Barack Obama kampánystábja a legkevésbé sem hasonlít a republikánus John McCain dörzsölt csapatára. A demokrata előválasztási verseny győztesét chicagói kampányguruk segítették, akik ugyan komoly nevek a szakmában, de elnökválasztást most először vihetnek végig. Magukat idealista demokratáknak tartják és eddig távol tartották magukat Washingtontól.
Barack Obama kampányának legfontosabb lépéseit két chicagói jóbarát és üzlettárs találta ki, akik ugyan sok szenátori és polgármesteri kampányt végigcsináltak már, de igazi nagy elnökválasztásba most először kóstoltak. Amikor John McCain megnyerte a republikánus párt előválasztását, akkor bemutattuk stábját.
McCain csapatának vezérei mind győztes elnökválasztásokon edzőttek, George W. Bush 2004-es illetve 2000-es kampányában, de idősebb Bush 1988-as csapatából is érkezett tanácsadó. A csapat magja Karl Rove mellett tanulta a szakmát, őt az elmúlt évtized legnagyobb kampányzsenijének tartják, és 2007-ig lényegében ő irányította a Fehér Ház kommunikációját is. Hozzájuk képest Obama kispályásokkal kezdett.
A demokrata befutó legfontosabb támasza a AKP Message and Media nevű cég két tulajdonosa volt. A chicagói cég demokrata politikusokra specializálódott: kongresszusi képviselők, szenátorok, kormányzók és polgármesterek vették eddig igénybe szolgáltatásaikat egy-egy kampány idején. Republikánusokkal soha nem foglalkoztak (McCain stábjában többen néhány évtizede vállaltak ügyfeleket a túloldalról is).
Axelrod, az agy
A cég alapítója és fő tulajdonosa David Axelrod. Hivatalosan nem ő Obama kampányfőnöke, de főtanácsadóként meghatározó szerepe volt az elmúlt másfél év ügyködéseinek. Axelrod találta ki a kampány fő üzeneteit, ő nézte át Obama beszédeit és ő találta ki tévéreklámjait is.
Axelrod baloldai-liberális zsidó családba született New Yorkban, anyja újságíró, apja pszichológus volt. Manhattanben nőtt fel, és már 13 évesen belekóstolt a politikai kampányba: egy osztálytársával Robert Kennedy demokrata elnökjelöltet támogató matricákat árult egy parkban, 1968-ban. Robert Kennedyt a kampány idején meggyilkolták, ami sokkolta a kisfiú Axelrodot. Többször is elmondta mostanában, hogy Robert Kennedy óta egyetlen elnökjelölt sem fogta meg igazán, csak persze most, Obama. Axelrod az egész kampány alatt idealizmusát hangsúlyozta, és azt ismételgette, hogy a politikusoknak lehetőség szerint őszintébbnek kellene lenniük, mint az elmúlt évtizedek elnökjelöltjei voltak.
Axelrod egyetemistaként került Chicagóba és azóta ebben a városban él, annak ellenére, hogy többször is hívták Washingtonba dolgozni. Kívülállását azzal magyarázta, hogy kellemesebb távol lenni a hatalom gócpontjától, és így jobban látja és érti a választókat, mintha a politikusok között élne.
Már egyetem alatt elkezdett újságot írni. Mire befejezte a politológia szakot, a Chicago Tribune bulvárrovatánál dolgozott, később politikával foglalkozott, majd a sportrovathoz került. Innen hívta sajtófőnöknek Illinois állam (Chicago állama) szenátori székére pályázó Paul Simon, demokrata jelölt, 1984-ben. A kampány jól sikerült, megverték a korábban háromszor is győztes republikánus ellenfelet, és Axelrod maradt a politikai kommunikációnál.
Megnyitotta saját PR-irodáját, és mivel ügyfelei általában nyertek, hamarosan jó híre lett a demokraták között. Chicago legutóbbi két demokrata polgármesterét, Illinois állam egyik kongresszusi képviselőjét és egyik szenátorát (ez volna Obama) is ő vezette győzelemre, hazai pályán egy évtizede nem vesztett. Dolgozott mostani ellenfelének, Hillary Clintonnak is, amikor a volt elnök felesége New York szenátori székéért küzdött.
Axelrod ügyfelei között feltűnően sok a fekete politikus: hat amerikai nagyváros fekete polgármesterét segítette tanácsaival hatalomra, többen közülük az első fekete polgármesterek voltak településükön. Washington, Cleveland, Detroit, Houston és Philedalphia fekete polgármestereit vezette győzelemre az elmúlt években, illetve ő irányította Harold Washington kampányát is, aki Chicago mindezidáig egyetlen fekete polgármestere volt. Utóbbi mandátuma lejártakor ő vezette az utódja, a fehér Richard Delay kampányát is, míg ellene a republikánusok egy fekete jelöltet indítottak. Ez utóbbi azért fontos, mert Axelrodban nem az az érdekes, hogy képes ilyen vagy olyan színű emberekkel nyerni, hanem hogy képes olyan kampányt csinálni, ami után a különböző színű közösségek is egy helyre szavaznak. A fekete Washington ugyanis többséget kapott a fehérektől is, majd négy év múlva a fehér Delay többséget kapott a fekete választóktól is Chicagóban.
2004-ben Axelrod dolgozott John Edwards elnökjelölti előválasztási kampányán is, ám ott nem ő volt a főnök, és végül nem is megbízója lett a befutó a demokratáknál.
Plouffe, a rejtőzködő szervezőgép
Axelrod 2000 óta dolgozik együtt David Plouffe-al. A két David négy éve üzlettársak is, Axelrod akkor vette be partnernek a céghez időközben közeli barátjává vált munkatársát. David Plouffe hivatalosan Obama kampányfőnöke, ő mozgatta a 800 fős stábot és ő dolgozta ki az egyes államokban a taktikát az előválasztásokkor. Érdekes, hogy míg a cégnél Axelrod az első ember, addig társaság első teljes elnökválasztási kampányát Plouffe vezette.
David Plouffe szintén keleti parti, Delaware államból származik. Tipikus háttérembernek tartják, aki magáról sohasem hajlandó nyilatkozni. Hiába írt róla portrét a Chicago Tribune és a Washington Post is, nem segített az újságíróknak. Obama előválasztási győzelmét bejelentő beszédére és az utána következő bulira sem ment el, ügyfele azonban megemlékezett róla aznap este: „Köszönet David Plouffe-nek, aki ugyan soha nem fogad el dicséretet, de felépítette az ország legjobb politikai szervezetét” – mondta Obama ünnepi beszédében.
A 41 éves Plouffe 1990-ben kezdte karrierjét Tom Harkin demokrata szenátorjelölt kampánystábjában. 1992-ben Harkin megpróbálkozott az elnökjelöltséggel is, Plouffe akkor már első embere volt, de hamar elbuktak. A 90-es években több demokrata szenátort viszont győzelemre vezetett. A csúcsra 1998-99-ben ért el, amikor Richard Gephardt csapatában dolgozott. Gephardt volt az előző évtized második felének egyik legbefolyásosabb demokrata politikusa, évekig vezette a párt szenátusi csoportját, körülbelül a frakcióvezetőnek megfelelő tisztséget betöltve. Plouffe egy évig Gephardt kabinetfőnök-helyetteseként kóstolhatott bele a washingtoni politikába, majd a demokrata párt kongresszusi választásokat felügyelő bizottságának elnöke lett. E tisztségében rekord-összegű pénzt hajtott fel, majd egy év után elhagyta az országos politikát, és elment Axelrod cégéhez.
A két David Obama mellé áll
Axelrod és Plouffe 2002-ben kapott megbízást Obamától, hogy a két évvel későbbi szenátori választását készítsék elő. A két chicagoi kampányguru nemet mondott, mert Axelrodnak az volt a véleménye, hogy Obama nem elég ismert, inkább polgármesternek kellene jelöltetnie magát Chicagoban. Obama nem hallgatott a tanácsra.
Axelrod és Plouffe ezért egy másik demokrata jelöltnek, Blair Hull-nak dolgoztak inkább. Axelrodnak azonban nem volt szimpatikus Hull, visszamondta a megbízást, és mégis inkább Obama mellé állt, aki jóval kevesebbet tudott csak fizetni, ugyanazért a feladatért. A chicagói társaknak ez a gesztusa legendává magasztosult a mostani kampányban, és megkapták az „igazán elkötelezett” és „idealista” jelzőket. A róluk nyilatkozó iparági kollégák szerint ritka a cinikusokkal teli szakmában, hogy valakik csak olyan ügyfeleket vállaljanak, akiket emberileg is nagyra tartanak.
2006-ban Axelrod és Plouffe megnyerték Decal Patricknak a massachusettsi kormányzóválasztást, majd nekiálltak megtervezni életük eddigi legnagyobb munkáját. Barack Obamából akartak elnököt csinálni.
Sok kicsi sokra megy
A terv 2007 elejére elkészült, és állításuk szerint azóta szinte semmit sem változtattak rajta. Tudták, hogy Hillary Clinton indul majd, és a demokrata párt elitje őt támogatja inkább. Arra is számítottak, hogy a nagy államokban szinte borítékolható lesz a volt elnök feleségének győzelme. Előre kiszámolták minden államra a várható delegáltak számát, és készítettek B és C terveket is, ha valami nem a várakozások szerint alakulna.
A sok kicsi sokra megy elve alapján a kisebb államokra koncentráltak. Két fő célt tűztek ki: minél több kicsi államot megnyerni, és az első négy előválasztásból legalább hármat hozni. Olyan államokba küldték Obamát kampányolni, ahol demokrata jelölt előválasztáson évtizedek óta nem járt: ilyen volt például Alaska, Alabama vagy Idaho.
A pénzszerzésben is a sok kicsi sokra megy elvét alkalmazták. Ugyan bőven kaptak pénzt végül komoly adományozóktól is, de kezdetben erősen koncentráltak a fiatalokat megcélzó netes kampányokra. Közel félmillió 30 éven alulitól (hagyományosan ez a legpasszívabb választói korcsoport az USA-ban) kaptak 100 dollár alatti adományokat, ami aprópénz ugyan, de összességében mégis sok lett.
Plouffe híresen fukarul bánt a kampánykasszával. A stábot többágyas szobákba helyeztette el végig a kampánykörúton, a dolgozóknak maguknak kellett fizetniük még névjegykártyáik nyomtatási költségeit is, miközben jobban álltak anyagilag, mint Clinton csapata.
Plouffe másik nagy rigolyája a titkolózás volt. A stáb tagjaival sokszor csak az utolsó pillanatban közölte a következő lépést, a következő úticélt, nehogy idő előtt kiszivárogjanak az ötletek.
A második vonal előre tört
A csapat fontos tagja volt Valeria Jarrett, aki Obama 2004-es szenátusi kampányakor a pénzszerzésért volt felelős, egyébként pedig a chicagói városházán töltött be vezető tisztségeket, de országos politikával korábban nem foglalkozott.
A sajtókapcsolatokat pedig Robert Gibbs intézte. Neki is alig volt elnökválasztási tapasztalata. John Kerrynél ugyan betöltötte ugyanezt a posztot 2003-ban, ám egy évvel az elnökválasztás előtt lemondott, tiltakozásul egy kollégája kirúgása miatt.
Nehéz eldönteni, hogy a stáb mennyire tudatosan terjesztette el magáról a kívülről jött, alulról építkező csapat képét, akik a nagypolitikában alig ismert új embert hivatottak győzelemre vezetni. Nyilván az általuk is alakított Obama-képhez jól illik ez az imidzs. Az is bizonyos azonban, hogy hiába vezettek több tucat egy-egy államra koncentráló sikeres kampányt, ekkora vállalkozást alig láthattak közelről.
