Forrás: Index

Miután az Odeon moziban és a Művészben nem vetítették le Hajdú Eszter filmjét, A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilmet, a a Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm fesztivál szervezői kitűztek egy pótvetítést csütörtök este 11 órára a Toldi moziba. Erre a vetítésre jegyek még kaphatók (pénztárnyitás: 15.30). További pótvetítéseket is terveznek, Horváth András, a Toli igazgatója elmondta: “a cím meg téma annyira felkorbácsoló, hogy ilyen érdeklődésre tartunk számot”.

“Teltház volt a bemutatón, és film után együtt hajoltak meg a szereplők. Az első rész két egykori jóbarát politikai ellentétéről szól, egyikük például fideszes képviselő lesz, és mediátor segítségével közelednek egymáshoz. A másikban azt mutatják be, hogy megy tönkre egy olyan házaspár kapcsolata, aminek egyik tagja nemzeti érzelmű, másika baloldali. Mediátor segítségével visszaköltözött már a feleség.”

Comments are closed.