Többesélyes játék

sofar, 2008. február 22. 07:30 JNA24 médiafigyelő, 168 Óra Add comments

2008.02.19., 2008. évfolyam, 07. szám

szerző: Sztankay Ádám forrás: 168 Óra

Hatvanöt éves. Bölcsészként diplomázott, a színi pályát az Egyetemi Színpad Universitas együttesének egyik alapítójaként kezdte. Később életre hívta saját teátrumát, a Stúdió K-t. A Kádár-kor sűrűjében megesett, hogy betiltották. Amikor „lazult” a kultúrpolitika, rendező, majd főrendező lett a szolnoki színházban. A rendszerváltás előtt sietve ki is tüntették. Később az SZDSZ képviselője volt a parlamentben. Utóbb mandátumát és a kőszínházi lehetőséget is hátrahagyva újraindította a Stúdió K-t. Műhelyében hátborzongató valóságshow van műsoron.

Fotó: Nehéz-Posony Kata Amikor 1988-ban Jászai Mari-díjat kapott, a Népszabadság aggódva írta: vajon nem lesz-e kelepce a kitüntetés? A független, rendszerrel vitában álló színházcsinálót féltette a betagozódástól a hivatalos pártlap. Érdekes helyzet lehetett.

Akkoriban második évadomat töltöttem Szolnokon, a megyei kőszínháznál. Ami annyiban kelepce volt, hogy bár szerettem volna, de a Stúdió K nem tudott igazán együttműködni a nagyszínházzal. Produkciók születtek, ám a műhelymunka szünetelt. Másfelől az igazgató, Schwajda György éppen csúcson volt, és igyekezett az embereit díjakkal ellátni. Az elismerés rehabilitációt jelentett. Korábban többször be voltunk tiltva a Stúdió K-val. Más renitenseket is díjaztak akkor, például Szikora Jánost, Sándor Györgyöt. A lazuló kultúrpolitika úgy vélte: jobb, ha még ők adják, mint később mások. „88 lebegős év volt, lehet érezni, hogy valami közeledik.

A rendszerváltás után az SZDSZ képviselőjeként bekerült a parlamentbe. Egy ciklus után mandátumától és Szolnoktól is búcsúzott. Újraindult a Stúdió K és a műhelymunka. Öt éve mesélte egy interjúban: az akkoriban még pincehelyiségben üzemelő színházában saját maga próbálta felmosóronggyal útját állni a zápor után beömlő víznek. Akkor volt hatvan, és – mint a leírt helyzetből kikövetkeztethető – szabad és független.

Petőfivel szólva: „Részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk.” Az oldalunk még nincs átlőve, ám decemberi bemutatónk – Arthur Schnitzler A Zöld Kakadujából készült előadásuk – már ezt a lehetőséget is felveti.

Maradjunk a tegnapoknál. Amikor képviselő lett, azt mondta: azért vállalja a felkérést, mert ismert művészként, ugyanakkor ellenzéki értelmiségiként nincs joga nemet mondani.

A hangsúly az ellenzékiségen van. A romantikus időkben kritikus voltam. Hát vállalnom kellett a valódi felelősséget, amikor lehetőség nyílt rá.

Így részese lett annak is, ami akkoriban – máig hatóan – el lett puskázva.

A régit lebontó új rendszer kialakításakor óhatatlanul megesnek olyan hibák – akár már az alapozásnál -, amelyek később problémákat okozhatnak. De ha nem kezdtünk volna új házba, akkor a régi mindenképpen a fejünkre omlik.

Melyik balfogást bánja leginkább?

A médiatörvényt. Bár abban nem vagyok teljesen ludas, hiszen „94-ben kiszálltam a dologból.

Mi a fő baj vele?

Az akkori SZDSZ-nek ugyan sikerült elérnie az akkori MDF-fel szemben, hogy megvalósuljon bizonyosfajta médiakínálat – de az olyan, amit máig nyögünk. A fő baj az vele, mint minden mással: nem lehet változtatni rajta, mert ahhoz kétharmados törvények kellenének. Ebben a kétpólusú, gyűlölettel teli országban, amelynek parlamentje korántsem a József Attila álmában létező „okos gyülekezet”. Hanem az egyik oldalról erősen gerjesztett indulatoké, a másikon pedig az attól való páni félelemé, amely persze ugyancsak indulatokra ösztönöz.

Vagyis a sebtében felhúzott új ház reparálhatatlan?

Nagyon nagy, katartikus dolognak kellene bekövetkeznie ahhoz. Vagy a politikai szereplők veszélyérzetének kell oly mértékben felerősödnie, hogy az változást hozzon. Ez még legalább tíz rossz év.

Akkor már hatszázezer tagja lesz a Magyar Gárdának, és megjelennek a balos szabadcsapatok is?

Nem szélsőségekre gondolok. Akkor kerülhet helyzetbe egy új generáció, amely megérzi annak veszélyét: az EU tagjaként nem folytathatjuk így tovább. De hát ez részemről persze csak konyhapolitizálás.

Az SZDSZ-nek tagja még?

Igen, a magam kényelmes módján.

Pár hónapja új elnökük van. Mit gondol róla?

Az elnökkel nem lenne bajom. Gondolkodtam, hogy ki mellé álljak. Őt támogattam, mert – még az alternatív színházban is – a profi munkának vagyok a híve. Feltételeztem, hogy egy új nemzedék, amely pontosan tisztában van az üzemszervezés feladataival, meg fogja csinálni, amit kell. Korai még mérleget vonni, de rossz érzéseim vannak. Egész politikai életünkre jellemző: nincsenek nagy személyiségei.

Ráadásul az új nemzedékeken is érződik még a Kádár-korból átöröklött szocializáció.

Nem lehet így általánosítani. Ha az ország túlnyomó része nem volt is ellenzékben, de azért csendes, kritikai álláspont jellemezte. Tudta, hogy mit nem akar. Bár az is igaz: közben élvezte azt a kád meleg vizet, amelyben elücsöröghetett.

Ön rendre kiugrált a hidegre.

Ne csináljunk belőlem hőst. Nem voltam az.

A mocorgók között volt, míg sokan csak lebegtek a langyban.

A művészféléknek jó esetben élesebb a látásuk, erősebb a hallásuk, a szaglásuk. Vagyis képtelenek izolálni magukat mindattól, ami körülveszi őket. Velem is ez a helyzet. A mai világban nem tudok például úgy elmenni egy hajléktalan mellett, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom. Szánalom fog el, tehetetlenség. Miközben hallom azokat a hangokat is, amelyek megvetéssel szólnak mások szerencsétlenségéről. Rengeteg dolog miatt kínlódom, és az a feladatom, hogy az előadásainkban is ezekről beszéljek.

Képzelje csak, ha tizenhét év alatt valami svájci mintájú demokrácia jön itt létre…

Csokoládé, órák és végtelen pontosság. Borzasztó unalmas lehet.

A Zöld Kakadu viszont azzal is számol: mifelénk még egy oldallövés is érheti a polgárt. A darab egyes effektusai állítólag a tavaly őszi zavargásokat idézik.

A Zöld Kakadu párizsi lokál. Vagy inkább kocsmaszínház a Tér, a Bastille mellett. Kocsmárosa egykori színházigazgató, az uralkodó elit kiszolgálására szakosodott – sehol máshol nem tapasztalható idegborzolásban részesítve azt. A Zöld Kakadu színészei ugyanis a felső tízezerrel kapcsolatos, annak kárára elkövetett eseteket adnak elő rögtönzésszerűen, fittyet hányva a színpadi jólneveltségnek. Szexuális bűncselekményt, tolvajlást, gyilkosságot. A művészeket alig lehet megkülönböztetni az alvilági szereplőktől. Játszódik mindez 1789. július 14-e estéjén. A mi előadásunkban vannak analógiák a jelenkori történésekkel. Elsősorban a könnyebb értelmezhetőség kedvéért. Közönségünknek pedig kannából kínáljuk a minőségi bort és a hagymás zsíros kenyeret. Amiben van némi fricska az értelmiségünk felé. Egyébként pedig az egész dolog alapja az igazság és hamisság, játék és valóság közötti összefüggés – amely problémába manapság minduntalan belefutunk.

Tíz éve ön is azt nyilatkozta: gyengíti a színház erejét, hogy elveszett a politikuma. Úgy látszik, mégsem veszett el.

Az ember nem tud szabadulni a politikától, mert ha elzárja a tévét, kikapcsolja a rádiót, nem olvas újságot – akkor a politika az utcán jön vele szembe, kukát borogatva.

Ami egy színházi embernek muníció. Ad absurdum: jó.

Nem tudom, hogy jó-e. A Zöld Kakaduban a színház egyik fala egyszer csak kinyílik a mellettünk lévő utcára. Nem tudom, mikor milyen levegő jön be onnan. Lehet, hogy csak hideg, havas szél. De az is megtörténhet, hogy néhány olyan ferencvárosi figura bukkan fel, akinek zászló van a kezében. És szembetalálkozik azzal a színészszel, aki a darabbeli trikolórt hordozza. Az ilyesmi mindig többesélyes játék.

Szóljon hozzá! Ugrás a teljes fórumhoz

Az téma címe: Többesélyes játék

A hozzászóláshoz, kérjük, lépjen be!

dontworrybehappy 2008.02.20. 14:16 [1]

Nagyon jó riport. Ajánlom mindenkinek elolvasásra.