Forrás: MNO

Palesztin foglyaikat bántalmazzák a hadsereg katonái

2008. június 23. 00:00Izraelben gyakorlattá vált, hogy palesztin foglyaikat rendszeresen bántalmazzák a hadsereg katonái – áll egy izraeli emberi jogi szervezet, a Nyilvános Bizottság a Kínzás Ellen Izraelben (PCATI) jelentésében. A szervezetnek kilencven ilyen esetről számoltak be megkínzott palesztinok, illetve izraeli katonák, akik szemtanúi voltak a bántalmazásoknak. A BBC által idézett, 2006 júniusától 2007 októberéig tartó időszakot felölelő jelentés szerint a katonák erőszakosan viselkednek foglyaikkal, még akkor is, ha őket bilincsbe verték és magatehetetlenek. “Egyes esetekben igen durván bántalmazzák a palesztin őrizeteseket, akik komoly sérüléseket szenvednek” – közli a PCATI jelentése, hozzátéve, az izraeli hadsereg vezetése számára közömbösek a kínzások. Az emberi jogi csoport az év elején azzal vádolt meg izraeli tisztviselőket, hogy lélektani kínzásoknak vetettek alá palesztin foglyokat, azzal fenyegetve őket, hogy amennyiben nem működnek együtt az izraeli hatóságokkal, családjuk veszélybe kerül.

Maga az izraeli hadsereg is beismerte, hogy – egy általa indított vizsgálat szerint – 1996 óta megnőtt azoknak a katonáknak a száma, akik fogolykínzásokról számoltak be. Egy katonai szóvivő ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a fegyveres erők a nemzetközi és az izraeli törvényeknek megfelelően cselekednek terrorizmussal gyanúsított személyek letartóztatása során.

Comments are closed.