Forrás: MNO

Athéntól Athénig, avagy a nyári olimpiai játékok kudarcokkal tarkított évszázados sikertörténete (8.)

2008. június 14. 00:00

Münchenben az úszófenomén Mark Spitz hét aranyat szerzett, a duplázó Lasse Viren úgy nyerte meg világcsúccsal a tízezer méteres síkfutást, hogy a táv közben elesett, Ulrike Meyfarth 16 évesen győzött női magasugrásban, nekünk pedig ott volt az öttusázó Balczó András nagy futása és Hegedűs Csaba diadala birkózásban, amely a századik olimpiai aranyunkat jelentette. Ám az 1972-es nyári játékok elsősorban sajnos nem a sportteljesítményekkel írta be magát az egyetemes históriába, hanem a rettenetes szeptember 5-i nappal, azzal a terrorista támadással, amely tizenegy izraeli sportoló életét oltotta ki.

Akkoriban még senki sem gondolta, hogy az olimpia békéjét ilyen veszély fenyegetné, így a biztonsági rendszabályok a maiakhoz képest elenyészőek voltak. Szeptember 5-én hajnali 4 óra után a laza őrséget kijátszva a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja is akadálytalanul hatolt be az olimpiai faluba. Egyszerűen átmásztak a kerítésen, majd az izraeli sportolók szálláshelyére osontak, ahol Joszef Romano súlyemelőt, valamint Moshe Weinberger birkózóedzőt azonnal lelőtték, és kilenc túszt ejtettek. Szabadon bocsátásukért cserébe Izraelben fogva tartott társaik elengedését követelték, ám ezt a zsidó állam megtagadta. Hosszas huzavona után a fürstenfeldbrucki katonai repülőtéren a helyi biztonsági erők éjjel amatőr akcióval megkísérelték a túszmentést, ám ez vérfürdőbe torkollott. A német kommandósok nem rendelkeztek éjjellátó készülékekkel, és nem volt közöttük rádiókapcsolat sem. Az akció során valamennyi túsz életét vesztette, meghalt egy rendőr is, és öt palesztin fegyveres feküdt holtan a betonon. (A történet utóélete, hogy a három foglyul ejtett terroristát később, egy Lufthansa-gép eltérítését követően, a nyugatnémet hatóságok elengedték. Ha német börtönben maradnak, tovább élnek. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ugyanis különleges egységet hozott létre, amelynek feladata a merénylet kiterveléséért felelősök és a végrehajtásában részt vevők likvidálása volt. S a “halállistára” felkerült tizenegy személy rövid időn belül el is halálozott.)

Felvetődött a tragédia után, hogy az olimpiát félbeszakítják, ám Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) amerikai elnöke gyászbeszédében kimondta az elhíresült mondatot: “The games must go on!” (a játékoknak folytatódniuk kell) – a közvélemény nagyobb része pedig egyetértett vele. Az olimpia tehát folytatódott, de természetesen már nem olyan hangulatban, ahogyan elkezdődött.

A megnyitó azontúl, hogy grandiózus volt, egyedi és igen ötletes is. A bevonuló 121 ország képviselőit egy zenekar lehetőség szerint nemzeti jellegű zenével fogadta, így például a szovjeteket a Kalinkával, a spanyolokat paso dobléval, az Egyesült Államok csapata pedig a When the Saints go Marching inre, azaz a Szentek bevonulására masírozhatott be.

Nos, ami az eredményeket illeti, “szentségtörés” történt, mert 1964 és 1968 után az Egyesült Államok leszorult az éremtáblázat tetejéről, nem is kevéssel, no persze csak a második helyre. A tabellán a Szovjetunió (50-27-22) végzett az első helyen, megelőzve az amerikaiakat (33-31-30), az NDK-t (20-23-23), mi 6-13-16-os mérleggel a 8. helyen kötöttünk ki. “Kilóra” megvoltak az érmek, de aranyból többet reméltünk.

Gyarmati Andrea 100 méteres pillangóúszásban a középdöntőben világcsúcsot ért el, a döntőben azonban beragadt a rajtnál, és “csak” harmadik lett. A magyar csapatban volt egy kenukirály (Wichmann Tamás) és egy kajakkirály (Csapó Géza), de mégsem őket koronázták meg, és csak a dobogó második fokára állhatott vízilabda- és labdarúgó-válogatottunk is. Hat aranyérmünket az öttusázó Balczó András, a súlyemelő Földi Imre, az ökölvívó Gedó György, a birkózó Hegedűs Csaba, a párbajtőröző Fenyvesi Csaba, valamint párbajtőrcsapatunk szerezte. Földi már az 1960-as olimpián is indult, azon hatodik lett, majd 1964-ben és 1968-ban is ezüstérmes. Mindkétszer ugyanannyit emelt, mint a győztes, és testsúlykülönbséggel szorult a második helyre. Münchenben már befejezte a versenyt 377,5 kilogrammos világcsúccsal, de még egyáltalán nem volt biztos, hogy ő nyer, mert két nagy ellenfele utána következett. Ám a szovjet Csetyin nem bírt a súllyal, és a sorsdöntő kísérlete előtt az iráni Nassziri is hiába imádkozott Allah segítségéért.

Az olimpia legnagyobb sztárja olyasvalaki lett, aki Földihez hasonlóan négy évvel korábban szintén nem volt boldog a mexikói olimpián. Az amerikai Mark Spitznek akkor az jelentette a csalódást, hogy csak két aranyérmet nyert úszásban. Münchenben aztán hetet, nem is akárhogy: világrekorddal győzött 100 és 200 méteres gyorson, 100 és 200 méteres pillangón, s világcsúcshoz segítette az amerikaiak 4×100-as gyors, 4×200-as gyors, valamint 4×100-as vegyes váltóját is. A müncheni krónikából kihagyhatatlan minden idők legizgalmasabb kosárlabdadöntője is. A Szovjetunió-Egyesült Államok meccsen az amerikaiak három másodperccel a vége előtt Collins két büntetőjével 49:50-re fordítottak, amikor a szovjetek időt kértek. Az óra azonban továbbszaladt két másodperccel, a nagy kavarodásban nem is állították vissza, és amikor megszólalt a mérkőzés végét jelző dudaszó, a tengerentúli szurkolók azon nyomban elözönlötték a parkettet. Ám letessékelték őket, újraindult a játék, és egy hosszú indítás után Alekszandr Bjelov 51:50-re alakította a végeredményt.

Nüánsznyi különbségek atlétikában is előfordultak. Női távolugrásban Heide Rosendahl egy, férfi gerelyhajításban Klaus Wolfermann két centivel előzte meg a második helyezettet, egy harmadik németnek, Ulrike Meyfarthnak ellenben nem volt szüksége efféle mázlira: 192 centis világcsúcs-beállítással győzött női magasugrásban, mindössze 16 esztendősen. Hogy aztán majd tizenkét év múlva, Los Angelesben újra olimpiai bajnok legyen. Az atlétikai pályán azonban Lasse Viren volt a hős, aki úgy nyerte meg világcsúccsal a 10 000 métert, hogy féltávnál megbotlott és elesett, és így húsz méter előnyt adott a riválisainak. A finnek legendája amúgy 5000 méteren ugyancsak győzött, s mivel a krónikában most négy évet előrébb ugrunk, itt mondjuk el, hogy Viren ezt a duplázást Montrealban is megcselekedte. S bár ott meggyanúsították, hogy vérátömlesztést kapott, lakonikusan leszögezte, hogy erejét a rénszarvastejből nyeri. Amely azóta se került fel a doppinglistára.

Az 1976-os olimpia a kanadaiaknak hatalmas ráfizetést hozott, ráadásul egyetlen aranyérmet sem tudtak otthon tartani – házigazdával előtte és azóta sem esett meg ez a szégyen -, de az ötkarikás mozgalmat nagyobb csapás is érte. Montrealban az olimpia első bojkottját élte meg. Az afrikai országokat felháborította, hogy az új-zélandi rögbicsapat a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságban turnézott, és emiatt az óceániai ország kizárását követelték. Mivel a NOB ezt nem lépte meg, az afrikai nemzetek versenyzői testületileg hazautaztak. S mindez még nem volt elég, az olimpiára rátelepedett a doppinggyanú. Főleg az NDK-s úszónők kerültek a figyelem középpontjába – ma már tudjuk, nem alaptalanul -, hiszen a tizenegy női egyéni úszószámból a négyszeres aranyérmes Kornelia Ender vezetésével tízet ők nyertek, nyolcat ráadásul világcsúccsal. Az öttusaversenyeken pedig hatalmas botrány tört ki, mert kiderült, hogy a szovjet Onyiscsenko, München ezüstérmese preparált párbajtőrrel vívott, és manipulálni tudta a találatjelzőt.

Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a negatívumokról szólnánk. Egy apró, alig tizenöt éves román kislány elbűvölte az egész világot. A tornaversenyeken Nadia Comăneci megnyerte az egyéni összetettet, győzött gerendán és felemás korláton is, és olyan korszakos szovjet csillagok halványodtak el mellette, mint Nelli Kim, Ljudmila Turiscseva és Olga Korbut. A csapatversenyen Comăneci mutatta be az első olyan gyakorlatot az olimpiák történetében – felemás korláton -, amelyet kerek tíz pontra értékeltek. Az eredményjelzőn azonban 1,00 villant fel, mert csak három helyi érték számára volt hely, nem számítottak arra, hogy majd 10,00-t is kellene mutatni. Márpedig Comăneci Montrealban még két másik tízest kapott. Meg kell emlékeznünk Edwin Mosesről is, aki fizikusi és mérnöki diplomát szerzett, és a tanulás mellett csak hobbiszinten atletizált. Döbbenetes, de az első nemzetközi versenye az olimpia volt, amelyen világcsúccsal győzött, és ettől kezdve csaknem tíz éven keresztül nem kapott ki.

Az éremtáblázat élén újra a Szovjetunió végzett (49-41-35), mögötte most már az NDK (40-25-25) is megelőzte az Egyesült Államokat (34-35-25). Magyarország a 10. lett 4 arany-, 5 ezüst- és 13 bronzérmet szerezve. Versenyzőink az aranyérmek számát tekintve 1924 óta nem szerepeltek ilyen haloványan.

Első aranyunkat a tornász Magyar Zoltán nyerte, aki lólengésben diadalmaskodott. Tordasi Ildikó a női tőr egyéni hatos döntőjében négy győzelemmel és egy vereséggel zárt, éppen úgy, mint az olasz Collino. Egyetlen vereségét éppen tőle szenvedte el 5:1-re. A holtversenyt eldöntendő újravívásban a felek 4:4-re álltak, amikor Collino olyan erővel támadott, hogy a tőre benyomta Tordasi sisakját, felsértve a magyar vívónő arcát. A döntő találatot azonban még sérülten is ő vitte be. Harmadik aranyérmünket Németh Miklós szerezte gerelyhajításban, a londoni játékok kalapácsvető bajnokának fia rögtön az első sorozatban 94,58 méteres világcsúccsal sokkolta a mezőnyt. S még vízilabda-válogatottunk masírozott fel a dobogó legfelső fokára. A csapat óriási fölénnyel nyerte meg a tornát, sőt Faragó Tamás révén még a gólkirály is magyar pólós lett.

Fábik Tibor

Comments are closed.