Forrás: Múlt-Kor

Mégsem kell a jövő tanévtől minden francia tízéves kisiskolásnak megtanulnia egy vele egykorú, a holokausztban elpusztult francia gyerek személyes történetét, ahogy azt Nicolas Sarkozy államfő javasolta még februárban, az elnöki ötlet megvalósítására felkért bizottság ugyanis elvetette azt.

A köztársasági elnök Franciaország egyik legjelentősebb valláspolitikai eseményének, a franciaországi zsidó szerveztek tanácsának (CRIF) éves díszvacsoráján tartott beszédében vetette fel, hogy az antiszemitizmus elleni harc részeként minden tízéves kisiskolásnak meg kell tanulnia a holokauszt franciaországi áldozataiként elpusztult 11 ezer gyerek közül egyiknek a személyes történetét.

Miután holokauszttúlélők, történészek, pszichológusok és pszichiáterek, valamint pedagógus-szakszervezetek azonnal tiltakoztak a kezdeményezés ellen, mert szerintük az a gyerekeknél kizárólag a bűntudat érzésének kifejlődésére szolgálna, az elnöki hivatal a kérdés szakértőjének számító közéleti személyiségeket, többek között Simone Veil holokauszttúlélőt, volt jobboldali minisztert, Claude Lanzmannt, a Soá című film rendezőjét és Serge Klarsfeld nácivadászt kérte fel a javaslat részletes kidolgozására.

A Le Monde című napilap beszámolója szerint az oktatási minisztérium az oktatási intézményeknek szétküldendő körlevélben kívánja közzé tenni a 15-tagú bizottság négy hónapi munkájáról szóló jelentést, amely lényegében elveti az államfő ötletét.

A szakértők azt javasolják, hogy a holokausztról szóló oktatás osztályonként, kollektív munkában, és ne egyénenként folyjon az iskolákban, valamint hogy ne egyetlen gyermek, hanem a kisiskolások egy teljes zsidó család vagy egy-egy helyszín történetén keresztül ismerjék meg a holokauszt történetét. A népirtás témájának megközelítését pedig az élet és nem a halál felől, és a deportálás előtti életszakasz felidézésével javasolják a szakértők.

A bizottság egy tankönyv és egy a kérdésről minden digitális forrást tartalmazó honlap létrehozását is javasolja, valamint azt, hogy az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának emléknapján, január 27-én minden iskolában emlékezzenek meg a holokausztról. Franciaországban a holokauszt története egyébként 2002 óta része az általános iskolai tanagyagnak – emlékeztet a Le Monde.

(Múlt-kor/MTI)

Comments are closed.