Forrás: MA

Olajválság-történelem kiútkereséssel

Isten Brazíliába költözött, és ott is marad

Nincs rekordáron az olaj, 1864-ben reálértéken ugyanennyibe került. Eme cikk az olajválságok sorát veszi számba, és a kiutat keresi: volt, amikor takarékoskodtak, próbáltak újítani, most az Északi-sark mezőiért csatáznak, és Brazília lehet a nagyhatalom.

2008.06.05 11:29, ZONA

Bár senki sem volt kíváncsi rá, de azt magyarázta valamelyik kedd este a benzinkút pénztáránál egy ember, hogy őt már régen nem érdekli a benzin drágulása, nem azért megy kedden tankolni, mert meg akar takarítani kétszáz forintot a másnapi emelés előtt, mert mi az a kétszáz forint, csak éppen akkor lett üres a kocsija. Mert le se szarja ő azt a kétszáz forintot, ahogy más se, de az igaz, ha évekre be tudna spájzolni, az már megérné, de hát – mondta -, ez ugye nem megy.

Félig jött be a The Guardian jóslata

Azért néha megpróbálkozik vele valaki, és aláaknázza a pincéjét benzines hordókkal, de az ilyen partizánokat leszámítva tényleg szépen hozzászoktunk a benzin árának növekedéséhez, ma már nem nagyon világos, hogy miért volt a taxisblokád, és ki emlékszik azokra az évekre, amikor az emelés előtti kedd estéken valóban fél kilométeres sorok álltak a kutaknál. Teszünk a takarékoskodásra, és végre nem félünk az olajválságtól.

A The Guardian 2005 áprilisában idézte a világ egyik legokosabb energiakutatóját, Matthew Simmonst, aki megjósolta, hogy három éven belül száz dollár lesz a kőolaj hordója, és ez gazdasági összeomlást idéz elő több országában. Azt is mondta, hogy a világ kőolajtermelése gyakorlatilag már a csúcson van, és a termelés fokozatos csökkenésével, az igények rohamos növekedése mellett, borzasztó idők várnak ránk.

Más elemzők szerint a termelési csúcs csak néhány évtized múlva jön el, de ha belegondolunk, már azzal sem vagyunk kimentve. A három év eltelt, a jóslat nagyjából bejött, sőt már a száz dolláros hordóár is csak emlék, de még nem dőltek össze a gazdaságok.

Száznegyven éves rekod

Ez a száz dolláros határ nem is olyan csoda, benne kellene lennie a kollektív tudatunkban, legalábbis az amerikaiak kollektív tudatában. Reálértéken nézve ugyanis volt már száz dollárnál drágább kőolaj: 1864-ben felszökött az ára, tizenkét dollárba került Amerikában egy hordónyi, az pedig körülbelül annyit ért, mint ma 110 dollár. De száznegyven évvel ezelőtt még ki a fenét érdekelt az olajár, hiszen a vadnyugaton akkor a lótolvajokat akasztották fel bírósági tárgyalás nélkül, az olajról, a lámpaolajról éppen csak tudták, hogy van.

Kockázatos volt az olajszállítás, a polgárháború alatt különösen, a csővezetékek kiépítésével még csak kísérleteztek – illetve fából készített rövid vezetékek már a harmincas évek óta voltak -, a folyami és közúti szállítás pedig gyakran nem érte meg. Bizonytalan árucikk, bizonytalan ár: a hatvanas évek elején a tíz centet sem érte el, maga a göngyöleg, a hordó viszont több mint három dollárba került. Aztán jött az 1864-es csúcs, de a hatvanas évek végére felére csökkent az ár, majd a kilencvenes évektől kisebb ugrásokkal beállt a húsz dollár körüli reálértékre.

Ami nominálértéken nem egészen egy dollár volt, fél évszázadon keresztül. Az 1864-es sokkhoz hasonló árrobbanás 1973-ban volt, az első igazi olajválság, a jom kippuri háború, az Amerika-ellenes bojkott. Ez már a mi világunk: ki a fenét érdekelnek a lótolvajok? Szíria és Egyiptom 1973. október 6-án megtámadta Izraelt, és 17-én az OPEC arab szekciója, az arab olajexportáló országok szervezete – és a hozzájuk csatlakozó Szíria és Egyiptom – bejelentette, hogy nem szállít olajat az Izraelt támogató országoknak.

Vagyis mindenekelőtt Amerikának, aztán Japánnak és egy sor nyugat-európai országnak. Az OPEC tagjai ezzel együtt elfogadták azt az ötletet, hogy növeljék az olaj árát. Persze nem a háborún múlt a drágítás, a gazdag nyugatiak évente öt százalékkal növelték az energiafelhasználásukat, és mint láttuk az előbbiekben, évtizedeken át változatlanul alacsony áron jutottak az olajhoz. Sőt cserébe megpróbáltak, általában sikerrel, rásózni az arabokra lejárt szavatosságú árukat, például fegyvereket.

Reza Pahlavi, a díszdoktor

Virágzó történelme van ennek az üveggyöngyalapú cserekereskedelmi elméletnek. Még Reza Pahlavi iráni sah, az Egyesült Államok egyik leghűségesebb társa is azt mondta a The New York Timesban, hogy magától értetődő a kőolaj árának emelkedése, hiszen drágul a cserébe kapott élelmiszer, technika, építőanyag és számítógép is.

Reza Pahlavi arról híres még mifelénk, hogy a Nyugattal óvatosan barátkozó és az olaj fontosságát, illetve a be nem gyűrűzés mulandóságát mélyen átérző szocialista Magyarországon díszdoktori címet kapott (Illyés Gyula naplójában erről így emlékszik meg 1978. május 22-én: “itt az iráni sah! A PB tagjai közül néhánynak a díszdoktori avatáson is lesz protokollkötelezettsége.”), de mire ment vele, nem egészen egy év múlva menekülnie kellett az iráni forradalom, Khomeini ajatollah elől.

Valahol egyébként az olajárrobbanás is benne volt a vesztében, a hirtelen támadt jó üzletből óriási nyeresége lett Iránnak, néhány év alatt majdnem kilencvenmilliárd dollár, de az összeg jó részét elnyelte a sah udvartartása és a hadsereg fejlesztése, vagyis az életszínvonal emelésére nem sok maradt, és a nép fellázadt, ahogy fel szokott ilyen esetekben lázadni.

Tehát az embargó meghirdetése után a kőolaj ára megugrott, 1974 elejére már négyszer drágább volt, elérte a 12 dollárt (12 akkori dollárt), igaz, ez még mindig nevetséges a mai – vagy az 1864-es – árához képest. Az embargó és az áremelés Amerikában majdnem akkora sokkot okozott, mint a világháború. A benzin gallonja az 1973. májusi 38,5 centes átlagárról a következő év júniusára felment 55,1 centig.

A New York-i tőzsde részvényei pedig hat hét alatt 97 milliárd dollárt vesztettek az értékükből. Az Egyesült Államok az embargó előtt napi 1,2 millió hordót importált arab országokból, a jom kippuri háború után csak napi 19 ezret. És kérdés, hogy honnan volt az a 19 ezer. De Amerika még így is csak behozatalának 12 százalékát fedezte a Közel-Keletről, ezért a benzinfogyasztás csak hét százalékkal csökkent nyolc-kilenc hónap alatt.

Bővebb cikk a témában!

Comments are closed.