Forrás: Origo

Míg a világ teljes katasztrófaként tekint az iraki háborúra, öt évvel annak kezdete után, a liberális arab sajtó – és az irakiak jelentős része – sokkal pozitívabban viszonyul az eseményekhez, döntően Szaddám bukása miatt. Mondanivalójuk lényege nagyjából úgy foglalható össze: szabadon sínylődni jobb, mint diktatúrában szenvedni.

A félresikerült iraki háború nagyon sok szenvedést hozott az irakiakra. Olyannyira, hogy ma már alig hallani azokat a hangokat a sajtóban, amelyek szerint, ha más nem is, de legalább annyi haszna volt az egésznek, hogy megszabadította az országot (és az egész világot) Szaddám Huszein brutális rendszerétől. A háború megkezdésének ötödik évfordulóján megjelent értékelések szinte mindegyike a háború okozta káoszra és instabilitásra koncentrált.

Az Elaph.com arab nyelvű internetes újság áprilisban ugyanakkor egy olyan cikksorozatot közölt, ami liberális újságírók és más arab értelmiségiek véleményét foglalja össze az eltelt öt évről, kiemelve azokat, akik szerint a polgárháborús helyzet ellenére a helyzet ma reményteljesebb, mint a diktatúra éveiben.

A remény arca

Az iraki újságíró “Abd el-Dzsabbar al-“Atabi április 9-én megjelent cikkében azt írja, hogy minden azóta bekövetkezett rémség ellenére Szaddám bukásának napja valódi nemzeti ünnep. “Itt Bagdadban még mindig betölti orrunkat a füst, fülünket a rémület sikolyai, még mindig az erőszak keserűségét érezzük a szánkban, még mindig lángok nyaldosnak mindent. És mégis: ujjaink már a remény arcát cirógatják, halljuk a madarakat, amelyek nem hagyták el Bagdadot […] és látjuk a hajnalt, ami reményt ad, hogy egyszer újraépíthessük, ami elpusztult” – írja az arab sajtóra jellemző líraisággal.

“Atabi beszámol az egyszerű bagdadiakkal készített interjúiról, amelyekből számára az tűnik ki, hogy “talán nem sok változott az emberek külsejét illetően, de mintha lenne valami az arcukra írva, ami azt mutatja: szabadok”. Egy újságárus azt mondja neki: “Annak ellenére, ami történt és még most is történik, büszke vagyok, hogy a diktatúra évei véget értek. Annál semmi nem volt rosszabb, mert a saját árnyékunktól és a saját gyermekeinktől is félni kellett. A diktatúra alatt semmi reményt nem láttam. Most látok esélyt rá, hogy egyszer jobb lesz.”

“Bagdad lakosai […] akármin is mentek keresztül, hűségesek városukhoz […] és visszautasítják, amikor [nem iraki arabok] azt mondják, Bagdad elesett. Nem Bagdad esett el, a rezsim bukott meg!” – írja “Arabi.

Nincsenek megbízható becslések arról, hogy Irakban hány ember halt meg a rezsim bukása óta zajló háborúban, ami részint az amerikaiak és a szunnita vagy síita ellenállók közt, részint a szunniták és a síiták, részint pedig külföldről érkezett fanatikusok és a helyiek vagy az amerikaiak között dúl. Az optimistább becslések is ötven-hatvanezer emberről szólnak, de van olyan, ami szerint több mint félmillió áldozata van az öt éve dúló konfliktusnak.

Az irakiak felelőssége

Az egyiptomi Asraf Rádi, aki a Reuters kairói irodájában dolgozik, azt mondta: “Az arab világban senki egy szót sem mert szólni Szaddám zsarnokságáról, de a jelenlegi rendszert mindenki szünet nélkül kritizálja. Nem is tudom, hogy mit mondjak azoknak, akik figyelmen kívül hagyják, hogy mi áll a mostani erőszak mögött, ha csak azt nem, hogy a haladásnak, a szabadságnak, a demokráciának ára van, és ezt az árat meg kell fizetni, hogy a gyermekeink élvezhessék a gyümölcseit. […] Iraknak nincsen jövője demokrácia nélkül.”

A palesztin Ahmed Abu Matar szerint Iraknak példát kell vennie Németországról és Japánról, akiket szintén Amerika szabadított meg a zsarnokságtól. “Mi volt ezeknek az országoknak a válasza az amerikai megszállásra? […] Lehetőséget láttak benne arra, hogy átrendezzék életüket és megszabaduljanak azoktól a dolgoktól, amelyek a megszálláshoz vezettek – a japánok átírták tankönyveiket, a németek kiirtották a náci ideológiát. És lássátok, mekkora utat tettek meg azóta. A felelősség most már az irakiaké.” Abu Matar felháborítónak tartja, hogy “vannak egyesek, akik mintha tudomást sem vennének arról, hogy Szaddám uralma alatt százezreket öltek meg, kínoztak meg, vagy tüntettek el”.

A liberális iraki újságíró, Hudair Táher, április 8-i írását egyenesen a “bátor amerikai katonának” címezte. “Elárultunk téged. Mi, akiknek történelme gyilkolás, halál és pusztulás. Megöltünk téged is, és veled minden álmunkat és törekvésünket, hogy emberként élhessünk, hála a te jelenlétednek. […] Pedig te azt hitted, logikusan, hogy egy nép, amit elnyomásnak, éheztetésnek, gyilkolásnak vetettek alá, inkább köszönetet mondana Allahnak, aki téged ide küldött, mint egy szabadító angyalt. […] Bocsáss meg, bátor amerikai katona, […] de mire is számíthattál volna tőlünk, akik annyira jeleskedünk egymás gyilkolásában, egymás fejének levágásában, mint hálátlanságra, hátbaszúrásra?”

Liberális színezetű

Megszólal a jordán Saker al-Nabulszi, az egyik jelentősebb liberális arab értelmiségi is. Nabulszi szerint Szaddám bukása már csak azért is optimizmusra ad okot, mert szerinte felerősítette a liberálisok és a demokraták hangját abban a térségben, ahol eleddig a fundamentalizmus dominált. Annak ellenére, hogy “az arabok és mások minden elkövettek, hogy tönkretegyék mindazt, amit “Bagdad 2003″ jelent, mindent megtettek, hogy az összes bűnt, amit Irakban azóta elkövettek, a megszállók terhére írják.”

“De a nyilvánvaló igazságot senki nem tudja elrejteni: az új Bagdad átalakította az Amerika és Szaddám közötti háborút a liberalizmus és a fundamentalizmus, a modern világ és a reakció, a diktatúra és a demokrácia közti küzdelemmé. Elkerülhetetlen, hogy egy ország, ahol eltörölték a diktatúrát, átmenjen egy időszakon, amikor a korrupció, a tolvajlás, a fizikai biztonság hiánya dominál. De ebben a méhben születik a szabadság, a modern jövő, a kreativitás” – írja a reformer Nabulszi, aki többek között azzal hívta fel már magára a figyelmet, hogy rendszeresen firtatja: a jelentős muszlim vallásjogtudósok miért nem ítélik el Oszama bin Ladent.

“Nincs is a liberalizmus előretörésére jobb példa, mint Arábia sivatagjai és az Öböl térsége. Sokan azt hiszik, az arab világ ezen része kizárólag a fundamentalisták terepe. Nagyobbat nem is tévedhetnének. Ha belepillantunk az Öböl sajtójába, látni fogjuk, hogy az írások kilencven százaléka liberális színezetű. Ennek a térségnek a liberálisai, férfiak és nők, talán bátrabbak, merészebbek, lelkesebbek, mint bárki más. Ők azok – és ők vannak többségben -, akik kiállnak az önkritika, az emberi jogok, a nemek egyenlősége, a különbözőség szabadságának értékei mellett” – írja Nabulszi.

Comments are closed.