2008. október 27. 10:02Gálvölgyi János hatvanéves. Kis műsorral kedveskedett neki az RTL Klub. Csupa barát, küzdőtárs; csókok, puszik, öntömjén és bájreklám. Hernádi Judit tütüben félspárgázik, Serbán Attila, a soroksári Freddy Mercury ordibál, a tánckar tépi magáról a ruhát. Farkasházy Tivadar is ott volt, írt valamit, amit Gálvölgyi és Bajor szétröhögtek. Amúgy nem számít, a rajongó közönség véresre tapsolta a tenyerét. És itt volt a pillanat, amikor egyetértettünk Hernádi búgó szövegével: „Csak tudnám, mit imádok benned? Miért van igény rád?” Vagy ilyesmi, végül is, amikor 300 forint környékén áll az euró, tényleg a legfontosabb, hogy szeressük egymást, gyerekek és ezt a kedves Gálvölgyit, aki évtizedekig a legszerethetőbb clownja volt a szórakoztatóiparnak. Virtuóz készsége a groteszkhez, páratlan tehetsége az utánzáshoz, hajszálpontos, gyilkos poénjai, riposztjai az egész országot meghódították. Mígnem Gálvölgyi a rendszerváltással párhuzamban rájött, hogy fél. Hogy a fasizmus réme a feje felett, hogy neki és barátainak hétről hétre meg kell küzdeniük az ólálkodó szörnnyel, a rettenetes jobboldallal, a rasszizmus és kirekesztés szörnyű rémképével. Miközben Gálvölgyi a heti pletykalapok szerint gondtalanul nyaralgat, unokázik, fellép, beseper minden kapható kitüntetést, folyton folyvást szerepel, retteg, fél és harcol az újjáéledő fasizmus ellen, mélységesen elitélve mindenfajta kirekesztést. Gálvölgyi a Heti Hetesben kezdett unalmassá, sőt visszataszítóvá válni, prototípusaként a fizetett rettegőnek, aki főállásban elkényeztetett, kitüntetett polgára Magyarországnak, mellékállásban pedig összkomfortos üldözött.
Nos, ez a kirekesztés és rasszizmus ellen küzdő egyszemélyes intézmény meghívta a születésnapjára Dolák-Saly Róbertet, aki mint régi barát, diafilmmel kedveskedett.
Mivel a televízió elsősorban a szemet köti le, a szövegre késve figyeltem fel. Dolák-Saly egy paraszt életét óhajtotta állóképekben elmesélni. Először nem is értettem, azt hittem, nem hallok jól. Paraszt? Miféle paraszt? Mi ez a hülyeség? De a képek jöttek: megszületett a kis paraszt, a paraszt nő gyereke, aztán nőtt a paraszt, és a zagyvaság is tovább nőtt, mindaddig, mígnem véget ért a paraszt élete, és Dolák-Saly így fejezte be a diavetítés kommentálását: „Az idős paraszt az maradt, ami: büdös, bunkó paraszt, akinek büdös a szája.”
A közönség tapsolt, az ünnepelt könnyesre kacagta magát. Nekem pedig Lovas István jutott az eszembe. Az ő találmánya a helyettesítő játék. Cseréljük ki a parasztot, mondjuk: az idős cigány az maradt, ami, büdös bunkó cigány, akinek büdös a szája. De eszembe jutott egy még tilalmasabb csere: az idős zsidó az maradt, ami: büdös bunkó zsidó, akinek büdös a szája.
Nanana! Ne tessék harsogni, hogy ez pofátlan populista demagógia. Sőt. Zsidózni, cigányozni nem szabad, mi több, bűn. Parasztozni, büdös parasztozni, bunkó parasztozni poén. Dolák-Salynak, az RTL Klubnak, Gálvölgyinek, a TV2-nek. Az utóbbinál napi jelző.
Emlékszünk még a panelprolira? A nagy hűhóra, amit a liberális média csapott körülötte? Ugye, milyen csúnya kirekesztés, milyen rosszul esett a lakótelepieknek? A paraszt megítélése bizonyos körökben Rákosi óta nem változott. Büdös a szája, bőre alatt pénz, traktorral flangál Budapestre, és nem tudja, mit jelent, hogy Hickory Dickory Dock.
A névnapi műsor főszereplőinek ajánlanék egy hónap paraszti munkát trágyázástól az esti etetésig, plusz szappanos szájmosást. Hogy ne legyen büdös a szájuk!
Seszták Ágnes
