Megyeri Dávid jegyzete
Miközben folyik a propaganda, hogy az úgynevezett baloldal a kirekesztés és gyűlöletbeszéd minden formája ellen fel akar lépni, éppen ők követnek el mindent a független társadalom, a polgári oldal hiteltelenítése érdekében. Törvényszerűek az állandó és egyre súlyosbodó korrupuciós esetek a kormányzat háza táján, hiszen a kiválasztás nem szakmai kritériumok alapján történik, hanem a párthűségi szempontok szerint. Így érthető, miért nem várható javulás a korrupciós fronton.
Minél nagyobb csávába kerülnek a gazdasági eredménytelenség miatt, annál inkább rászorulnak maradék szponzoraik kiszolgálására. A silány minőségű, hasznavehetetlen kormányszóvivői honlap kétszázmilliós elkészíttetése, a miniszterelnöki autó több millió forintos dukkózása, a holdudvarnak juttatott rengeteg „kis”, pár millió forintos szerződés vagy éppen a Benedek Fülöp-féle földkiárusítási és külföldieknek átjátszási botrány, a viszolyogtatóan átlátszó, többmilliárdos Advertum-ügy és társaik mind-mind azt jelzik, hogy immár a látszatra sem igen tudnak, illetve akarnak ügyelni.
A szenilitás első jele, amikor valaki észreveszi, hogy elfelejt bizonyos dolgokat. A második jel, ha ez másoknak is feltűnik. A harmadik stáció, amikor ezt már mindenki észrevételezi, az illető viszont azt mondja: kit érdekel! A negyedik fokozat a legrosszabb. A delikvens ugyanis visszakérdez: miféle feledékenység? Az MSZP-s nómenklatúra a harmadik és a negyedik lépcsőfok között ingadozik: tudják, hogy biztonságuk érdekében lassanként külön kormányzati disznóságtechnikai hivatalt állíthatnának föl. Érzik: a társadalom egyre nagyobb szegmense látja, hogy a korrupció szerves részévé vált a kormánypolitikának. Szenilis ember módjára azonban a gyurcsányista hatalombirtokosok felháborodottan vissza is kérdeznek: miféle korrupciós botrányokról van szó? Tettetett vagy őszinte ez a naivitás? Tartunk tőle, hogy az előbbi, mert az őszinteséget bízvást kizárhatjuk a műbaloldalon. Azt viszont őszintén hiszik, hogy újra és újra átrázhatják az egész társadalmat. Vagy legalábbis annyi százalékát, amellyel időről időre megszerezhetik a felhatalmazást a kormányzás prolongálásához.
Önbizalmi fronton azonban érzékelhetően törés következett be a Magyar Szocialista Pártban. Néha kiül az arcukra az elbizonytalanodás és csodálkozás, ahogy kezd kifutni a lábuk alól a talaj. De vajon mi lehet az a vonzó nehézkedési erő, önpusztító tempó, ami arra sarkallja őket, hogy saját sikertelenségük kovácsaivá váljanak? Józan paraszti ésszel felfoghatatlan, hogy mindent megtesznek a zűrös ügyeikkel, hogy totálisan elkaszálják magukat egy következő parlamenti választáson. A talány megoldása pszichológiai lehet. Talán az vezérli őket, mint azt az öregecskedő feleséget, aki mániákusan meg akar bizonyosodni férje hűségéről. Ezért aztán állandóan megalázza, s ott rúg bele, ahol éri. Hogy ez kontraproduktív lenne? Az ő kifacsart, csálé logikája szerint nem az. Úgy gondolja ugyanis, hogy csak akkor derülhet ki, hogy még mindig szerelmes-e belé szegény párja, hogyha a permanens buzera ellenére is kitart mellette. Ugyanígy gondolkodhat az álbaloldali kurzus is. Mintha csak állandó bizonyságot akarnának szerezni az emberek mellettük való kitartásáról.
Valami rejtélyes okból meg vannak győződve arról, hogy Magyarország választókorú népessége születésétől fogva törvényszerűen az MSZP feltétlen támogatására szocializálódott. Ebben lehetnek ugyan sajnálatos kilengések, mint az 1998-as Fidesz-győzelem, ám a dolgok mindig visszazökkennek a normális kerékvágásba. A lakosság pedig előbb-utóbb visszasomfordál az utódpárt kebelére. Vagyis jobboldali szavazóbázis nincs is az ő felfogásuk értelmében, csak egy törpe kisebbség, amely történelmi okokból még mindig a reakciót erősíti. Megtévesztéssel, ármánnyal ugyan elérik néha, hogy valós súlyukat, képességeiket jóval meghaladó mértékben szavaznak rájuk, ám ez csak a tünékeny látszat. A realitás az, hogy aki jobboldali, abból is bármikor lehet baloldali szavazó. Aki ellenben a baloldali vadászmezőkön született, az idők végezetéig az is marad, bármit is regisztráljanak alkalomadtán a megbízhatatlan közvélemény-kutatási statisztikák.
Magyarország benned van – szól a penetránsan édeskés, giccsesen geil reklám. Szívük szerint a szlogen úgy hangzana: „Az MSZP benned van „. Ha tehát az imént felvázolt, történelmileg törvényszerűen deformálódott gondolkodásmódot megértjük, mindjárt nem tűnik logikátlannak, hogy mindent elkövetnek a lakosság provokálására, a korrupciós botrányokat pedig inkább osztódással szaporítják, mintsem visszafogottabbá válnának. Hogy ez önpusztítóan téves helyzetfelmérés a részükről? Az, de felesleges és lehetetlen vállalkozás lenne lebeszélni őket a zsákutcás rögeszméikről. Sokan a jobboldalon abban a tévhiedelemben vannak, hogy az MSZP vezetése jól akarja végezni a munkáját, csak éppen nem megy. Teljesen hibás logika, ami a politikai ellenfél gondolkodásának tökéletes félreismerésén alapszik. Mások, főként a naiv középutas elképzeléseket támogatók pedig azt mondják: miért bántjátok szegény kormányt, amikor nem csinál semmit? A valóság ezzel szemben az, hogy az elitista MSZP számára indifferens, miképpen vélekedik a lenézett plebs. Hisznek abban, hogy a lakosság jelentős hányada tűzön-vízen át kitart mellettük, egy másik része pedig úgyis viszamegy a közös akolba. Nem kell hozzá más, mint egy kis fenyegetés a fasiszta veszéllyel, meg egy kis üveggyöngy, amit a kampányban a bennszülöttek elé szórnak.
Sokkal fontosabb számukra, hogy az őket hatalomban tartó multinacionális és főleg spekulánstőkét maximálisan kiszolgálják, mert a nekik tett ígéretek elmaradásának már komoly következményei lehetnek. Nekik „küldetésük” van: mindent el kell adniuk, ami még érték van ebben a k..va országban (copyright Gy. Ferenc), a gyógyfürdőktől kezdve a vasúton keresztül a postáig. Ami pedig működik, azt le kell rohasztani, hogy semmi se állja útját a „haladó reformoknak”. Nem kellenek kistelepülések, földdel egyenlővé kell tenni a hungarikumokat, mint a történelmi borvidékeket, amelyeknek a nyakára környezetszennyező gyárakat ültetnek. Minden hazai kezdeményezést, terméket meg kell fojtani a szobi szörptől a cukoriparig és a kekszgyártásig. Más szóval: a felperzselt föld és gazdaság taktikáját követik – nagyon tudatosan, minden fronton. Mint ahogy tudatos elem, hogy kaotikus állapotokat teremtenek a legtöbb területen. Az instabililtás nem járulékos elem, hanem cél. Ha rengeteg botrány szövi át a mindennapokat, meg lehet emelni az emberek tűréshatárát.
A megemelt ingerküszöbű társadalmi szereplők a reményeik szerint már a normális ügymenet részének fogják tekinteni a sokmilliós végkielégítéseket a BKV-nál, a milliárdos kiszervezéseket, lobbipénzeket a MÁV-nál, és semmi kivetnivalót nem fognak találni abban, hogy a honvédelmi miniszter villáját a minisztériumnak dolgozó, EU-támogatásban busásan részesített cég újítsa fel. Ebben a világban már az sem lesz kirívó, ha az EU-támogatásokat kizárólag szocialista családkomplexumok kapják, a sokmilliós kommunikációs megbízásokat pedig targoncagyártó cégekre tukmálják. A tudásalapú társadalom alapja pedig az lesz, ha valaki tudja Kulcsár Attila vagy Zuschlag János telefonszámát. Tegnap még csak a pénzügyminiszter volt üzlettársa intézhette kovácsként a közös cég pénzügyeit. Holnap már az sem érdemel egy vállrándítást sem, ha az ország pénzügyeit Kabai Károly bonyolítja – esetleg a börtönből. S hogy egyre több a szúnyog a Balatonon? Ne csodálkozzunk rajta, hisz Nagy Imrének, a KISZ volt főtitkárának cége végzi ott a szúnyogirtást. Természetesen csillagászati áron.
Lássuk be: a korrupció a lételemük. Körülbelül olyan sikerrel beszélhetnénk le őket a „szocialista összeköttetések”-ről, mint a halat a vízről. A zavaros víz fenntartása kell ahhoz, hogy kudarcaikat sikerként tudják eladni. Ha viszont a társadalom veszélyérzetét nem engedjük kikapcsolni, úgy fogja lerázni magáról a szoci sikerpropagandát, mint kutya a vizet.
