Forrás: MNO

2008. június 18. 00:00Monok, Pátka, Galgagyörk – újabb és újabb vészjelzések országszerte. A magukat a kisebbségek és a szegények egyetlen segítőjeként eladó szocialisták és liberálisok ténykedése nyomán immár teljes mélységében feltárult az a szakadék, ami a propagandát és a valóságot elválasztja. A szépen hangzó, mélyen humanista lózungok mögött – tisztelet a kivételnek – gyakorlatilag csak a hatalom megszerzésének és mindenáron való megtartásának a vágya munkál, mivel a kiszolgáltatottak felszított félelmeiből politikai tőkét lehet kovácsolni. Ezt a lehetőséget a regnáló hatalmi elit alaposan ki is használja, kormányon és ellenzékben egyaránt. (Lásd a zámolyi romák befogadásáért köszönőlevelet fogalmazó negyven “független értelmiségi” történetét még az Orbán-érából.)

Csakhogy a szőnyeg alá söpört szemét előbb-utóbb rothadni kezd, az elfojtott konfliktusokból nemcsak virtuális, de valódi gyűlölet születik, és akkor már hiába bármilyen uniós projekt, az indulatok elszabadulnak. Ezeket az időket éljük. Mintha ugyanaz történne, mint a rendszerváltozás előtt: kis közösségek az államhatalommal szemben megpróbálják ledönteni a “politikai korrekt beszéd” jegyében született tabukat, és kimondják az igazságot, amit nem tankönyvekből sajátítottak el, mint a megmondó emberek – akiknek gyermekei romákat, szegényeket nem látott elitiskolák padjait koptatják -, hanem a saját bőrükön tapasztalnak. Nap mint nap. Már a szociálliberális hatalmi elit tömbjén is megjelentek az első repedések: néhányan szembemennek a “politikailag korrekt” trenddel, a józan eszükre és választóikra hallgatva.

Monokon annyi történt, hogy egy közösség vette a bátorságot, és kimondta: aki a közösségtől kap valamit, mert rászorul a segítségre, azt ereje szerint viszonozza is. Sokatmondó, hogy a hatalom most nem tudott félrenézni, ködösíteni. Valószínűleg felmérte: ha látványosan ellenszegül, csak tovább romlik amúgy is csekély népszerűsége. De ha a kezdeményezés mellé áll, és módosítja a törvényt, akkor végleg elveszíti a lumpen életmódjuk közösségi finanszírozására berendezkedetteket. Tehát ismét csak egy olyan döntésre futotta, ami semmit sem old meg.

Az új illetékes miniszter, Szűcs Erika sietve kijelentette, reform kell. De a segély nem köthető a munkavégzéshez, mert az alkotmányellenes. Munkahelyeket kell teremteni, hogy ne közmunkára kényszerüljenek az emberek. Igaza van. Csakhogy munkahelyteremtésről beszélnek és csak beszélnek már hat éve. Ez idő alatt két gumigyárral gazdagodott az ország tízmilliárdokért. A kisebbségek felzárkóztatásáról szóló elképzelések a töredékét sem kapták a költségvetésből ennek az összegnek. Néhány száz millióból meg lehetett volna állítani például a vidéki oktatási rendszer sorvadását, ami a szociálisan leszakadt rétegek létérdeke lenne.

A Gyurcsány-kormány a mélyszegénységben élők táborát csak tovább növelte, a cigányság felzárkóztatásában érdemi eredményt nem tud felmutatni, a polgárok viszont a tűrőképességük határára értek. Ráadásul úgy érzik szerte az országban, hogy a rendőrség nem képes megvédeni nyugalmukat, vagyonukat, életüket. Ezért hívják a Magyar Gárdát. A regnáló hatalom “reformjai” miatt oda jutottunk, hogy rendőreink inkább bátran kilövik tüntető honfitársaik szemét az Astoriánál, csak a rasszizmus gyanújába ne keveredjenek, amikor rendet kellene rakni egy kis faluban.

A szociálliberális kurzus éppen csak munkát, iskolát, méltóságot nem adott “pártfogoltjainak”, a szegényeknek és a cigányságnak. Az egyetlen mutató, ami hatalomra kerülésük óta folyamatosan növekszik: a rettegés foka.

Comments are closed.