Forrás: MNO

Most a békés többség fél Mohácsi Viktória EP-képviselő cigánygárdájától

2008. június 17. 00:00

Semmiféle bizonyítékot nem sikerült begyűjtenie a rendőrségnek arról, hogy pénteken, a helyiek békedemonstrációja után – amelyen részt vett a Magyar Gárda is – csuklyások megtámadtak volna egy roma családot. Az viszont tény, hogy Mohácsi Viktória (SZDSZ) európai parlamenti képviselő pénteken csaknem félszáz nyírségi roma élén menetelt végig a településen – a náci hordák ellen demonstrálva. Füri Béla polgármester úgy véli: hagyni kellene a helyieket, hogy rendezzék saját gondjaikat.A Fejér megyei Pátkán egyelőre nyugalom van: ahogy az egyik helyi fogalmazott, “tán győz a józan ész”. Az elmúlt hetek történései során azonban egyre többször hangzott el mindkét részről a baljós, immár szimbólummá váló településnév: Zámoly. Mint ismeretes, június elején Molotov-koktéllal felgyújtották három pátkai roma család házát, a gyanúsítottak – akiknek egyike a rendőrség közlése szerint részletes beismerő vallomást tett – a polgárőrök közé tartoznak. A falu lakóinak többsége egyértelműen elítéli a támadást, de a beismerő vallomás ellenére sem hisz polgárőreinek bűnösségében, és támogatják családjaikat az ügyvédi költségek előteremtésében.

Pénteken ismét demonstrációt tartottak a mindenki számára élhető életért, a béke helyreállításáért. A szónokok – a református, a katolikus pap, a polgármester, az Összefogás Pátkáért Civil Szerveződés vezetője, a Magyar Gárda főkapitánya – egyaránt azt hangsúlyozták, hogy szó sincs etnikai konfliktusról, csak nem hajlandók eltűrni egy maroknyi agresszív ember zsarnokoskodását. Az összegyűlt több száz falubéli éppen a Miatyánkot imádkozta minden jóakaratú békekereső emberért, amikor Mohácsi Viktória vezetésével félszáz roma férfi vonulta körbe a helyi demonstrálók csoportját, majd a falu alvége felé távoztak. Zömük fiatal volt, dekoratív tetoválásokkal borított izmokkal, rövid hajjal. “Megjöttek a cigány szkinhedek” – mondta egy fiatal fiú a menetet figyelve.

Mohácsi Viktóriát és gárdáját nagyszámú helyi roma fogadta a falu alvégén. Útközben, amikor arról kérdeztem, európai parlamenti képviselőként mi inspirálta arra, hogy ilyesfajta vonulást szervezzen, csak annyit mondott, ő is roma, és amikor a náci hordák garázdálkodnak és fenyegetik a romákat, neki is ott a helye, hogy megvédje őket. – Minden romának ez a dolga – szögezte le. A felvetést, hogy esetleg Pátkán nem etnikai gyökerű problémák vannak – a helyi többségiek legalábbis egyöntetűen ezt állítják -, megmosolyogta.

Az EP-képviselőt Száva Vince fogadta a többi alvégi roma társaságában. Száva békíteni jött, de mint lapunknak elmondta, számára sem kétséges, hogy rasszista indítékai vannak a pátkai romák elleni Molotov-koktélos merényletnek. Hogy

miért ilyen biztos ebben? Azt nemigen tudta megindokolni. A legfőbb érve az volt, hogy a magyarok között is vannak bűnözők. Ha a pátkai etnikai arányokat nézzük, az antiszociális, bűnöző magyarok valószínűleg többen lehetnek, mint a romák, akik a lakosság körülbelül tíz százalékát teszik ki. A bűnöző magyarok házát viszont nem gyújtották fel. A konfliktus kirobbantó okára reflektálva, nevezetesen, hogy egy roma fiatal, akinek a családját a támadás érte, jogosítvány nélkül, ittasan elütött egy lányt, aki egy életen át viseli ennek következményeit, és a bíróság csak felfüggesztett börtönre ítélte – a helyiek szerint a tanúk megfenyegetésének köszönhetően -, azt hangsúlyozta méltatlankodva: ez még nem ok arra, hogy egy családot meg akarjanak égetni. Ezzel egyébként egyetért minden pátkai. Még akkor is, ha óhatatlanul felrémlik az olaszliszkai tragédia, ahol egy vélt sebesülés miatt lányai szeme láttára lincselték meg a romák Szögi Lajost. Száva azt mondja, hogy a két ügynek semmi köze egymáshoz. Mint ahogy szerinte “teljesen más tészta” az is, hogy Taktaharkányban két roma család egymás házát gyújtotta fel Molotov-koktéllal, de a rendőrség senkit nem állított elő, és csak rongálás miatt folyik az eljárás ellenük, míg a polgárőröket emberölés kísérletével gyanúsítják, és azóta is előzetes letartóztatásban vannak.

Rostás László az Országos Cigány Önkormányzat tanácsadó testületének tagjaként szintén eljött a pátkai demonstrációra. Ő egészen másként látja a helyzetet. Szerinte egyetlen út van, a párbeszéd útja, aminek éppen az a lényege, hogy meg kell hallgatni mindkét felet. És ki kell mondani az igazságot. Ő úgy véli, sem a Magyar Gárda, sem a nyírségi cigányok masíroztatása nem tesz jót a megbékélés, a konszolidáció ügyének. De különösen az nem tesz jót, ha bizonyos személyek politikai tőkét akarnak kovácsolni a feszültségek szításából.

A polgármester, Füri Béla azt szeretné, ha a falu szekere visszatalálna a jó útra. Ahogy mondja, ezért is írták meg a dokumentumot, amely az egymás mellett élés mindenkire – legyen az roma vagy nem roma – egyaránt érvényes szabályait rögzíti. Amikor elkészült, ő és az alpolgármester, Buda József személyesen egyeztették a romákkal, akik a saját vezetőikkel való megbeszélés után elfogadták. Azt ígérték, pénteken, a demonstráció keretében nyilvánosan át is veszik. Erre végül, Mohácsi Viktória és Száva Vince megjelenése után mégsem került sor, ők azt nyilatkozták, hogy megalázó a dokumentum, tekintve, hogy azt a “többséggel” nem íratják alá.

Az alpolgármester egyébként pénteken is folyamatosan tárgyalt a helyi és a Nyíregyházáról verbuvált roma közösséggel, akkor is ott volt, amikor a “roma gárda” tagjai ordítva – “megdöglötök, büdös fasiszták” -, vascsövekkel és szerszámnyelekkel felfegyverkezve elrohantak a faluvégi utolsó ház irányába. Ott egy rogyadozó ház tövében síró, idős cigányasszony nagy médiafigyelem közepette panaszolta, hogy tíz csuklyás támadta meg az otthonukat, rugdosni akarták őt is, meg a szobában alvó beteg gyereket. – Tetű nácik, szemét Magyar Gárda – köpködtek az összeszaladt nyírségi fiatalok, és a polgármestert is keresetlen szavakkal illették. A rendőrök csatárláncba fejlődve átfésülték a környező búzaföldet, de nyomát sem találták semmiféle támadónak. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: arra utaló jelet, hogy valóban támadás történt, nem találtak. – Valószínűleg vaklárma volt – mondta a szóvivő.

Comments are closed.