A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásában a politikai megfelelőség lesz a legfőbb szempont, és ez rossz üzenet
2008. június 9. 00:00Írhattam volna azt is, hogy szakadt sarujában, hisz Iustitia oly régóta viseli, hogy nincs azon mit csodálkozni. Másrészt, ami az igazságszolgáltatás jeles szegmensét, a bíróságok és ezen belül a bírák helyzetét illeti, ugyancsak illik rá a jelző. Egyébként a sarunak, a lábbelinek igenis van köze a joghoz. Például az ókori Izraelben a magtalanul meghalt férfi özvegye, ha nem volt hajlandó feleségül venni a sógora, lehúzva saruját a közösség előtt hozzá vágta, ezzel fejezve ki megvetését. Az iszlám bíró pedig az ismételten rendetlenkedő ügyfelet, miközben a teremszolga az illetőt lefogta, lehúzott sarujával elnáspángolta.
A helyzet „fokozódik”, s nem kellett különösebb jóstehetség előre látni, ami bekövetkezett. A politika meghatározó része nem értett egyet az államfővel, s nem emelte jelöltjét a legfőbb bírói székbe. Arról, hogy ez a döntés mennyiben szólt a jelöltről, s mennyiben az államfőről, vannak különböző vélekedések, ami nem lehet tárgya ennek az írásnak, de következményét mégiscsak a mi hivatásrendünk viseli.
Vége a tavaszi parlamenti időszaknak. Jön a nyári szünet, az uborkaszezon, de nem csak ezért lesz a média kedvenc témája a hogyan tovább és a személyek találgatása, ugyanis az elkezdődött. Nem változott véleményem korábbi írásomhoz képest (MN, LXXI. évf. 77. szám), elsősorban a politikai megfelelőség fog a kérdésre pontot tenni, és ez rossz üzenet. Kockáztatva az önjelölt, illetve miként egyik hetilapunkban az megjelent, a „bejelentkezés” antipatikus látszatát, mégis szeretném pár gondolattal felhívni a döntéshozók figyelmét. S azokat megnyugtatni, akik mégiscsak mögöttes szándékot vélnek felfedezni írásomban: több üzenettel bírok, miszerint is mások által minősített konzervatív beállítottságom miatt sosem szavaznának meg a kérdéses pozícióra. Tehát oktalanság lenne olyan szekér után loholni, amelyik nem vesz fel.
Egyébként az is megfontolandó, miért baj, ha valaki konzervatív vagy liberális beállítottságú. Vagy csak az egyik a baj? Elképzelhető, hogy bizonyos életkor és végzettség után ne legyen valakinek értékrendje, s baj, ha aszerint él, ha egyébként betartja hivatása szabályait? Miért van az, hogy egyes politikusok nem tudják elképzelni, hogy egy bíró függetlenül konzervativizmusától, vagy liberális gondolkodásától, pártatlan és a törvényeknek megfelelő döntést hoz? Miként a sebészorvost sem befolyásolja a vakbél eltávolításakor pártállása. Valószínűleg azért – hogy mindjárt magam adjam meg a választ -, mert ők csak a pártérdektől motiváltan tudnak gondolkodni. De ezzel nem érdemes itt és most tovább foglalkozni.
A köztársasági elnök ősszel ismételten tesz egy javaslatot a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére, miként többször is kijelentette, szigorúan szakmai alapon. Előbb-utóbb persze megválasztja a parlament az új „főbírót” (megjegyzem, ilyen beosztás nincs, csak az utóbbi években került a médiába; a jogszabályok szerint elnök van), és nem lesz könnyű dolga, mert alapos változtatásokra van szükség. Természetesen nem a teljesség igényével, de pár dologra felhívom a közfigyelmet.
Kezdem azzal – némi ellentmondással -, amin nem kell változtatni, hanem meg kell őrizni. Ez pedig a harmadik hatalmi ág, a bírósági igazgatás függetlensége. Nem lesz könnyű, mert meggyőződésem, hogy a sok nemtelen támadás mögött, ami a bíróságokat érte, ez áll. A bíróságok döntéseikben politikailag nem befolyásolhatók, másként sem, és vannak bizonyos érdekcsoportok, akiknek ez nem tetszik.
Szükségeltetik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) bizottsági munkái szerint a bírósági alaptörvények módosítása, illetve a két egyetem és egy intézet felmérésén nyugvó javaslatok megfontolása, és az ezzel kapcsolatos intézkedések haladéktalan megtétele. Ezekben nem kevés, az OIT-tól független törvényhozási kérdés van. Újra kell gondolni a Legfelsőbb Bíróság igazgatási szervezeti különállásának indokoltságát, illetve az elnök kettős funkcióját. Végre el kell jutni odáig, hogy nem a gombhoz varrjuk a kabátot.
AZ OIT és hivatalának működését hatékonyabbá kell tenni. Bevezetni azokat az intézkedéseket, ha úgy tetszik, reformokat (ez manapság divatos szó), amiket már a bizottsági felmérésekből magunk is elhatároztunk. A Pest Megyei Bíróság normális működéséhez szükséges tárgyi feltételek haladéktalan megteremtése tovább nem odázható. A regnáló hatalmak évtizedek óta nem voltak képesek ezen bíróság tisztességes elhelyezését megoldani, holott az egyik legnagyobb forgalmú bíróság. De táblabíróságokat tudtak építeni.
A Fővárosi és a Pest Megyei Bíróság bírái az elképesztő munkateher és rossz elhelyezés okán teljes joggal háborognak. Ilyenkor, persze, könnyen teret kap a demagógia is, ezen nincs mit csodálkozni. Az OIT-t okolják, és az elnököket. De ki kellene próbálni, milyen gúzsba kötve táncolni. Márpedig pénz nélkül, amikor az újabb és újabb feladatokhoz sem kaptuk meg a forrást, se a létszámot, e tánchoz hasonlatos. Az igazgatási függetlenségünk mellé („minket irigyel egész Európa”) igencsak becipzározott bukszát kaptunk.
Az említett nagy bíróságok egy bíróra vetített érkezése és befejezése az országos átlagtól lényegesen nem tér el. Valamikor összejött a hátralék, ezt görgetik maguk előtt. Megoldás: országos összefogással fel kell dolgozni, és az igazgatásnak vigyázni, hogy újra ne termelődjön. Nem pedig az időszerűen dolgozó vidéki bíróságokat tönkretenni azzal, hogy elvesszük a létszámot és az említett nagy bíróságokra telepítjük. Egyáltalán, le tudnák ültetni őket, lenne tárgyalójuk?
A testületnek szembe kell nézni az alkalmassági kérdéssel. Jelenleg nincs esély arra, hogy a bírói munkára szakmailag alkalmatlan kollegát eltávolítsuk, ha önszántából nem akarja a pályát elhagyni. Tettek rá kísérletet egyes vezetők, de a különböző bíróságok a fellebbezések folytán rendre visszahelyezték állásukba az elnökök által alkalmatlanná minősített bírókat. Erre egy megoldás van: létre kell hozni egy választott, szolgálati bíróságot, olyan elvek alapján, miként az OIT-t. Ez a testület lenne hivatva országosan a fegyelmi és alkalmassági kérdések elbírálására, legfelsőbb bírósági jogorvoslati lehetőséggel.
Ami a nyilvánosságot illeti, újrafontolandó. Véleményem szerint, mindenek felett, az egyetlen alapos garancia. Természetes, hogy a bírósági ítéletek kritizálhatók. Persze a hangnem és a tendencia nem közömbös. A mocskolódás és a hitelrontás viszont a jövőben nem maradhat törvényes következmény nélkül, és ennek nem a megtámadott bíró, hanem az igazgatás feladatának kellene lennie. Vannak erre európai példák, még csak ki sem kell találni.
A PR-tevékenységet vissza kell fogni. A bíróság nem egy profitérdekeltségű cég, nincs szüksége se a bírónak, se munkája termékének, de az elnökének sem reklámra. A tárgyalások – egyes eseteket kivéve – nyilvánosak, az ítéleteket hozzáférhetővé kell tenni, ez informatikailag már folyamatban van. Akkor kell megszólalni, ha az indokolt, de akkor viszont meg kell szólalni, és ezt nem befolyásolhatja személyes érdek.
Végezetül létre kell hozni a foglalkozáshoz méltó, tisztességes életpályát, a kezdő bírói fizetéstől a méltányos nyugdíjig. Nem demagóg indokolással, s hasonlítgatásokkal újra és újra elodázni. Különleges foglalkozáshoz, egy életen át tanúsított önmérsékelt jövedelmi viszonyhoz különleges nyugdíj jár. Akkor majd átjárható lesz a pálya. Talán más, most jobban jövedelmező jogterületekről is lesz kiválóan képzett jelentkező.
Befejezésül az érdekképviseletről. Az igazgatásnak elemi kötelessége minden feltételt megteremteni egy független, a bírók érdekeit képviselő egyesület, avagy kamara létrehozására. Ennek pedig következetesen részt kellene venni a nemzetközi egyesület munkájában, s ha kell, bátran elmenni bel- és akár külföldön azokhoz a fórumokhoz, amelyek a nehézségek megoldásában segíteni tudnak.
Eljutottam odáig, hogy lassan, de biztosan oldozgatni kezdtem sarum szíját. Még nem döntöttem el, hogy visszakötöm, avagy mit kezdjek vele. Mindenesetre reparálásra szorul, az biztos.
A szerző a Somogy Megyei Bíróság elnöke
Dr. Ujkéry Csaba
