Kedves barátaim!

Örömteli volt körbenézni.

Olyan büszkék voltunk magunkra ott a zsinagógában a neilá után.

Mosolyogtunk. és ettük a csokiskalácsot.

„Ezen a napon is túl vagyunk!” – mondtuk magunkban – magunknak.

Büszkék voltunk magunkra, azt hittük magunkról, legyőztük a böjtöt. pedig ő
győzött le bennünket, azzal hogy vártuk, hogy vége legyen már.

Bár a végén kicsit szomorúak voltunk, mert amikor végigmondtunk mindent,
elcsúsztunk 5 percet. és aztán még jött az esti ima is. többen bosszúsak
voltak, hogy mennyivel (5-10 perccel) tovább tartott a szertartás.

Néhány barátom mosolyogva mutogatott az órájára, hogy ezt a negyed órát majd
jövőre visszakérik, de ez – az ő részükről – csak vicc volt.

Igen. Sok olyan erő van a világon, amivel szinte lehetetlen megküzdeni.

Egyébként szomorúan (könnyezve??) tapasztalom, hogy a rohanó világ sok
embert „megbolondít”. és úgy próbálják felvenni a ritmust, hogy ők is
rohannak. Ezt magamon is érzem, amikor a kocsiban egy piros lámpánál
telefonálgatok. miközben a mifáhrer idegesen tekinget körbe, hogy mikor
karambolozok a szétszórtságom miatt. Igyekezni kellene erőt venni
magamon/magunkon, hogy legyőzzem/legyőzzük az időt. – szinte lehetetlen
feladat.

A héten egy picit meg tudtuk állítani az időt!

A borzasztó fájdalomban kis megelégedettség volt, hogy a közösség ezen a
héten még jobban összekovácsolódott. arról beszélek, amit a múlt heti
levelemben írtam az imáról a Rózenfeld Mózes bácsi lakásán..

A közösség el merte vállalni Mózes bácsi utolsó kérését, miszerint a régi
hagyomány szerint a lakásában imádkozzunk minden nap, reggel és este.

Minden elismerésünk azoké az embereké, akik el tudtak jönni imádkozni,
káddist mondani és osztoztak a család gyászában. Tudom, ezek apró dolgok. Ám
láttuk, milyen erő van a barátságban és a tiszteletben! Olyanok is eljöttek
a hívó szóra, akik nem is ismerték őt.

A rohanó világ meghódolt a hagyománynak.

Minden reggel és este bőven megvolt a minjen. Ez nagy dolog!! Ebben a
közösségben nem nagyon szoktak hozzá a napi rendszerességű közösségi imához,
ami egyébként a gyakorló zsidóság alapja volt több évezreden keresztül.

Ám az a bizonyos „rohanó világ” elvitte a rendszeres imádkozás hagyományát
is. (A budapesti mindennapi minjenekről, most kérlek, ne is beszéljünk.
inkább majd egyszer 4szemközt.)

Hogy mennyire evidencia (volt) a reggel-esti ima, amire ma csak
csodálkozunk? A minjen, a káddis elmondásának alapfeltétele. És a történelem
folyamán ritka volt az a közösség, ahol nem volt gyászoló. Összejöttek,
imádkoztak, beszélgettek, tanultak együtt voltak.

Ám napjainkban mi a valóság?

Az emberek éjjelig vannak ébren.

Dolgoznak, tévéznek vagy interneteznek (J most is éppen hajnali 1.00 óra
van – és még hol vagyok a levél végétől.).

Majd reggel nehezen kelünk fel.

Rohanunk dolgozni, és féltjük a munkahelyünket.

Nyugdíjasokból meg igazgatókból viszont igen nehéz fix minjent kovácsolni.

Amikor itt a károlin kb. egy esztendeje elkezdtük a heti egyszeri imádkozást
hétköznaponként, sokan mondták: „Miért csinálom? Mi értelme van? Ez „itt”
nem volt szokás! Plusz pénzt nem kapok érte, akkor minek?” Erre a kérdésre a
Talmud válaszol helyettem: azért vezették be hétfőn és csütörtökön a
Tóraolvasást eleink, hogy ne múljék el 3 nap Tóra nélkül!

Ezt szerettem volna (és szeretném most is), hogy itt dél-budán, ez a
zsinagóga kicsiny vallási és kulturális központ legyen. Hogy mindenhonnan
jöjjenek ide tanulni, imádkozni, közösségben lenni.

És ehhez a személyes példamutatás kell!

Hogy is akarunk mi „vallási és kulturális központ” lenni, ha mi nem teszünk
érte semmit.

Fájtak a támadások. és én írtam mindenkinek, hogy „semmi sem kötelező”, és
„nem presszionálok senkit”, ha valakiben van rá belső igény, le fog jönni
imádkozni, tanulni, stb, ha nincs, akkor ne jöjjön le. szomorúan, de
tudomásul vesszük.

Majd elkezdtük a második, csütörtöki minjent is. Többen nagyon boldogak
voltunk. Többen elfogadták. Aztán most azon vettük észre magunkat, hogy majd
egy hónapja minden reggel ott voltunk a zsinagógában.

Az őszi ünnepkör közepefelé vagyunk. Kicsit fáradtak vagyunk már.

ÁM KÉRLEK BENNETEKET, MÉG NE ADJÁTOK FEL!!!! Az elcsüggedés az egyik
legrosszabb tanácsadó.

A jövő héten, hétfőn este ránk köszönt szukkot ünnepe. És utána már a
következő ünnep Pészáh lesz. (ha valaki tud helyet a széder estének
szóljon!!!!!!! Kb. 150-200 fő!!! – mert a tavalyi már nem nagyon fog még
egyszer összejönni J – túl sok volt s zsíros lábas..)

Szukkot:

Vasárnap reggel 10 körül kezdjük díszíteni a sátrat!

Nagyon jó lenne, ha minél több gyerek lenne ott, hogy találkozzanak a zsidó
hagyománnyal közvetlen közelről. Ez játék és épülés egyben.

október 14. péntek 17.30. szombatköszöntő (gyertyagyújtás: 17.40)

október 15. szombat 8.30. TALMUD TÓRA I. előimádkozás tanulás

október 15. szombat 9.00. Váethánán szombatja

október 15. szombat 8.30. TALMUD TÓRA II. héber nyelv két szinten

október 17. hétfő 7.00. reggeli ima

október 17. hétfő 17.30. Szukkajsz beköszönte (kiddus a
sátorban)

október 18. kedd 8.00. Szukkajsz első reggel (kiddus a sátorban)

október 18. kedd 17.30. Szukkajsz második este (kiddus a sátorban)

október 19. szerda 8.00. Szukkajsz második reggel (kiddus a sátorban)

október 20. csütörtök 7.00. reggeli ima

október 21. péntek 17.30. szombatköszöntő (gyertyagyújtás:
17.27)

minden jót és szépet kívánunk:

anikó – zoli