Forrás: Index

Budapest első “exkluzív extrém éttermébe” azokat várják, akiket zavar, hogy az utcán nem hordhatják kedvenc lakknadrágjukat. De azokat is, akik csak egy jót szeretnének enni. Az SM”s Kávézó és Étterem hétközben étteremként, hétvégén pedig szado-mazo és fétis szórakozóhelyként működik, de a fenekelésen és a kikötözésen állítólag nem mennek túl. Ez a hely ugyanis nem a szexről szól – állítják a tulajdonosok.

hirdetés

A Síp utcában nemrég megnyílt SM”s Kávézó és Étterem első látásra nem sokban különbözik egy normál étteremtől: a fa tonett székek simán elmennének egy egyetemi kávézóban, de ugyanilyen lakk-kanapéba süppedve akár egy menő lounge-ban is kortyolgathatnánk a mojitót. A vörös és fekete falakon függő fétisképek, a nyakörves-neccharisnyás pincérlányok nem túl szolid munkaruhája és persze a ketrecben figyelő lekötözött plüssmaci azért jelzi, hogy itt másról is szó van. Aztán a galérián további árulkodó jelek utalnak arra, hogy nem egy szokványos vendéglátóipari egységben járunk, hanem Budapest első exkluzív “extrém”, vagyis szado-mazo és fétis kávéházában és éttermében.

Ide fel lehet venni a lakknadrágot

“Régi vágy volt, hogy legyen egy saját helyünk, ahol lehet extrém ruhákban létezni anélkül, hogy az bármilyen lenézést, kinézést, átnézést váltana ki” – magyarázzák a hely tulajdonosai, miért is érezték úgy, nyitni akarnak egy ilyen éttermet Budapesten. Gyarmati Dorottya és Török István azt a helyet hiányolták, amely összefogja a szado-mazo és fétis szubkultúrának a tagjait.

A galérián lehet játszadozni

“Minden nagyvárosban van egy hely, ahol az extrémek összegyűlhetnek anélkül, hogy kiégetnék a lakkszoknyájukat, vagy éppen melegnek néznék őket. Van olyan ismerősünk, akik nagyon szeret lakkruhákban járni, de nem tudja hova felvenni a nadrágját, mert melegnek nézik” – mesélik.

A hely egyébként nem a szexről szól. Illetve nem elsősorban: “Nem ronthatunk ajtóstul a házba, mint az amszterdami vagy a berlini kollégák” – véli Török István. “Külföldön van sötét szoba, szexuális játékokhoz tartozó cuccokkal, ahol a kedves vendégek egy picit fenekelgetik egymást, aztán visszamennek a kávéjukhoz. Mi nem ilyet szerettünk volna. De a képek azért sugallják, hogy a fétisműfaj a látóterünkben van” – mondja Gyarmati Dorottya. És valóban.

Itt nincs eldugott pincehelyiség az orgiába torkolló fenekelésekhez, csak Andráskereszt a falon és vaskarikák az asztalsarkakon, a hétvégi szadomazo- és fétisbulikhoz. Napközben pedig teljesen normális étteremként és kávézóként funkcionál a hely, komolyzene szól, lehet enni-inni, kávézni, ismerkedni a betérő extrémebb arcokkal vagy éppen az itt ebédelő nyugdíjas nénikkel. De a hétvégi bulik előtt azért behúzzák a lakkfüggönyt a földig érő üvegablakokon.

“Fontos a diszkréció, sokan nem vállalják fel az ilyen jellegű vonzalmaikat” – mondja Gyarmati Dorottya. Ők például nem tartoznak a titkolózók közé: Török István csatos bőrnadrágban, tulajdonostársa pedig bőr boleróban, pink szaténszoknyában, szegecses nyakörvben, telitalpú platformcipőben, denevérmintás harisnyában, testén egy fél ékszerboltra elegendő ezüstékszerrel, koporsót formázó kistáskával a kezében kísér minket körbe az étteremben. És nem csak az interjú kedvéért öltöztek fel így: mindenhova így járnak, Gyarmati Dorottya még az egyetemen is dark goth fétis-viseletben vizsgázott.

Nem verik a mellüket

“Egy olyan helyet szerettünk volna, ami könnyen elérhető, de mellékutcában van. Nem akartunk kiállni a főútra és ököllel verni a mellünket, hogy igen, mi nyakörvet hordunk” – mondja Gyarmati Dorottya.

Ennek ellenére a kuruc.infó mégis kiszúrta magának a helyet: “A kurucinfó azért megtalált minket, hogy buzik is meg zsidók is vagyunk, mert ugye a hetedik kerületben nyitottunk meg” – meséli Török István, de ezenkívül nem tud tiltakozó vagy felháborodott véleményekről. A környék is toleráns, mondja.

Kedves egészségedre!

Mókás és idegen

A régóta a szado-mazo szubkultúrában mozgó tulajdonok szerint a magyar közönség általában “mókásnak és idegennek” tartja ezt a világot. “Persze füttyögnek utánam, nem mehetek végig az utcán úgy, hogy ne nézzenek meg, mint azt tehetem például Londonban, Berlinben, Amszterdamban. Az éjszakai, buliba induló közönség rosszabbul veszi a lapot, azt gondolják, hogy rögtön mennem kellene fenekelni” – meséli a magyar toleranciáról Gyarmati Dorottya.

Bár Budapest még tényleg nem tart ott, mint például Lipcse, ahol szado-mazo fesztivált tartanak, bulikkal, vásárokkal, operaelőadással, állítólag nálunk is komoly közösség létezik. “Amikor 30 ezer ember ugyanúgy néz ki, mint mi, az nagyon nagy élmény” – mesélik a lipcsei fesztiválról. De szerintük már nálunk is egyre szélesebb körben ismertebb lesz a fétis-világ, mert az új trendeknek, például az emo-őrületnek köszönhetően egyre kevésbé számít kuriózumnak. “Minden szülő kezd tisztában lenni ezzel, a gyereke elég nagy eséllyel belesik ebbe és szöges karkötőt hord. A mainstream divat mindig is átvett a fétistörténetekből” – teszi hozzá a tulajdonos.

“Ez sokkal kevésbé veszélyes, mintha valaki a drogdiszkóban megismerkedik valakivel. Ott aztán bármi lehet. Itt pontosan megvannak a szabályok. Ez a hely alapvetően nem alkalmas arra, hogy orgiákat rendezzünk. De nem is akartuk ezt” – mondják.

Fehér, fekete, szürke

Ha már a szabályokról volt szó, azt is megkérdeztük, mi az a viselkedés, ami még itt is túlzásnak minősül. “Háromféle színkódunk van: a fehér azt jelenteni, valaki csak nézelődik, de nem vesz részt a játékban, a fekete azt, hogy nagyon is benne van a fenekelésben, adni és kapni is szeretne – attól függően, hogy melyik karján van a karszalag, a szürke pedig arra utal, hogy valaki csak a kikötözést kedveli. Ezekkel tisztában vannak a vendégek, a törzskártya mellé a házirendet is megkapják, de ezek általában ismert szabályok. Ha valaki ezeket megszegi, mehet” – mondja Török István. Mint minden rendes szórakozóhelyen, kidobóemberek itt is vannak.

Később a galéria felé vesszük az irányt, itt az asztalok sarkain fémkarikák lógnak: ide lehet kötni a partnert, ha éppen nyakörvben érkezett és rosszalkodni szeretne. Az András-kereszt és a bőr térdelőpad szintén a szexuális játékok kellékei: “Ezen fenekelni lehet, vagy éppen bármi mást, a magasságot úgy állítottuk be, hogy mindenkinek megfeleljen” – magyaráz Török István. A vendégeket öltöző is várja: itt lehet átvedleni kiskosztümös marketingesből szado-mazo dominává. A pincéreknek a nyakörv, a neccharisnya, a lakkszoknya kötelező, de nem sajnálják, sőt. Hiszen azt hordhatják, amiben a legjobban érzik magukat.

A földszintre visszaérve már vár minket a cézár saláta meg a grillezett gomolya, amit Szado-Maci figyelő tekintete mellett fogyasztunk el. Ebéd közben aztán Gyarmati Dorottyától azt is megtudjuk, hogy miért választották pont a fehér plüssmacit az étterem kabalaállatkájának: “Nem durcás, hanem mosolyog, még úgy is, hogy ketrecben van, bőrszíjakkal kikötözve”.

Comments are closed.