Forrás: kultura.hu

Ammán nyugati külvárosaitól nem messze egy klasszikus romokkal és burjánzó zöld növényekkel teli oázis rejtőzik, amelyet Josephus Flavius „A zsidók története” című művében paradicsomnak (paradeisos) nevezett. A területet északon magas, barlangokat rejtő mészkősziklák szegélyezik, míg délen a Wadi es-Seer hegyszoros határolja. Bár a helyiek egyre inkább a turizmusból élnek, az ősi romok pusztulásával senki sem törődik.

Az oázis egykor a hellenizált Hyrcanus ben Joseph birtoka volt, akinek bátyjai elől el kellett menekülnie Jeruzsálemből, mert elbitorolta apja, Joseph ben Tobiah adószedő jogait. A Jordán folyón túl fekvő családi birtokra ment, Rabbat Ammon közelébe, amelyet hellenizált vidéki birtokká alakított, bár nem ő alapította. A birtok létrehozója egyik őse Tobiah, ammonita udvari tisztviselő volt, aki ellenezte, hogy Nehémiás újjáépítse a jeruzsálemi falat. A másik alapító az állattenyésztő Tobias volt, aki II. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodónak szállított egzotikus állatokat az ammoni birtokról. Hyrcanus apja, Joseph 22 évig volt IV. Ptolemaiosz Philopator adószedője, és jólétet teremtett maga és palesztinai honfitársai számára, mígnem legfiatalabb fia, Hyrcanus el nem vette tőle ezt az igen jól jövedelmező tisztséget.

Mire Hyrcanusnak sikerült elmenekülnie apja és fivérei haragja elől, Tűroszban találta magát, és megpróbálta a legjobbat kihozni a helyzetből. Az erődített falut palotává alakította, megtisztította a régi barlangokat, és kettőben római stílusú ebédlőtermet hozott létre. A régi szent helyet görög templommá építtette, és elkezdte építeni főművét, az Al-Abd kastélyt (Kaszr al-Abd).

Ez a csodálatos rom maga a rejtély. Hatalmas, 50 tonnás kőtömbökből épült, és egy olyan alacsonyan fekvő területen áll, amelyet eredetileg vizesárokszerű tónak szántak. Az arab legenda szerint a helyi herceg, a kősziklák emirje (Irak al-Amir) mekkai zarándoklatra indult, és lányát egy rabszolga őrizetére bízva otthon hagyta. A rabszolga beleszeretett a lányba, aki beleegyezett, hogy feleségül megy hozzá, ha épít neki egy szép kastélyt. A rabszolga eget-földet megmozgatott, hogy felépítse a kastélyt, már majdnem elkészült, amikor az emir hazaérkezett. Ijedtében a szolga magára ejtette az utolsó hatalmas monolitot, és meghalt.

Az Al-Abd kastély is csodának számít. Az alsó szint mézszínű mészkőből épült, az alján két, párduc alakú, rózsaszín dolomitból készült kút áll. Felette hím és nőstény oroszlánt ábrázoló fríz látható mindegyik sarokban. A nőstények kölykeiket szoptatják. A felső szint csupa fény és levegő. Itt a sarkokat sasok őrzik, amelyek éppen repülni készülnek az ég felé. Mit jelenthet ez?

A romokat két világjáró angol tengerészkapitány fedezte fel. Európa után kelet felé vették az irányt, és 1818. június 13-án rábukkantak az épületekre. Szerencsére velük tartott William John Bankes, egy különc brit arisztokrata, aki jól ismerte az ókori történelmet, és rögtön felismerte, hogy a Josephus által is említett Tűrosz romjairól van szó. Vázlatokat készített az épületről, és az egyszavas barlangfeliratról, amelyet azonban nem tudott megfejteni. A tengerésztisztek 1823-ban kiadták utazásaik történetét, de csak 1863-ban indult el egy francia csoport Félicien de Saulcy vezetésével, hogy részletesen megvizsgálja a romokat.

De Saulcy ammonita templomként határozta meg a főépületet, amelyet Khámosz vagy Moloch tiszteletére építettek, és felfedezett egy „szent utat” is, amelyet szerinte égő gyertyák világítottak meg, amikor az ammonita királyok holttestét végső nyughelyükre, a barlangokhoz vitték. A későbbi felfedezők cáfolták ezt a romantikus elképzelést, de az Al-Abd kastély templomként való meghatározása egészen az 1960-as évekig tartotta magát. Ekkor indult útnak az amerikai Paul Lapp vezetésével az első régészeti expedíció. Ekkorra már sikerült megfejteni a barlangfeliratot: TOBYAH, amely a Beit Tobiah családhoz fűződő kapcsolatot bizonyítja.

Korai halála miatt Lapp sajnos nem tudta befejezni a munkát. 1976-ban Ernest Will és Fran ois Larché vezetésével indult újra a kutatás. Nekik sikerült az épületet régi dicsőségébe visszaállítani. Egyáltalán nem meglepő, hogy néhány kőtömböt még a legmodernebb darukkal sem lehetett megmozdítani. A kastély terveit Hyrcanus készítette i.e. 198 és 170 között. Will és Larché helyesen ismerte fel, hogy nem templomról van szó, és az épületet kastélynak nevezték el. De az sem lehetett, mivel egy tó közepén állt, gyakorlatilag megközelíthetetlen volt, és egyetlen kastélyt sem építenek ilyen hatalmas kőtömbökből, amelyek teljesen sötétté teszik az épületet, amely inkább raktárra hasonlít. De raktárhelyiségeket sem építenek ilyen csodálatosra. Az épületet valószínűleg állatábrázolások díszítették, de mi célból épült, és miért vette körül egy tó?

Az épület, amely nem készült el Hyrcanus meggyilkolása és a Szeleukida (szíriai) uralkodók hadseregének bevonulása előtt, az előkelő Tobiad család mauzóleumának épült, amelynek utolsó sarja emléket akart állítani a vele kihaló családjának. Görög szokás szerint az alapzatot hatalmas kövekből építtette, amelyeket nem lehetett könnyen elmozdítani vagy elrabolni. A felső szint karcsú oszlopai és tág terei kellemes környezetet biztosítottak a halottak emlékére tartott lakomáknak. A körülötte hullámzó tó pedig jó görög (és zsidó) szokás szerint elválasztotta a külvilágtól.

De miért vannak oroszlán- és sasábrázolások? A görög hagyomány szerint az oroszlánok megvédik a hősök sírjait a tolvajoktól és a rablóktól, a sasok pedig a lelkeket szállítják az égbe. A párducok valami különlegeset jelképeztek. Amikor de Salucy és csapata ideérkezett, két párduc megtámadta az embereket, de sikerült elűzni őket. A terület a vadállatok vadászterülete, és a Tobiad család valószínűleg kabalaként magához vett egy párducot, ahogy 1925-ben I. Fejszál, iraki király is megszelidített egy leopárdot, amelyet láncon maga körül tartott. A két párducalakú kút építésével Hyrcanus családja erejét kívánta bemutatni, amely képes a vadállatok megszelidítésére, illetve a család hatalom és királyság iránti igényét akarta kifejezni.

Tűrosz dicsősége i.e. 167 körül, a hasmóneusok utolsó győzelmei előtt lehanyatlott. Ezután földrengés sújtotta, és teljesen elhanyagolták, bár Heródes király, vagy valamelyik unokája még használta egy ideig. Ma sem látogatják sokan, bár csak 15 km-re van Ammantól. Ez a csodálatos régészeti emlék folyamatosan pusztul. Sok látogatóra lenne szükség, hogy a jordániai hatóságok végre felismerjék, hogy egy Jerash-hoz és Petrához hasonló turisztikai látványosság van a birtokukban, amelyről gondoskodni kellene, hogy meggátolják a teljes pusztulását.

Forrás:

Comments are closed.