Forrás: Origo

Az Európa-bajnokság selejtezői már tavaly novemberben befejeződtek, vagyis a válogatottaknak fél évük volt arra, hogy felkészüljenek a kontinensviadalra. Természetesen ez az időszak nem telt eseménytelenül a résztvevők számára: nézzük, hogy mi történt a C csoport tagjaival, vagyis Románia, Franciaország, Hollandia és Olaszország legjobb labdarúgóival az elmúlt hat hónapban.

Románia: sérülés röplabdázás közben

A csoport: még nem szárnyalnak a portugálok és a csehekKilóg az Eb-házigazda a B csoportból

Keleti szomszédaink nyolc év után jutottak ki ismét egy nagy nemzetközi tornára, és a kvalifikációt követően lejátszott két felkészülési mérkőzés bizonyítja, hogy a román együttes bárkit képes legyőzni – de ugyanakkor bárkitől ki is tud kapni.

Februárban ugyanis Victor Piturca együttese nagy meglepetésre vereséget szenvedett Izrael válogatottjától, amely azért nem tartozik az európai elitbe – hogy aztán márciusban meglepően simán verje a kontinensviadalra kijutott oroszokat.

A szbornaja ellen 3-0-ra nyert a román csapat, pedig a fő gólfelelős, Adrian Mutu be sem talált – helyette viszont mind a két Niculae, Marius és Daniel is eredményes volt. A gólok mind a két támadó számára Európa-bajnoki részvételt értek, hiszen Piturca nevezte őket a kontinensviadalra, pedig Marius egyetlen Eb-selejtezőn sem szerepelt, és ezt megelőzően utoljára 2006 májusában húzhatta fel a címeres mezt. Ő egyébként a skót élvonalban a kiesés ellen harcoló Inverness Caledonian Thistle-ben futballozik…

A kerethirdetés nagy vesztese egyébként a Recreativo Huelva középpályása, Laurentiu Rosu, aki a selejtezők során rendszeresen pályára lépett, ám tavasszal klubjában csak elvétve vetették be, így aztán az Európa-bajnokságot csak otthonról nézheti – akárcsak a jobbhátvéd George Ogararu, akinek kihagyása szintén váratlan húzásnak számított.

A középpályás Ovidiu Petre pedig sérülés miatt kénytelen kihagyni a tornát, ráadásul a Galatasarayban futballozó légiós már a bajnokság befejezése után, az aranyérmet ünneplő összejövetelen, röplabdázás miatt sérült meg, míg a második számú portás, Danut Coman közvetlenül a kerethirdetés előtti edzésen törte el a hüvelykujját – így aztán az újonc portást, Eduard Stancioiut is benevezték.

A románok Eb-kerete:

kapusok: Bogdan Lobont (Dinamo Bucuresti), Marius Popa (Politehnica Timisoara), Eduard Stancioiu (CFR Cluj)

védők: Cosmin Contra (Getafe), Cristian Chivu (Internazionale), Gabriel Tamas (AJ Auxerre), Cristian Sapunaru (Rapid Bucuresti), Dorin Goian, Sorin Ghionea (mindkettő Steaua Bucuresti), Cosmin Moti (Dinamo Bucuresti), Stefan Radu (SS Lazio), Razvan Rat (Sahtar Doneck)

középpályások: Florentin Petre (CSZKA Szófia), Paul Codrea (Siena), Mirel Radoi, Nicolae Dica, Banel Nicolita (mind Steaua Bucuresti), Adrian Cristea (Dinamo Bucuresti), Razvan Cocis (Lokomotiv Moszkva)

csatárok: Adrian Mutu (Fiorentina), Ciprian Marica (VfB Stuttgart), Daniel Niculae (AJ Auxerre), Marius Niculae (Inverness)

Franciaország: Domenech döntései borzolták a kedélyeket

A csoport: még nem szárnyalnak a portugálok és a csehekKilóg az Eb-házigazda a B csoportból

A gallok mestere, Raymond Domenech mindig is híres volt furcsa döntéseiről, de az Európa-bajnoki keret kihirdetésekor minden korábbi húzását felülmúlta. Az még nem jelentett olyan nagy meglepetést, hogy a szakember még a bővebb keretbe sem hívta meg a Juventus FC támadóját, David Trézéguet-t, hiszen a szakvezető és a támadó sohasem volt különösebben jó viszonyban – de azért sokan arra gondoltak, hogy a Trézéguet által a Serie A-ban szerzett gólok elég jó ajánlólevélnek bizonyulnak majd. Nem így történt…

A végső keretszűkítésnél aztán olyan nagy nevek maradtak még ki, mint Djibril Cissé, Mickael Landreau vagy Philippe Mexes – utóbbi ugyan egy selejtezőn sem szerepelt, de az utóbbi időben a Serie A-ban olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy sokak szerint lett volna helye a keretben. A jelek szerint Domenech összességében nem kedvelheti az „olaszokat” (ami nem meglepő, elvégre a 2006-os vébé döntőjében éppen a squadra azzurrától kapott ki csapata), hiszen a következő idényt a már az AC Milanban kezdő Mathieu Flaminire sem tartott igényt.

A francia pontvadászatból viszont benevezte a tornára az Olympique Marseille kapusát, Steve Mandandát, illetve az AS Saint-Etienne csatárát, Bafetimbi Gomist, akik csak közvetlenül az Eb előtt kerültek a keretbe – igaz, Gomis remekül debütált, hiszen a gallok az ő két találatával verték 2-0-ra Ecuadort.

A felkészülési időszak utolsó fázisában a Les Bleus még egy dél-amerikai együttessel, Paraguayjal játszik (május 31-én), korábban pedig megmérkőzött Spanyolországgal és Angliával is, mégpedig felemás eredménnyel: a hispánoktól 1-0-ra kikapott, az angolokat viszont ugyanilyen arányban megverte. Utóbbi persze nem olyan mérvadó, elvégre a háromoroszlánosok nem jutottak ki a tornára.

A franciák Eb-kerete:

kapusok: Gregory Coupet (Olympique Lyon), Sebastien Frey (Fiorentina), Steve Mandanda (Olympique Marseille)

védők: Eric Abidal (FC Barcelona), Jean-Alain Boumsong (Olympique Lyon), Francois Clerc (Olympique Lyon), Sebastien Squillaci (Olyampique Lyon), William Gallas (Arsenal), Patrice Evra (Manchester United),   Willy Sagnol (Bayern München), Lilian Thuram (FC Barcelona)

középpályások: Lassana Diarra (Portsmouth), Claude Makelele (Chelsea), Jeremy Toulalan (Olympique Lyon), Patrick Vieira (Internazionale)

csatárok: Nicolas Anelka (Chelsea), Karim Benzema (Olyampique Lyon), Sidney Govou (Olympique Lyon), Samir Nasri (Olympique Marseille), Bafetimbi Gomis (Saint-Etienne), Thierry Henry (FC Barcelona), Florent Malouda (Chelsea), Franck Ribéry (Bayern München)

Hollandia: tökéletes felkészülés

A csoport: még nem szárnyalnak a portugálok és a csehekKilóg az Eb-házigazda a B csoportból

Az Oranje felkészülése a lehető legjobban sikerült, legalábbis ami az eredményeket illeti, hiszen Marco van Basten gárdája három barátságos mérkőzését is megnyerte – ráadásul mindegyiken legalább három gólt szerzett! Főleg a horvátok elleni idegenbeli, 3-0-s diadal volt meggyőző, hiszen Ausztria ellen azért a csapat árnyoldalai is megmutatkoztak: az acélosnak korántsem nevezhető sógorok ugyanis már 3-0-ra is vezettek, ám a holland gárda erejét jelzi, hogy innen is fordítani tudott.

Az Ukrajna elleni, ugyancsak 3-0-s diadal ehhez képest már papírforma-eredmény, és ha az utolsó, Dánia elleni összecsapást is megnyerné a gárda, akkor valóban a lehető legjobb hangulatban várhatná az Eb-t.

Ami a kerethirdetést illeti, a szakvezető azért okozott egy-két meglepetést: kihagyta például az Ajax Amsterdam balhátvédjét, Urby Emanuelsont, aki hat selejtezőn is szerepelt, és nem kapott meghívót a kvalifikációs sorozatban rendszeresen szóhoz jutott Denny Landzaat és Danny Koevermans sem.

Van Basten kicsit „megviccelte” a Sevilla FC védőjét, Khalid Boulahrouzt, aki tavaly szeptember óta nem volt válogatott, és lélekben alighanem már lemondott az Eb-ről, amikor a mester mégis csak meghívta a bővebb keretbe, és pályára küldte az Ukrajna elleni meccsen – hogy a végső szűkítésnél mégis csak kihagyja.

Összességében azonban elmondható, hogy a hollandok kerete számít az egyik legstabilabbnak az Európa-bajnoki résztvevők közül, hiszen a harmadik számú kapuson, Henk Timmeren kívül egyetlen olyan focista sincsen a 23 meghívottak között, aki nem játszott volna legalább egy kvalifikációs találkozón.

A hollandok Eb-kerete:

kapusok: Edwin van der Sar (Manchester United), Maarten Stekelenburg (Ajax Amsterdam), Henk Timmer (Feyenoord)

védők: Wilfred Bouma (Aston Villa), Tim de Cler (Feyenoord), John Heitinga (Ajax Amsterdam), Joris Mathijsen (Hamburger SV), Mario Melchiot (Wigan Athletic), Andre Ooijer (Blackburn Rovers)

középpályások: Ibrahim Afellay (PSV Eindhoven), Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord), Orlando Engelaar (Twente Enschede), Nigel de Jong (Hamburger SV), Wesley Sneijder (Real Madrid), Rafael van der Vaart (Hamburger SV), Demy de Zeeuw (AZ Alkmaar)

támadók: Ryan Babel (Liverpool), Klaas Jan Huntelaar (Ajax Amsterdam), Dirk Kuyt (Liverpool), Ruud van Nistelrooy (Real Madrid), Robin van Persie (Arsenal), Arjen Robben (Real Madrid), Jan Vennegoor of Hesselink (Celtic)

Olaszország: Del Piero igen, Inzaghi nem

A csoport: még nem szárnyalnak a portugálok és a csehekKilóg az Eb-házigazda a B csoportból

A világbajnoki címvédő nem vitte túlzásba a barátságos mérkőzéseket a felkészülés során, hiszen a kvalifikációs sorozat lezárta óta mindössze két összecsapást játszott – igaz, nem akármilyen ellenfelekkel. A squadra azzurra februárban remek játékkal legyőzte a portugálokat, márciusban azonban kevésbé jó teljesítményt nyújtva 1-0-ra kikapott Spanyolországtól.

Roberto Donadoni szövetségi kapitány az utolsó felkészülési meccsre azért már könnyebb ellenfelet választott, így aztán május 30-án Belgium ellen akár egy önbizalomnövelő győzelmet is arathat a gárda.

Amelyben végül ott lesz a Juventus FC sztárja, Alessandro del Piero, akinek nevezése talán a legnagyobb kérdés volt a torna előtt. A csatár ugyanis fantasztikusan futballozott az idény során, és gólkirályi címet szerzett a Serie A-ban, ám a nemzeti tizenegyben 2007 szeptembere óta nem játszott, és Donadoni nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy számít-e majd rá az Eb-n.

Nos, a tréner végül meghívta Del Pierót a keretbe, azonban nagy hiányzók így is akadnak. Elsősorban az AC Milan csatárát, Filippo Inzaghit kell említeni, aki pedig a bajnoki hajrában alaposan kitett magáért, az utolsó hét mérkőzésen tíz gólt ért el – de ez is kevés volt ahhoz, hogy utazhasson a kontinensviadalra.

A rossonerók gyengébb bajnoki szereplése Massimo Oddónak is az Eb-szereplésébe került, míg a Juventus FC támadója, Vincenzo Iaquinta éppen Del Piero miatt maradt ki – elvégre a Zebráknál is csak a veterán csatár cseréjének számít. A Fiorentina támadó középpályása, Riccardo Montolivo csak rövid ideig reménykedhetett abban, hogy utazhat a kontinensviadalra, hiszen némileg váratlanul lett a bővebb keret tagja – de az utolsó pillanatban kikerült onnan.

Az olaszok Eb-kerete:

kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Marco Amelia (Livorno), Morgan De Sanctis (Udinese)

védők: Christian Panucci (AS Roma), Fabio Grosso (Olympique Lyon), Fabio Cannavaro (Real Madrid), Marco Materazzi (Internazionale), Gianluca Zambrotta (FC Barcelona), Andrea Barzagli (Palermo), Giorgio Chiellini (Juventus)

középpályás: Gennaro Gattuso (AC Milan), Andrea Pirlo (AC Milan), Massimo Ambrosini (AC Milan), Daniele De Rossi (AS Roma), Simone Perrotta (AS Roma), Mauro Camoranesi (Juventus), Alberto Aquilani (AS Roma)

csatárok: Luca Toni (Bayern München), Antonio Di Natale (Udinese), Fabio Quagliarella (Udinese), Alessandro Del Piero (Juventus), Marco Borriello (Genoa), Antonio Cassano (Sampdoria)

Comments are closed.