Forrás: Múlt-Kor

Európa Emlékezete Intézet létrehozását javasolták az Európa lelkiismerete és a kommunizmus elnevezésű kedden véget ért prágai nemzetközi konferencia résztvevői.

Az új tudományos intézet alapvetően a kontinens náci és kommunista múltját vizsgálná a legkülönbözőbb összefüggésekben, a kelet-európai volt szocialista országokban létrejött nemzeti intézetek mintájára – közölte Pavel Zácek, a csehországi szakintézet igazgatója.

Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amelyek ezen a földrészen születtek – jelentette ki hétfőn Václav Havel volt cseh államfő, amikor megnyitotta a kétnapos nemzetközi konferenciát. A világszerte ismert jogvédő szerint Európának ugyanakkor kiemelt felelőssége van az emberi szabadságjogok védelme terén is.

Havel úgy vélte, hogy a náci és a kommunista rendszer között sok a hasonlóság. A számos eltérő vonás ellenére alapvető fontosságú, hogy “a két rendszer hasonlít egymáshoz, s mindkettő bűnös”. Havel szerint a kommunista rendszernek több áldozata volt, mint a náci rezsimnek.

A konferencia résztvevői ugyanakkor javasolták, hogy augusztus 23-át – azt a napot, amelyen a hitleri Németország, illetve a sztálini Szovjetunió külügyminisztere, Ribbentrop és Molotov 1939-ben aláírta a két ország szerződését – nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. A szerződés titkos záradéka egyebek között Lengyelországra nézve tragikus következményekkel járt.

Javaslataikat a résztvevők megküldik az Európai Unió brüsszeli központjának és az egyes tagállamok kormányainak is. Cseh és a szlovák történészek és politikusok mellett a konferencián német, angol, amerikai, lengyel történészek, valamint litván, lett, fehéroroszországi, burmai, kínai és kubai emberi jogi aktivisták, illetve emigránsok is előadásokat tartottak.

(Múlt-kor/MTI)

Comments are closed.