Ma győzött a lustaság,ellógtam a kézműveskörből,de cserében írok valamit.
Amit már tegnap is leírtam ,de eltünt valahová:nem tudom hogyan csináltam!
Néhány hete megváltozott az én boldog kis életem,no nem azért mert azt akarják elhitetni velem,hogy”rosszabbul élünk”,igaz ez engem napról napra egyre jobban zavar,de hamarosan végetér ez a rémálom is.
Azon a januárvégi napon kezdődött,amikor megpróbáltam megtudni,hogy hol és mikor tartják a városban a megemlékezést.Azt gondolom mindenki tudja,hogy a Hegyalján élőket sújtotta leginkább a deportálás/Sárospatakon 1036 lélekből visszatért 220fő/.De ebben a városban nem gyujtott gyertyát senki,sem szavak sem virágok,de még emléktáblát sem találtam/csak remélem,hogy van valahol a városban mégis és csak én nem találtam:helyismretem hiányosságai miatt/Ám mégis csak találtam valamit:a városi honlap szerkesztőjének rövid megemlékezését.Köszönet érte!Itt közli az áldozatok névsorát is.
Ő a cikkében egy 1989-es tanulmányra utalt,amelyet Gazda Anikó készített,Zsidó közösségi épületek Sárospatakon címmel.
A tanulmányt olvasva egyre jobban nőtt bennem a fájdalom és a tehetetlenség keserű érzése.”Idegenként” is bánt,hogy milyen értékeket hagynak veszendőbe menni ebben a kulturájáról és történelmi multjáról híres városban.
Mára csak ennyi…