Forrás: BPI

Izrael újabb 884 lakást épít Kelet-Jeruzsálemben – jelentette be az izraeli építés- és lakásügyi minisztérium szóvivője.

Eran Szidisz szerint a vasárnapi kormányülés jelentik be a pályázatokat, amelyek 121 Har Homa kerületben, valamint 763 Piszgat Zeév kerületben építendő lakásról szólnak.

Kelet-Jeruzsálemet 1967 júniusában, a “hat napos háború” során foglalta el, majd annektálta Izrael. Mindkét kerület a kolonizációs politika eredménye. A tucatnyi kelet-jeruzsálemi kolonizációs kerületbe több mint 200 ezer zsidó költözött az elmúlt négy évtizedben 240 ezer palesztin mellé.

A pályázat bejelentését éppen “Jeruzsálem Napjára”, a város “újraegyesítésének” 41. évfordulójára időzítette a kormány. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a bejelentés egy nappal ezelőtt hangzott el, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn ismét találkoznak a palesztin állam megteremtéséről szóló megállapodást célzó tárgyalások keretében. E tárgyalások egyik kulcskérdése éppen Jeruzsálem státusának kérdése.

Uri Lupolianszki jeruzsálemi polgármester rögtön üdvözölte az intézkedést. Az izraeli közrádiónak úgy nyilatkozott, hogy az “a zsidó lakosság sürgős lakásigényeire felel”.

BreuerPress/MTI/AFP

Comments are closed.