Apa és fia művei kerültek egybe, közös kiállításra a Forrás Galériában: egy festő plasztikái és egy grafikus festményei. A festő a hazai avantgárd utolsó nagy öregje, a három éve elhunyt Gyarmathy Tihamér. A grafikus a szürrealizmusba kiránduló, illusztrátorként és festőként is ismert Rádóczi Gyarmathy Gábor.
Műfajaik, szakmai útjaik néha párhuzamos, máskor meg eltartó vonalakban futottak, de a különbözőség ellenére most, ebben a kettős bemutatóban intenzív párbeszéd tanúi lehetünk: a két művész mintha egyetlen gondolatnak adna más és más látható formát. Az idős Gyarmathytól a galéria az életmű alig ismert részéből válogatott: 1950-59 közötti, illetve 1968-as fém domborműveiből. Minimális gesztusok hozzák elő a rézlapból egy gondolat addig láthatatlan térképét, néhány vonalas portrék, szigorú ismétlődésből kibontakozó táj, a nap, a természet fényforrása és a fém felületének íveiben felcsillanó visszfények, néhány geometrikus alapforma, amiből egy hit alapjai látszanak kibontakozni. A lehető legkevesebb eszközökkel tág szellemi panorámát rajzolnak ezek a domborművek, a keletkezésük idején szokatlan merészséggel. Valahogy lepereg róluk az idő, sem az ötvenes évek szűrt levegője, sem az azóta eltelt periódusok nem hagytak nyomot rajtuk, mintha ez a szempont nem létezne rájuk nézve, mert annál sokkal állandóbb valóságban léteznének. Gyarmathynak a festészetében megnyilvánuló egységes világszemlélet itt, az eszköztelenség határán is totális érvényű.
Teljesen ellentétes pólust ragad meg Rádóczi Gyarmathy Gábor. Nagyméretű vásznai évezredes mítoszok, archetípusok, kozmológiák eseményeitől hangosak. Minden képe egy középső, láthatatlan örvény köré szerveződik, részletei állandó mozgásban vannak, totemállatok, szimbólumok, emberi, növényi és zoomorf részletek tobzódnak, izzó színkavalkád és sűrűn egymásra rakódó képmontázs harsogja túl a kép-egészt. A biblikus idézetek mögött megnyílik a tudattalan végtelen képtára és azonosíthatatlan lények özönlenek ki belőle – meg lehet próbálni az egyes, ismétlődő motívumokat az egyiptomi, a zsidó-keresztény, az ősmagyar vagy egyes ázsiai mitológiákkal összevetni, de így elvész a kép magja, nem jutunk közelebb a tartalomhoz. Mint ahogyan elemezhetetlen egy klasszikus szürrealista alkotás. Leginkább innen merít Rádóczi festészete: az álomszerű, jelképekkel átjárt, de sok részletet homályban hagyó kollektív tudattalanból, ahová a festészetben a szürrealizmus vezetett először expedíciót.
Szerző:
Götz Eszter
Fotó:
Forrás Galéria
