2008.02.21., 2008. évfolyam, 08. szám
forrás: 168 Óra
„Tarthatatlan bárgyúság, hogy tétlenül kell néznünk… a neonácik egyre… elszántabb komor vonulását és nyílt készülődését a következő konfrontációkra… Eltűrni vagy betiltani? …sajnos… erre a jó idegzetű jogtisztelők is ugyanazt mondják, mint az óvatosak és a döntésképtelen gyávák: várni.”
De mire? – kérdezi Mester Ákos. Egy bátor, feloszlató bírói ítéletre? Egy másodfokon kimondott, feloszlatást és nyilvántartásból való törlést elrendelő jogerős és precedensértékű ítéletre?
Jócskán várhatunk még arra, hogy a közbizalmat legkevésbé „élvező” szervezetek közé „sorolt” bíróság független bírái felismerjék: az anyagi-jogi és eljárásjogi értelemben egyaránt törvényes ítélkezéssel a jogállami demokráciának, a köztársaság állami és társadalmi rendjének, valamint belső békéjének megőrzése nekik (is) eminens kötelességük.
A történelem nem akarja önmagát ismételni, hanem a népességnek a hangerejükből és arroganciájukból ítélve látszólagos többséget képező „kis- és nagycsoportosai” akarják azt, hogy megismétlődjenek a 20. század harmincas éveinek történései. De ha ezt akarják, tudniuk kell: akkor is a szélsőjobbosok húzták a rövidebbet.
Ezt tanítja történelmünk: 1932-ben Horthy kormányzó Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnökké, akivel a tekintélyelvű, autokrata, jobboldali radikalizmus került hatalomra a faji gondolat és az antikapitalizmus jegyében. Gömbös politikájával hozzákötötte Magyarországot a fasiszta Olaszországhoz, külügyminisztere, Sztójay serénykedésével pedig a náci Németországhoz. Ám amikor Gömbös 1936 októberében Münchenben elhunyt, már bukott miniszterelnöknek számított.
Horthy Darányi Kálmánt nevezte ki miniszterelnökké, hogy Gömbös jobboldali radikalizmusa után helyreálljon a rendszer megingott kül- és belpolitikai stabilitása. A kormány kísérletet tett a szélsőségesbe forduló jobboldal megfékezésére. A honvédelmi miniszter parancsot adott a MOVE fegyvereinek bevonására, amit a Szálasi Ferenc vezérkari őrnagy által szervezett Nemzeti Akarat Pártjának betiltása és a vezetők letartóztatása követett. Horthynak és a keresztény-úri középosztálynak is elege lett a radikális szélsőjobból. A politikai stabilizáció betetőzéseképpen még ez évben feloszlatták a Szálasi és Böszörményi Zoltán kaszáskeresztes vezér híveiből alakult Magyar Nemzetiszocialista Pártot (jelképük a nyilaskereszt volt), és letartóztatták vezetőit. (Aztán a külpolitikai helyzet változása késztette Darányit, hogy 1937-től engedményeket tegyen a szélsőjobboldali erőknek.)
Arról, hogy Szálasi és nyilasai mikor tértek vissza a politikába, miként váltak gyilkosokká, és a főkolomposok hogyan bűnhődtek százezrek meggyilkolásáért, szükségtelen szólnom. A tények közismertek. Most kizárólag arra szeretném emlékeztetni a törvényhozókat, a végrehajtó hatalom (a kormány) és a bírói hatalom birtokosait, hogy még a magát ellenforradalminak nevező Horthy-érának és bíróságának is volt bátorsága ahhoz, hogy 1936-37-38-ban – amikor a rendszer stabilizációra törekedett – hosszabb börtönbüntetésre ítélje a nyilas főkolomposokat, betiltsa martalócbandériumaikat.
Nem tudom elfogadni, hogy jogállamban ne legyen olyan törvényünk, amely kimondja: szélsőséges félkatonai szervezeteket kötelező feloszlatni. Ha netán újraalakulnának, kötelező legyen nyilvántartásba vételüket megtagadni. A csalárd módon megírt, aláírt és „ellenjegyzett” alapító okiratok szerzőit pedig felelősségre kell vonni.
Egyértelmű törvény, szakszerű nyomozás, „megálló” vád és felkészült – a történelmet jó ismerő – bíróság kell.
Györky Zoltán, Kaposvár
