Kedves Barátaim!

Mai nap beléptünk abba a hónapba, amelyik a Tóra szerint az elsõ hónap minden hónapok közül.

A szabadság hónapja.

A kivonulás hónapja.

Az elindulás hónapja.

A kezdet hónapja.

A csodák (niszim) hónapja: niszán.

Pészáh hónapja, a széder este, a kivonulás elmesélése. A megtisztulás.

Gyermekkor… valahogy feltûnnek az emlékek. Tizenéves fejjel egyedül mentem el a széder estére. Nyomasztó volt, hogy nem értettem semmit.

Már nem emlékszem, hogy halk volt-e, vagy nem volt eléggé „magyar”, ám (sajnos) nem volt nagy élmény…

Mit lehet tennie egy rabbinak ilyenkor? Nekem is 2 hét múlva ki kell állnom és mesélnem kell nektek…

Egy „tisztelt mester”, (érdekes áthallás a rabbi szóba) aki akkor élt, amikor a mi prófétáink, már túl voltak a nehezén (élt: ie. 551-479) mondott egy olyan mondatot, aminek az értékrendje egyértelmûen megtalálható a zsidó hagyományban is:

„Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem.”

A „tisztelt mester” kínaiul: Fu-ce. És az embert úgy hívták: Kung. Igen, õ volt Kína máig legismertebb gondolkodója: Kung-fu-ce… vagy ahogyan sokan nevezik: Konfuciusz.

Érdekes utóélete volt a „tisztelt mester”-nek. A XVIII. században a már régóta hatalmas birodalommá egyesült Kínában a korlátlan hatalmú császár kinyilvánította Kung Fu-ce isteni voltát. Ettõl kezdve imádkozni lehetett hozzá, sõt kellett is. Tõle kértek belátást és bölcsességet. – ez messze van a mi értékrendünktõl, ám a mondata ugyanaz, mint volt elõtte két évezreddel:

„Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem.”

Hát igen… ezek is tudtak valamit… J

Bár õelõtte mintegy 800-900 esztendõvel a Tóra egyértelmûen leírja: üljetek le együtt vacsorázni, és „meséld el a fiaidnak”, majd játsszad el a kivonulást… énekelve, tanítva a gyermeket. És a gyerek kérdezzen!

Megtanítani valakit kérdezni, óriási dolog…

Ha ott, azon az elsõ széder estén tudtam volna kérdezni, minden más lett volna… de még kérdezni sem tudtam…

Akkor eltört valami, és azóta bíztatom magamat, és szeretnék biztatni mindenkit: tegyünk fel kérdéseket…

pl.

Mit jelent számunkra a szabadság?

Egyáltalán kell-e a szabadság?

Vagy egy atyáskodó vezetõ óvó keze legyen rajtunk?

És ezek nem csak széder-kérdések, hanem mindennaposak is.

A választások mindennap…

Ugyanezeket a kérdéseket tettem fel én is magamnak, amikor a közösségünk önálló lett… mi a jobb??

De ez nem új-keletû kérdés… hiszen minden vallás alapkérdése ez. Behajtsam-e a fejemet az égi királyság jármába?

Behajtsam-e, feladva sok alapelvemet, vágyamat, kívánalmamat és kényelmemet.

Jó-e ez?

Nekem jó…

Kérdések alapján kell eljutnunk arra a pontra, hogy örüljünk annak, hogy részei, részesei vagyunk valami olyannak, ami mindenek fölött áll. Amiben hiszünk, és elmosolyodunk, ha rá gondolunk. Ez a zsidóságunk, a hitünk az Istenünk.

Amiért érdemes sok mindent feláldozni…

Csodálatos történet rabbi Akiva és feleségének története:

Egy Akiva nevû fiú Kálbá Szávua pásztora volt. Kálbá Szávua leánya (Ráhel) szerelembe esett és eljegyezte magát a szegény Akivával.

Amikor errõl Kálba Szávua tudomást szerzett, kitagadta lányát az örökségbõl. A lány még a télen elszökött otthonról, és összeházasodott Akivával.

Sokszor egy köteg szalmán aludtak, és Akiva (reggelenként) kiszedegette a szalmaszálakat a felesége hajából, és azt mondta neki: „Bárcsak neked adhatnám az ’arany Jeruzsálemet’!” (Jeruslájim sel záháv – párta aranyból, ami Jeruzsálem sziluettjét ábrázolja, a kor legelegánsabb ékszere)

Az asszony így szólt Akivához: „Menj tanulni!”

Ezt hallva Akiva felkerekedett, elment, és tizenkét évig tanult Rabbi Eliezernél és Rabbi Jósuánál. Tizenkét év múlva hazatért. Várta a találkozást, ám amikor a házához ért, hallotta, hogy a feleségének valaki azt mondja: „apádnak igaza volt, Akiva nem hozzád való, hiszen egyedül hagyott téged ilyen hosszú idõre!”

Az asszony erre azt felelte: „ha a férjem azt tenné, amit én szeretnék, akkor még tizenkét évet maradna a tanházban.”

Akiva így szólt, „Ha õ elenged, én visszamegyek.” És újabb tizenkét évre visszament a tanházba. Hazatértekor huszonnégyezer tanítványa kísérte. Mindenki kisietett a neves rabbi fogadására, ott volt a felesége is.

A helyi rabbik nem engedték az asszonyt a híres rabbi közelébe és félrelökték, de Rabbi Akiva azt mondta nekik:

„Engedjétek õt a közelembe! Minden ami nekem van, és ami nektek van, az valójában mind az õ érdeme!” (Nedarim 50a)

igen… tanulás és kérdések által eljutni a lelki beteljesülésig és a végtelen boldogságig. És aki a szalmaszálakat szedegeti ki a felesége hajából, késõbb az arany fejdíszt helyezi fel rá.

„Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem.”

Az elkezdés varázsa, majd a célba-érés varázsa, és közben az úton-lét varázsa.

Ha ezt meglátod, akkor érdemes elindulni és úton lenni.

Ez a hónap pont errõl szól. A Tóra elsõ hónapja, minden hónapok feje… mert elindulsz, elindulhatsz valahová. Megragadható élmény. Része lehetsz valaminek. Tehetsz a zsidóságodért. Megbízhatsz magadban!

„Engedjétek õt a közelembe! Minden ami nekem van, és ami nektek van, az valójában mind az õ érdeme!”

Nagyon szeretném, hogy aki minket tisztel meg, hogy velünk széderezik, ne csalódva kelljen fel az asztal mellõl…

Március 31. péntek 19.00 – szombatköszöntõ A TIT székházban

Április 1. szombat 8.30. kis tanulás az ima elött

Április 1. szombat 9.00. reggeli ima

Április 5: szerda 17.00 Talmud Tóra nálam

Április 7. péntek 19.00. ima – a hely még kérdéses…

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK IMÁDKOZNI, TANULNI, EGYÜTT LENNI

aki szeretne jönni a széder estére, kérjük, mihamarább utoljára ezen a héten jelezze!!!

Anikó – Zoli

Ps: kész van az emléktábla terve hála Kéri Palinak – mellékelve van!

Számlaszámunk: OTP — 11773126-00024284 (Szepesi Judit)