Forrás: Index

Legalább öt fegyveres sikeresen elmenekült a múlt heti mumbai támadások után, az indiai hatóságok attól tartanak, hogy egy második támadásra készülnek, közölte hétfőn a Times. Az indiai biztonsági szolgálatok korábbi hivatalos közlései szerint összesen tíz fegyveres terrorista állt a csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő mészárlás végrehajtása mögött, közülük kilencet megöltek a túszmentő akciókban.

Aggodalomra ad okot viszont, hogy a terroristák által elrabolt indiai halászhajón tizenöt főnyi felszerelést – kabátot, fogkefét – találtak a rendőrök. A hajót Mumbainál, a tengerpart közelében hánykolódva fedezték fel a hatóságok. A támadók lemészárolták a legénységet, és az így megszerzett hajóval közelítették meg Mumbait. A hajón talált nyomokból ítélve elképzelhető, hogy még legalább öt terrorista bújkál valahol az indiai nagyvárosban.

Pakisztánból jöttek

A hír egyidőben jött az indiai belügyminiszter-helyettes BBC-ben sugárzott bejelentésével, ami szerint a támadásokért felelős fegyveresek pakisztáni állampolgárságúak voltak. Shakeel Ahmad további részleteket nem hozott nyilvánosságra, de bejelentése volt az első hivatalosan napvilágot látott információ a terroristák nemzetiségét illetően.

A politikus beszámolt arról is, hogy az egyedüli életben maradt támadó szintén a szomszédos Pakisztánból érkezett Mumbaiba. “Ezzel nem azt állítjuk, hogy a merényletekre a pakisztáni kormány támogatásával került sor” – hangsúlyozta Shakeel Ahmad. Kitartott azonban korábbi álláspontja mellett, miszerint Pakisztán “India-ellenes tevékenységet” folytat.

Shakeel Ahmad a vasárnap lemondott indiai belügyminisztert, Shivraj Patilt helyettesíti a tárca élén. Patilt az indiai sajtó már a merénylet előtt is sokat kritizálta a belbiztonsági helyzet miatt. Hétfőn újabb politikus mondott le: felajánlotta távozását Maharashtra állam kormányfője is. “Ha a támadásokért a kormányfőt is terheli a felelősség, akkor távozom” – közölte Vilasrao Deshmukh, akinek további sorsáról a kormányzó Kongresszus Párt dönt majd.

Romló viszony

Az indiai-pakisztáni viszonyról nyilatkozott hétfőn az indiai külügyi államtitkár is. Anand Sarma úgy vélekedett, hogy mivel a támadók valamennyien Pakisztánból jöttek, a vérengzés “súlyosan érinti a két ország közötti normalizációs folyamatot, valamint a kölcsönös bizalomerősítő intézkedéseket”.

Az indiai politikus felszólította a pakisztáni vezetést: teljesítse azt az ígéretét, hogy területét nem engedi senkinek India elleni támadásokra felhasználni. Sarma hozzátette, hogy az indiai kormány minden rendelkezésére álló információt megoszt a szerdán Újdelhibe érkező Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel.

Az Indiai nyugati részén fekvő Mumbaiban 12 terrorista hatvan órán át tartott megszállás alatt a múlt héten tíz épületet, köztük két luxusszállodát, egy vonatpályaudvart, egy éttermet és egy zsidó kulturális központot. Az összehangolt támadássorozatban 172 ember vesztette életét és majdnem háromszázan megsebesültek.

Az indiai hatóságoknak meggyőződésük, hogy a terrorakciók mögött a Pakisztánban hivatalosan 2002 óta betiltott Laskar-e-Taiba iszlamista fegyveres szervezet áll, amely a kasmíri indiai jelenlét ellen, illetve az indiai muzulmánok jogaiért harcol. Bár Iszlámábád határozottan tagadta, hogy köze lenne a támadásokhoz, Újdelhiben úgy vélekednek, hogy a szervezet a nagyhatalmú pakisztáni titkosszolgálat támogatását élvezi.

Az Egyesült Államok a legmagasabb szintű, teljes együttműködést várja el Pakisztántól a mumbai terrortámadások ügyében, és az erre adott pakisztáni válasz lesz az új polgári kormány próbája – jelentette ki hétfőn Londonban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Felszólította Iszlámábádot, hogy tárják fel a bizonyítékokat, akárhova vezetnek is azok. “Itt az idő a teljes, abszolút átláthatóságra és együttműködésre” – hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetője. Egyben emlékeztetett arra, hogy a vérfürdőnek amerikaiak is áldozatul estek, és azért ölték meg őket, mert amerikaiak voltak. Condoleezza Rice újdelhi látogatása miatt európai körútjának két állomását, Rómát és Helsinkit mondta le.

Comments are closed.