Forrás: Múlt-Kor

Egy északnyugati franciaországi, a náci emlékek kincsesbányájának is nevezett erőd hamarosan múzeummá válva nyithatja meg kapuit a nagyközönség előtt – számolt be róla a Telegraph című brit napilap.

A La Montagne du Roule sziklából rabszolgamunkával épített erőd stratégiai fontosságú helyen található, onnan ugyanis könnyen tűz alá vehető Cherbourg kikötője. A betonerődben közel 200 katona lakhatott, ahol orvosi központ, alvótermek mellett 600 méternyi folyosóhálózat szolgálta ki a Csatornára irányuló négy hatalmas ágyú személyzetét.

Képek a normandiai harcokrólEzeknek is köszönhetően a szövetségesek június 6-i érkezése után nem várt hevességgel álltak ellen a támadásoknak, és tartottak ki három hétig az ide elszállásolt németek. Hitlert mindez annyira lenyűgözte, hogy annak parancsnokát, Walter Hennecke ellentengernagyot a part menti védelemért lovagkereszttel tüntette ki.

A háború után aztán a súlyosan megrongálódott erődöt bezárták, és az ágyúkat betonnal öntötték ki, hogy megakadályozzák azt, hogy bárki beléjük mászhasson.

A helyi történészek hathatós fellépésének és kampányának köszönhetően azonban jövőre részlegesen megnyílik az épület a látogatók előtt. Erre azért is szükség lehet, mivel a többi hasonló múzeum vezetője szerint La Montagne du Roule egyedülálló panorámával és örökséggel rendelkezik.

Comments are closed.