Forrás: Origo

Szakít a Krisztus Egyesült Szentháromság Egyházzal Barack Obama, miután annak chicagói gyülekezetben egy pap prédikációjában kigúnyolta vetélytársát, Hillary Clintont. Obamának már korábban is sok kellemtlenséget okozott az egyház, amelynek lelkésze, Jeremiah Wright az Egyesült Államok ellen prédikált. Obama mellett a republikánus John McCainnek is meggyűlt a baja a lelkészekkel.

Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzésére törekvő Barack Obama kilépett egyházi gyülekezetéből egy újabb lelkész botrányos prédikációja miatt. Az illinois-i szenátor szombaton jelentette be, hogy szakít a chicagói Krisztus Egyesült Szentháromság Egyházzal, amely már korábban is kellemetlenségeket okozott neki.

Obama amiatt döntött a szakításról, hogy a chicagói gyülekezetben egy ott vendégszereplő római katolikus pap prédikációjában kigúnyolta vetélytársát, Hillary Clintont. Michael Pfleger atya üvöltözve utánozta Clintont, aki szerinte azt hiszi, hogy fehér emberként neki jár az elnökség, egy fekete ellopta tőle a szerepét. A pap később elnézést kért viselkedéséért, amelyet a chicagói érsek is elítélt.

Obama kampányának eddigi legkellemetlenebb ügye akkor pattant ki, amikor korábbi lelkészéről, Jeremiah Wright tiszteletesről kiderült, hogy évekkel ezelőtt botrányos prédikációkat tartott: rasszistának minősítette az Egyesült Államokat és azt mondta, “Isten verje Amerikát”. Obamát – aki 16 éven át látogatta az egyház chicagói közösségét, és Wright atya vezette esküvői szertartását is – ellenfelei bírálták, amiért nem szakított a gyülekezettel.

Obama múlt hónapban elhatárolódott egykori lelki pásztorától, szavait felháborítónak és megdöbbentőnek nevezte. A szenátor közölte: most, hogy már elnökjelölt, mindaz, ami a Szentháromság Egyházban elhangzik, akár vendégpapok szájából, az ő személyéhez köthető, még akkor is, ha a gondolatok ellentétesek nézeteivel, nyilatkozataival és elveivel. Elemzők szerint Obama a döntéssel az ügyet végleg le akarja zárni, megszüntetve az esetleges támadási felületet a novemberi elnökválasztás előtt.

A lelkészekkel meggyűlt a baja John McCainnek, a Republikánus Párt várható elnökjelöltjének is. Az arizonai szenátor elutasította a befolyásos John Hagee texasi tévés prédikátor támogatását, amelynek megszerzéséért korábban küzdött, és amelyet egy hónapja meg is kapott. Hagee-ről olyan hangfelvételek láttak napvilágot, amelyek szerint a lelkész arról prédikált: Adolf Hitler és a holokauszt eszköz volt Isten kezében, hogy a zsidókat az ígéret földjére terelje. McCain őrültségnek és elfogadhatatlannak minősítette a szavakat. Később elhatárolódott az őt támogató Rod Parsley ohiói lelkésztől is, aki élesen támadta az iszlámot, lényegénél fogva erőszakos vallásnak minősítve azt.

Comments are closed.