átlagéletkor még mindig 60 év. Ahol nincs beszéd (dróse), tanítás. Ahol nincs Talmud Tóra, vagy héber oktatás. Ahol nincs társaságuk. Vagy akár nyugdíjas klub a szépkorúaknak.

A huszonévesek mesélték nekem, hogy bemennek és kimennek. „Miért is menjenek be?” kérdezik. Hiszen nem érzik a sajátjuknak. Nem alakul ki semmilyen kötõdésük.

Éppen ezért kell kialakítani az egyénnek ezt a kötõdést a közösséggel. – ez a mi dolgunk és a hitközség vezetõié.

Ezzel párhuzamosan tudatni kell önmagunkkal, hogy ha csak magunkra számíthatnánk, akkor is fent kellene tudni tartani önmagunkat. Nem lehet minden pillanatban arra hivatkozni, hogy kevés pénz jön az államtól.

Mellettem ült egy hitközségi elnök, egy (több) elõkelõ kerületbõl, aki arra panaszkodott, hogy neki egy esztendõ alatt 700.000.- adományt kellene gyûjtenie, és ez lehetetlen. (A körzet költségvetése alapján ez az összeg a körzet 3 heti mûködésére sem lenne elég)

Mirõl is beszélünk??

Nem értem!

Ha lenne a körzetnek 83 családja, akinek megérne havi 1000 forintot (napi 33 forint!!), hogy oda járjon a közösségbe, hogy Talmud Tórán tanuljon a gyereke, hogy imádkozhasson a szeretteiért, és mondhasson egy káddist, ha majd kell, akkor ez a körzet csak a saját adókból évi 1 millió forintot tudna bevételezni. (És ekkor még nem beszéltem az ünnepi és egyéb adományokról, snóderekrõl).

Nem értem…

Az elnök urak közül néhányan felháborodva támadtak nekem, hogy én hogyan is gondolom azt, hogy a régi „klasszikus” elnök-rabbi felállást kritika alá merem venni. Sõt elnöki babérokra török! (Ami persze így ebben a formában szintén nem igaz, feltéve, hogy a pályázatok megírását és végigvitelét, illetve a kiddusra szükséges dolgok megvásárlását, vagy a mocskos abroszok kimosását nem tekintjük elnöki privilégiumnak – bár nem hiszem, mert eddig kevés elnököt láttam, aki eddig emelkedett volna).

Szóval kaptam a pofámra, hogy az elnökök „csak” kóvedért (gyk: tiszteletért, pusztán elismerésért, azaz nem pénzért) csinálják, amit csinálnak. (Az üzenet: bezzeg mi rabbik nem átalkodunk ezért még pénzt is elvenni).

Majd közölték a részigazságot, amit sokan sokszor szeretnek hangosan, tudós módon elmondani: Régen a rabbikat választották, meghívták… bezzeg ma! Ma az a borzasztó tendencia kezd megerõsödni, hogy a rabbik kitúrják a körzeti elnököket.

És az elnököket, nincs, aki megvédje, nincsenek szabályozva a jogaik. A világi vezetés ki van szolgáltatva.

Nem értem! Még mindig nem értem…

Ott ültem kb. 10 hitközségi elnök és másik 10 világi vezetõ között, 2 rabbikollégámmal. Nem igazán voltunk túlerõben… de ez nem csoda…

Az egész zsidó hitközség a világi vezetésrõl szól!

Bármilyen állami szintû vagy nemzetközi tárgyaláson a zsidóságot a világi vezetés képviseli.

A majd 100 tagú közgyûlésben 10 rabbi (egyházi ember) van és 90 világi.

A hitközség elöljáróságában 2 rabbi és vagy 10 világi van.

A zsinagógák elöljáróságaiban a rabbinak általában nincs szavazati joga. A rabbi csak tanácskozási joggal bír. Nem mintha az õ egy szavazata bármit is döntene a másik tízzel szemben.

Nem-nem. Ezek elvek.

Szóval, az elnökök tegnap eldöntötték, hogy összefognak és újból õk fogják választani és ezáltal kordában tartani ezeket a domináns és diktátor rabbikat. – mint régen… J

Az elnök uraktól kik olvassák ezt a levelet, (ezen a levlistán van 4 körzeti elnök is – ám nyilvánosan is olvasható a levél) alázattal kérdezem:

Mit kívánnak tenni (és személy szerint mit tesznek), hogy a közösségük nõjön?

Milyen személyes vonzerõvel vagy praktikával bírnak? Én szívesen megtanulnám tõlük.

Mivel vonzzák be a fiatalokat, a gyerekeket és a vallástól eltávolodott – és visszatérni vágyakozó zsidó értelmiséget a zsinagógákba?

Mit tudnak õk adni, ami miatt járni fognak holnaptól?

Nagyon szép dolog, hogy ezek a körzeti elnök urak csak a kóvedért dolgoznak (és most nem akarok beszélni az ebbõl szerzett kapcsolati tõke, a kinyíló kapuk, az újságcikkek, és egyebek szerepérõl).

De azért ugye van más céljuk is, mint a kóved megtartása? Mert nem kóvedért, hanem a közösség épüléséért és megmaradásáért kell dolgozni mindannyiunknak.

A jelen pillanatban nem nyomozó módjára keresni, hogy kiben mi a rossz… hanem a közösségeket kell megerõsíteni.

Én biztos vagyok abban, hogy az elnököknek vannak híveik, akik miattuk jönnek a zsinagógába, hiszen olyan biztosan állítják, hogy náluk van a bölcsek köve…

Ám én mégis a klasszikus felállásban hiszek miszerint a zsidó emberek a Jóisten miatt mennek be egy zsinagógába.

Hisszük, hogy nekünk – akik a mi közösségünkért a Bét Sálomért dolgozunk – tiszta a lelkiismeretünk.

Hiszen az a zsinagóga, amirõl 3 éve még azt mondta valaki, hogy megveszi a kiürült házat a kedvesének születésnapi ajándékba közösséggé formálódott. Élettel van tele, fiatalok és idõsebbek együtt vannak, bárki bármit is jelent be a Síp utcába. (Ez ott hangzott el szó szerint így!! – „bejelentések érkeztek hozzánk” – jaj hová kerültem… L)

A Tóra nem írja elõ a kötelezõ csatlakozást semmilyen földi csoporthoz se.

Ha valakinek az az irányvonal nem tetszik, amit ennek a közösségnek a döntõ többsége szeret, (függetlenül attól, hogy mikor jött életében elõször ebbe a zsinagógába) elfogadjuk, amit a közgyûlés által választott elöljáróság támogat, akkor mindig is joga volt megmondani.

Ám ha valaki úgy érzi, hogy máshol kapja meg a lelki békéjét, akkor is áldásunk rajta.

Mi próbálunk adni, amit tudunk.

Áhítatot az imához,

5 különbözõ oktatást, hogy bárki megismerhesse a gyökereit,

társaságot,

kedves és befogadó közösséget, ahol mindenki pozíciójától függetlenül tenni akar a zsidóság(á)ért.

Zsidóságot szeretnénk, és azt, hogy a gyermekeinknek és unokáinknak is még legyen hová mennie.

ENNYI – ÉS SEMMI MÁS.

Majd ha az emberek megérzik az Istenfélelmet és a hit és a zsidóság iránti alázatot, akkor fognak jönni.

Akkor lesznek a zsinagógákban erõs minjenek bátlonok nélkül.

Akkor lesz az az idõ, amikor az embereknek igényük lesz arra, hogy tagjai legyenek egy közösségnek.

Akkor fogunk tudni valamit is nyújtani a bejövõ embereknek.

Akkor váltják majd fel egyes budapesti és vidéki virtuális közösségeket mûködõ közösségek.

Csak akkor, ha tudunk szolgáltatni!

És ez a jövõ útja….

Ez a hét az újév hete… ros hásáná….

Ekképpen éljük meg a zsidóságunkat.

Imaidõk:

Szeptember 14. péntek:

Bárheszsütés a szokásos idõpontban (érdeklõdj az Eszternél)

18.30: esti ima (gyertyagyújtás: 18.39)

Szeptember 15. szombat:

8.30: elõimádkozás tanulás

9.00: reggeli ima – Berkovics Gabriella lányának a névadása

ima után tanulás

19.00: meláve demálká – hávdálá: 19.41)

Szeptember 16. vasárnap:

7.00. a szlihajsz (bocsánatkérõ imák) elsõ napja

szeptember 17- minden hétköznap

6.45. : szlihajsz

szeptember 22. péntek

18.00 beköszönt ros hásáná!!!!

Talmud Tóra: (vallás és kultúrtörténet)

Vasárnap 9.30. két csoportban

Héber:

Hétfõ 17.30.

Szerda 17.30.

dr. Hegedûs Pál elöljáró órái az ünnepi felkészülés jegyében:

vasárnap 18.30:

Ámosz próféta könyvébõl a 3:1-3:8 és Jesája könyvébõl a 42:1-42:9 versek

Csütörtök 18.30: (ellul 28 – azaz tulajdonképpen már ellul utolsó estéjén) Mózes elsõ könyvébõl a 22:1-22:19 részek.

3 rövid de fontos hír:

A templomjegyeket a körzet irodavezetõjénél, Limbek Rékánál lehet kapni, vagy érdeklõdni, vagy lefoglalni (361-1965 vagy lagymanyos@gmail.com). – helyek a beérkezés sorrendjében lesznek eladva.

H-Sz: délután

K-Cs-P: délelött

A zsinagóga honlapja: www.zsinagoga.net

A zsinagóga számlaszáma: OTP — 11773126-00024284 (Szepesi Judit)

Fontos hír:

Bár az elmúlt egy-két hónapban szándékosan egy szót sem írtam arról, hogy mi kis körzetünkben milyen változások történtek, most is csak annyit szeretnék leírni itt, hogy új (ideiglenes, megbízott, átmeneti stb.) elnökünk van, akit Ladányi Györgynek hívnak. Sok sikert neki a munkájához!