Forrás: kultura.hu

Mint az Ószövetség alig kétoldalnyi könyvéből ismeretes, legkevésbé Jónás akar Jónás lenni, mivel – a babitsi fordulattal – rühelli a prófétaságot. Nincs másképp ezzel a Budapesti Zsidó Színház Jónása sem, aki ugyanakkor kisgyermek korától fogva tanít, prédikál, elemez, tusakodik. Nem kerülheti ki a szembesülést: aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. S még ha csak pokolra: hagyján. De emberek közé is. KRITIKA

A hatvanöt percbe sűrített – az RS 9 Színházban játszott – előadás első, legterjedelmesebb része egy kultúra- és vallástörténeti egyetemi szeminárium keverékének hat, erős drámapedagógiai beütéssel. A gyalult padok, asztalok nyugodtan emlékeztethetnek kocsmaudvarra is, a palackok büfé- vagy csapszék-eredete is mellékes. A szinte csak diákgúnyában szorgoskodó (esetleg parókát öltő) szereplők választékosan mocskos beszéd közepette egyebek mellett a nyugat felé igyekvő Jónás hajóvásárlására, a viharjelenetre és a halszimbolikára koncentrálnak. A matrózi nép mosdatlan szája épp úgy indokolt, mint a látni valóan pallérozott intellektusokból összetevődő kompánia időnként ironikus metaforikába burkolt tépelődése, polémiája Istenről, hitről, küldetésről, szövetségről. Az új kidolgozású Jónás Könyvetézises, értelmiségi jellegét a bősz ultizás, a hánykódás-okádás stilizált, hengergő képei, a vad törzsi összetűzések sem fedhetik el – többek között a rendre jókor közbelépő, belengő lepkeszárny-humornak köszönhetően. Szép a levetett, rúdra húzott kék kockás ingből rebbenő vitorla az ingó-ingató tengerészekkel. A poézis és a nyers valóság közötti átjárást Lábán Katalin hol tüllfüggöny és súrló fény mögé rejtett, hol a cselekménybe meghívott asszonyalakja biztosítja: egyszerre mater és madám. Ajkáról a népi vallásosság és az irodalmi emlékek archaikus ízeivel szólhatnak az igék, de lehet a tanácstalanság és közönségesség külvárosi anyatorzója is.

A második, rövidebb rész tévéműsor-paródia, hiún nagyképű riporter bájgúnárral, semmitmondó politikus hasbeszélővel, malomkerék kalapos szociológusnővel, újdonsült vallási vezetővel, aki éppen aprópénzre (és nem is olyan apró pénzre) váltja “mestere”, Jónás eszméit, intelmeit (egy korábbi filozófiai hasonlatból azt az “igazságot” levezetve, hogy az Úrnak tenger alakja van, így foglalva magába teremtményeit, a halakat. A horgászilag kitárt karokkal méretezettet is, mely a prófétát elnyelé).

A harmadik és legrövidebb jelenet toldalékként ható trialógus (majd monológ). Jónás hontalanságát, vívódását a tiszta arcú, tiszta beszédű Sebő Ferenc félholt fektében kevésbé közvetíti, mint tette elébb, jártában. Eddig olykor zavarosnak tűnt a modernizált példázat – most megráncosodik, elfoszlik. Ideje, hogy vége legyen.

A szeretetre méltó produkció alkatán, arányain, zsúfoltságán még lehet változtatni (dramaturg: Orosz Eszter). Sok a jóból, hogy a teljes cím és alcím: Jónás Könyve avagy Nyögés a vége – Fajfájás egy részben. A nem-akarás (melynek vallási, morális és sorsnyögés a vége) és az akarás (dudásnak lenni, pokolra menni) elhallgatott, illetve kimondott verbalitásában túljátssza az író és rendező Mordecháj ben Avrohóm egyébként is meglehetősen fondorlatos, korokat-stílusrétegeket összecsúsztató szövegét (a fajfájás pedig kelletlen-kellemetlen képzettársításokkal, fölösleges – és a darab szempontjából pontatlan – kabarisztikus nyelvi hozadékokkal jár együtt).

A rendezés intenzív csoportmunkát sejtet, s energikus egyéni irányítás logikus, impulzív jegyeit árulja el. Vegyes színvonalú eredménye. A szövegbe a legütősebb poénoknál, mondatoknál nem szabad belebakizni ily sokszor. A puritánnak tűnő eszközhasználat egy idő után kellékbőséggel leplezi le magát. Nemegyszer színészekből is több van a színen, mint kellene: akad, aki egyszerűen épp nem tud mit tenni, ezért rettentően magába száll (vagy rá is piszkál a fölöslegességre). Mégis elismerés illeti a társulatot – Lábán és Sebő mellett Koltai Zsuzsit, Mérő Verát, Cziráki Gergőt, Gábor Péter“Yeti”-t, Jávor Bencét és Vajda Róbertet (az író-rendezőt), mert játékuk nem pusztán egy vallási vagy életkori közösség számára öltözteti új köntösbe a régi históriát.

Szerző:

Tarján Tamás

Comments are closed.