Tudomány
Mi a legnagyobb sebesség, mellyel egy delfin képes úszni? A felszín közelében nem több mint óránként 54 kilométer. Ennek mi az oka? Az, hogy a gyorsabb úszás fáj
Ezt mutatta ki két kutató az Izraeli Technológiai Intézetben. Ám a kutatók szerint a tonhalak nem szenvednek hasonló problémától. Gil Iosilevskii és Danny Weihs egy sor számítást végzett el, hogy modellálja a halak – mint a tonhal és a makréla – valamint a cetfélék – mint a delfinek – farokuszonyát és egyéb uszonyait. A cél annak meghatározása volt, mi limitálja azon maximális sebességet, melyre az állatok képesek.
A kutatók kiderítették, hogy az apróbb halak esetén az izomerő korlátozó tényező lehet, a nagyobb és erősebb úszók – mint a tonhal és delfin – esetén nem ez az eset áll fenn. „Vannak bizonyos korlátok az úszási sebességet illetően, melyek függetlenek az erőtől” – mondja Iosilevskii. Ezek egyike azon rezgésszám, mellyel az úszók képesek farkukat mozgatni a előre történő haladás elősegítésére.
A másik, a farok körül mikroszkopikus buborékok képződése, az úgynevezett „kavitációs” jelenség. A két kutató szerint, az olyan állatok esetén, mint a delfin, melynek farkában idegvégződések vannak, a kavitáció az egyik legfontosabb korlátozó tényező. Az uszonyok mozgása által létrehozott nyomáskülönbség eredményeképpen buborékok keletkeznek. Ezen folyamat figyelhető meg egy hajó propellere mögött, melynek során apró buborékcsíkok keletkeznek.
Amikor a buborékok összeomlanak, lökéshullámot hoznak létre, mely kimarja a propellerek fémanyagát. A delfinek számára pedig fájdalmas. A kutatók számításai szerint, a vízoszlop felső néhány méterén ez történik, amikor az emlősök elérik a másodpercenkénti 10-15 méteres sebességet (óránkénti 36-54 kilométer).
A tonhalnak „csontos” farka van, idegvégződések nélkül, ezért ők néha talán képesek a fájdalom okozta sebességhatár átlépésére. A tonhalakról ismeretes, hogy vannak a kavitáció által okozott, tipikus sebeik. Ennek ellenére a jelenség lelassítja a halakat, amikor a buborékok összeomlanak, megtörik a vízáramlást a hal uszonyai és farka körül, így azok lelassulnak.
Az igazi sebességért mélyre kell merülni. A kavitációs események gyakorisága csökken, ahogy a halak vagy a delfinek mélyebbre merülnek, és a lokális nyomás növekszik. A delfinek és tonhalak elméleti csúcssebessége ismeretlen, mindamellett az állatok erejét és maximális „farok mozgatási sebességét” sem ismerik. Iosilevskii szerint, azon jelentések, melyek szerint a delfinek könnyen leelőzik a motorcsónakokat, valószínűleg azon „csalás” eredménye lehet, hogy az állatok szörföznek a hajó keltette hullámokon.
