Forrás: Magyar Rádió

Az izraeli kormányfő Washingtonban tárgyal, ahová a befolyásos, az Egyesült Államokban működő zsidó szervezeteket tömörítő társaság, az AIPAC hívta meg.

A fogadtatás a szokásosnál is barátságosabb volt, hiszen ősszel elnökválasztás lesz, és az erős zsidó lobbi szavazatai rendkívül értékesek. Ez tükröződött a szervezet közgyűlésén is, ahol Olmert díszvendég volt.

Ezen az eseményen minden elnökjelölt felszólalt és egymással versengve biztosították támogatásukról az izraeli érdekeket, hogy megszerezzék a befolyásos zsidó választók voksait. Barack Obama bejelentette, mindent elkövet, hogy Irán ne juthasson nukleáris fegyverhez. Hangsúlyozta, hogy kész minden eszközt bevetni ez ügyben.

Olmert találkozott az év végén leköszönő George Bushsal is, aki szintén az iráni atomról szólt, hogy az létében veszélyezteti a békét. A megbeszélés után az izraeli miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy kevesebb kérdőjel maradt számára az ügy kezelésével kapcsolatban. Közben ez ügyben Jeruzsálembe utazott Mike McConnell, az amerikai titkosszolgálat hivatalát ritkán elhagyó vezetője, aki a zsidó államban a katonai hírszerzés vezetőjével, a vezérkari főnökkel és Ehud Barak honvédelmi miniszterrel tárgyalt.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)

Comments are closed.