Forrás: MNO

2008. június 9. 00:00Tegnap Rákosmente önkormányzata tartott megemlékezést a trianoni békediktátum 88. évfordulója alkalmából a Népkertben álló Országzászlónál. Ünnepi beszédet mondott Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. A felvidéki politikus rávilágított jelenünk nemzeti értékek iránti tompaságára, a fizikai, szellemi és lelki erőszak által túlcsillapított valóságra. – A maradék Magyarország lakcímkártyásainak egy része kétségbe vonhatja 1956 indítékait is, sőt kabarédemokráciánk révén a kormányzó frakció tagjává választhatnak olyanokat, akik a nemzetet semmibe veszik, illetve áruba bocsátják – emelte ki Duray.

Nyíregyházán, az I. világháborús emlékműnél incidens zavarta meg a Jobbik, a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg megemlékezését, amikor a tér másik felén tartott gárdaellenes tüntetés egyik résztvevője, a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány elnöke, Pongó Ernő videofelvételt akart készíteni a gárdistákról. Pongó és az Őrsereg tagjai közötti szóváltás és lökdösődés során a kamera a földre esett. A megemlékezésen Vona Gábor kijelentette: ha pártja parlamentbe jut, első dolga lesz június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánítani.

A trianoni békeszerződés aláírása ellen tüntetett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pénteken délután Budapesten. Az ezerfős felvonulás az „56-osok teréről a francia, a szerb, majd az amerikai nagykövetség épülete elé vonult. A szónokok hangsúlyozták: nem lehet belenyugodni a 88 évvel ezelőtti „magyarellenes ítéletbe”. A felvonulókat lóháton, betyárruhába öltözve Budaházy György és Toroczkai László kísérte, és a tömeggel tartott a Magyar Gárda mintegy ötven tagja is. A felvonulók vezetői egy „Justice for Hungary!” feliratú transzparenst tartottak kezükben. A Szabadság téren Toroczkai László hangsúlyozta: nem ismerik el a trianoni határokat, és arról is beszélt, ha a televízió hazudik, akkor azt újra el kell foglalni.

Az elmúlt héten Sümegen tették le a Trianon-emlékmű alapkövét, Dunavarsányban emlékparkot, míg Alsózsolcán Wass Albert erdélyi író tiszteletére emlékművet avattak.

Velkei Tamás

Comments are closed.