KÜLFÖLDI FILMEK OSCAR-ESÉLYEI
Több, másutt díjat nyert külföldi alkotás is hiányzik az idei Oscar-esélyes filmek közül, miután a konzervatív szemléletű előzsűri ismét alaposan megrostálta a felhozatalt.
A képzőművészként is elismert Julian Schnabel, a már Magyarországon is bemutatott A szkafander és a pillangó című mozi rendezője maga is pontosan tudja, hogy szürreális filmtörténeti elsőség lenne, ha vasárnap aranyszobrocskával sétálna haza. Pedig már az övé a cannes-i Aranypálma, és egy csöppet sem kisebb művész, mint a rendezői Oscarra a legesélyesebbnek tartott Coen testvérek, akikre amúgy rávert a Riviérán. Csakhogy amerikai létére elkövette azt a hibát, hogy francia filmet csinált, amelyet a gallok nem találtak elég nemzetinek ahhoz, hogy az ő filmművészetüket képviselje, az amerikai filmakadémia tagjai pedig túlságosan külföldinek ítélték ahhoz, hogy a legjobb filmek közé emeljék. Márpedig az Oscar 80 éve során soha nem vitte haza a díjat idegen nyelvű film rendezője úgy, hogy az alkotását nem jelölték.
Bár valójában Oscart érdemelne minden olyan alkotó, aki hollywoodi mecenatúra nélkül képes összeizzadni egy nézhető külföldi filmre valót, ezeket a szenvedélyes és sokszor saját vagyonukat kockáztató művészfilmeseket nem jutalmazza, hanem bünteti a filmakadémia. Az Oscar-kódex idegen nyelvű filmekre vonatkozó 5. bekezdésének 14. paragrafusában ugyanis a mai napig fenntartja magának a jogot, hogy felülbírálja a hivatalosan nevezett külföldi filmek versenyképességét.
Így esett ki az idén az idegen nyelvű filmek közül Ang Lee mandarinul beszélő velencei nagydíjas Ellenséges vágyakja (kevés tajvani állampolgár volt a stábban), a svájci Marc Forster dári nyelvű Papírsárkánya (túl sok amerikai pénz volt a filmben) és a Cannes óta sikerkörutat járó izraeli The Band”s Visit (a megengedettnél többet beszéltek benne angolul, a héber rovására). Tavaly Clint Eastwood japán Levelek Ivo Dzsimáról című filmje és Mel Gibson maja Apocalyptója maradt ki az idegen nyelvű filmek Oscar-szórásából a rendezők nemzetisége és az amerikai finanszírozás miatt, pár éve pedig a franciák Hosszú eljegyzését és a kolumbiai Maria Full of Grace-t diszkvalifikálta a filmakadémia, mert az előbbit a párizsi Warner-iroda, az utóbbit a latin-amerikai HBO kissé „túlszponzorálta”.
Nem csoda, ha úgy tűnik, mintha az Oscar átaludta volna az elmúlt nyolcvan évet. Miközben az amerikai filmeket más díjosztókon, fesztiválokon és a külföldi mozikban egyre inkább kiszorítják a hazai gyártású filmek, a filmakadémia egy önkéntes, nyugdíjas, konzervatív szemléletű tagokból verbuvált, 120 fős alkalmi bizottságra hárítja az idegen nyelvű filmek előválogatását. Ezzel a 63 feliratos alkotás megtekintésének kötelező nyűgétől kívánja megkímélni elfoglalt tagjait, akiknek így csak a rostán fennmaradt – az idén kilenc – film közül kell válogatniuk. A főleg a színes-szagos-szélesvásznúra és saját kortársaira fogékony alkalmi előzsűri ízlését minősíti, hogy a fiatal román Cristian Mungiu Aranypálma- és Európa-díjas 4 hónap, 3 hét, 2 napja éppúgy kiesett, mint az iráni forradalomtól napjainkig tartó teheráni történetet feldolgozó, Persepolis című francia animációs film. Nem másította meg a döntést az sem, hogy az LA Weekly hetilap Hogy mondják románul, hogy Oscar-botrány? címmel tette helyre a filmakadémiai előbizottságot. A Los Angeles Times napilap kritikusa pedig a tagok fejére olvasta, hogy szégyent hoznak az Oscarra, mert az Amerikai Filmkritikusok Szövetségén kívül a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége is a román filmnek adta idei díját.
Az idegen nyelvű filmek ajtaján kikergetett francia Persepolis nemes bosszút állt: visszamászott az animációs kategória ablakán, és két egész estés, igazi amerikai rajzfilm között harmadikként várja a vasárnap esti végső ítéletet. Erre úgy adódott lehetősége, hogy talált magának amerikai forgalmazót, amely kellő mennyiségű marketingdollárral észrevehetővé tette a multiplexekben, így a film más kategóriában is jelölhetővé vált. Az akadémia rajzfilmes szakosztálya fütyült rá, hogy a film milyen nyelven beszél, arra meg pláne, hogy az idegen nyelvű előzsűrinek nem tetszett eléggé. Az is a suttogó hollywoodi propagandát dicséri, hogy mindenki látni akarta Marion Cotillard francia színésznő alakítását a Piaf című filmben, így rajta kívül a film sminkmestere és jelmeztervezője is drukkolhat az Oscarjáért. Ennek köszönhető az is, hogy a rendezők, a vágók, az írók és az operatőrök megnézték Schnabel francia filmjét, és ezekben a kategóriákban a legjobb öt közé juttatták a kollégáikat.
1950-ben Vittorio De Sica Biciklitolvajok című filmjének Oscar-díjával elismerte ugyan a filmakadémia, hogy van világ az óceánon túl is, az idegen nyelvű mozi azóta azonban „rétegművészet” Hollywoodban, amelynek most elég fejfájást okoz, hogy 2007-ben a saját, kasszasikerre esélyesnek tartott filmjei is elég gyengén muzsikáltak. A négy Oscar-várományos angol nyelvű dráma (Vágy és vezeklés, Michael Clayton, Nem véneknek való vidék, Vérző olaj) húsz éve a második legsatnyább hazai mozibevételt produkálta (összesen 175 millió dollárt), miközben az ötödik, a pimasz kamaszvígjáték, a Juno egymaga 120 milliót.
Ha Louis B. Mayer élne, mégis mosolyogna, mert a szakszervezeti mozgalom megfékezésére alapított filmakadémiája tíz nappal az idei Oscar-osztás előtt fellélegezhetett. Vége az író-szakszervezeti sztrájknak, felvonulhatnak a sztárok, és ami ennél is fontosabb, dőlhetnek az 1,6 millió dolláros csekkek félperces reklámokra. Köztük természetesen azon hitelkártyáéra is, amelyiken Julian Schnabel egyik festménye díszeleg.
NÁVAI ANIKÓ / HOLLYWOOD
