Kedves barátaim,

Ünnepből-ünnepbe.

Előbb böjt, majd sátor, nemsokára pászka.

Mennyivel egyszerűbb lenne mindennap jókat enni, inni, nem törődni a sok
előírással. „ünnepelni mindig lehet, nem kellenek az előirt napok hozzá”.
Gondolhatjuk logikusan. – persze. Meg azt is hozzátehetjük, „hogy az ember
csak önmagának tartozik elszámolással”.

Ezek a gondolatok: a menekülés a könnyűbe.

Ám nekünk zsidóknak van egy nemes örökölt érzelmi terhünk: a „felelősség”

Mindenkinek van privát ünnepnapja. A sajátja. Összekacsintós a társsal, a
testvérkével, a szülőkkel.

Ismertem egy házaspárt, aki minden házassági évfordulón meglepték egymást.
A férj a feleséget egy plüsskutyussal, a feleség a férjet egy macikával. Ott
állt a polcon mintegy 100 darab játékkutya és plüssmaci. A játékállatkák
meséltek a korokról, az évekről és a boldogságról. Saját titkos ünnep.

Ám nekünk vannak megörökölt ünnepeink. Annyi mindent mesélnek nekünk. A
sófár, az ősi hangszer, ami változatlanul szólalt meg az évezredeken
keresztül. Megörököltük. Miénk. Csak vigyázni kellene rá.

Ott van a szukkoti etrog, az ősi gyümölcs, az egyetlen olyan illat, amit
változatlanul őrzünk a Szentély óta.

Voltunk fenn és lenn és nagyon lent. És a zsidó nép egyetlen egységes élet,
mint az emberi test. Ha valahol fáj egy zsidó embernek, a másik zsidó ember
megérzi, messze országban is.

Az egyén fájdalmáról és a küzdelemről mesél számunkra a klasszikus tórai
történet, mikor Jákob ősatyánk, kinek nevét a Teremtője később Izraelre
változtatja, vándorúton volt, és hirtelen ráesteledett Hárán felé. Elaludt
és álmodott. Álmában egy létra indult el a földről és a feje az égbe ért,
Isten angyalai mentek föl, s alá rajta. Néhány angyal a földről ment fel az
égbe, míg néhány az égből jött le a földre. Egy magyarázó azt mondta, hogy
ez a csodálatos kép azt mutatja, hogy egy ember nem mindig marad ugyanazon a
létrafokon. Mindig felemelkedik, vagy lesüllyed. Amikor a csúcsra ér, számot
kell vetnie a bukás és a kudarc lehetőségeivel, és amikor eléri a
mélypontot, ismét arra kell törekednie, hogy minél feljebb jusson,
visszakapaszkodjék a csúcsra.

Ilyen az emberi természet is. Amikor az éjszakában van, telve fájdalommal,
csalódással, akkor szüntelenül az új kezdetekért kell harcolnia. És nemcsak
az egyén, hanem a közösség számára is.

LEGYEN BIZTOS UTUNK A LAJTORJÁN!

Hogy minek kellenek az ünnepek? Mert erőt adnak. Identitást adnak. A mieink.
Apánké. Gyermekeinké.

Olyan szép volt látni a 10-15 gyereket, akik vasárnap reggel díszítették a
sátrat több órán keresztül, vagy az a 7-8 gyerkőc, aki kedd este a
zsinagógában, a női karzatról „lelógva”, egymás szavába vágva kiabálta be,
hogy milyen részekből is áll az ünnepi csokor.

Kedden este köszönt be a Szimhát Tóra – a Tóra örömünnepe. Kérem a szülőket,
hogy hozzák le a gyermekeiket a zsinagógába ezen az ünnepnapon!

október 21. péntek 17.30. szombatköszöntő (kiddus a sátorban)

október 22. szombat 8.30. TALMUD TÓRA I. előimádkozás tanulás

október 22. szombat 9.00. szukkot szombatja (kiddus a sátorban)

október 22. szombat – ima után. TALMUD TÓRA II. héber nyelv két szinten

október 24. hétfő 7.00. reggeli ima – hosáná rábbá

október 24. hétfő 17.30. Smini áceret (záróünnep) beköszönte

október 25. kedd 8.00. Smini áceret első reggel – MÁZKIR

október 25. kedd 17.30. Szimhát Tóra (a Tóra örömünnepe)

október 26. szerda 8.00. Szimhát Tóra reggel – a Tóra újrekezdése

október 27. csütörtök 7.00. reggeli ima

október 28. péntek 17.30. szombatköszöntő

péntek este az ima kezdete egészen tavaszig: 17.30. lesz!

Kellemes és szép évet kívánunk:

Anikó-Zoli

köszönjük a fotókat Féniász Lászlónak

ezentúl mindig szeretnék mellékelni régi zsinagógaképeket is… legyen
mindannyiunknak egy szép gyüjteménye.