2008. június 17. 00:00Major János Munkácsy-díjas érdemes művész rövid betegség után, 74 éves korában elhunyt. Temetéséről a család később intézkedik – a hír tegnap az Artpool vizuális kutatóközponton keresztül érkezett, noha a művész majd egy héttel ezelőtt, június 12-én hunyt el. Mintha csak azt jelezné a késés, hogy mindig is a művészeti szcénától félrehúzódva, a háttérben dolgozott, miközben grafikái, fotói, konceptuális művei, régészeti rajzai az elmúlt negyvenöt év magyar művészetének meghatározó alkotásai közé tartoznak.
A magyar rézkarc egyik megújítója volt a hatvanas években, mesterségbeli tudását korán megszerezte, hiszen már tizenhárom éves korában beíratták Jaschik Álmos rajziskolájába. Mindezek után hihetetlen, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakáról 1955-ben szakmai alkalmatlanságra hivatkozva távolították el – egy év múlva Koffán Károly vissza is vette, s grafikai szakon fejezte be tanulmányait 1959-ben.
A kivételes mesterségbeli tudás és a holokausztélmény határozta meg művészetét. Az élet és a halál, az enyészet és az erotika, a szoc-reál és az avantgárd, a zsidóság és a magyarság viszonya foglalkoztatta. Híressé váltak sírkőfotói, s ma már a fontos művészettörténeti dokumentumok közé tartozik pályázata a Derkovits-ösztöndíjra, amelyben ezt írta: „Elsősorban egy főmű terve foglalkoztat, amelynek címe: >>Neufeld Jancsi önkritikát gyakorol«”. Miközben a Történeti Múzeumnak készített régészeti rajzain megidézte a középkori világ szépségeit, újraálmodta a budavári gótikus szoborlelet darabjainak harmonikus színegyüttesét. Grafikáin a hetvenes évek elejétől különös perspektívát alkalmazott, amely a végletekig fokozta a figurák groteszkségét. Tudta, a hamis eszmék világában csak a groteszk, az abszurd, az irónia, s még inkább az önirónia eszközeit használva dolgozhatja fel a feldolgozhatatlant.
