2008.02.17., 2008. évfolyam, 07. szám
szerző: Bányai György forrás: 168 Óra
címke: Magyar Gárda
A Magyar Gárda több tucat rendezvényt szervezett azóta, hogy a Fővárosi Főügyészség december 17-én kezdeményezte az önmagát kulturálisnak és hagyományőrzőnek nevező paramilitáris egyesület feloszlatását. Az ügyet április 14-én kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság. Miért csak hónapok múltán?
A törvény kimondja: az ügyészség keresete alapján a bíróság perben határozhat egy-egy szervezet feloszlatásáról, ha annak tevékenysége sérti az Alkotmány 2. § (3) bekezdésében foglaltakat; bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg; mások jogainak és szabadságának a sérelmével jár.
Az ügyészség több jogszabályra, nemzetközi egyezményre alapozta indítványát: e szerint a szónokok megszegték a faji megkülönböztetés tilalmát, megsértették az emberi méltóságot, és félelmet keltettek.
Fotó: Kovalovszky Dániel
A bíróság április 14-re tűzte ki a tárgyalást. A Magyar Gárda ugyanúgy egyesület, mintha mondjuk túraegylet lenne, így az ügy nem kíván különleges eljárást. A szabály pedig csak azt mondja ki, hogy a kereset benyújtásától számítva a bíróságnak legfeljebb harminc nap alatt intézkednie, s négy hónapon belül tárgyalnia kell.
Hogy erre milyen gyorsan kerül sor, az a bíróságon múlik. És rajtuk kívül álló okokon is. Például előfordulhat, hogy meg kell találni az egyesület képviseletére jogosult személyt. És annak át is kell vennie az értesítést. Ha úgy fest, hogy a bíróság halogat, az sokszor csak a látszat. Például nem közölheti a nyilvánossággal a tárgyalás napját, amíg az érintettek tudomására nem hozta.
De még így is hosszú ez a csaknem négy hónap. Ennek egyik oka a mostani esetben az is lehet, hogy nem az a bíró tárgyalja az ügyet, akire először szignálták. Így tovább kellett passzolni. (Lásd keretes írásunkat.) Szükséges idő a felkészülésre, s számít az is, hogy a bíró miként tudja beilleszteni munkarendjébe a tárgyalást.
A jogerős bírósági döntésig az egyesület zavartalanul működhet. A gárdisták így kedvükre masírozhatnak a jog főútvonalain és mellékösvényein.
A polgári perrendtartás szerint a bíróság bizonyos feltételek megléte esetén elrendelhet ugyan „ideiglenes intézkedést” a végleges határozatig, azt azonban az ügyészségnek kell kezdeményeznie. Csakhogy esetünkben ezek a törvényes feltételek nem állnak fenn. Ami a jó ízlés, az erkölcs határán túlmegy, az nem feltétlenül hágja át a jog korlátait.
Nem mellékesen: az ügyészség megtette, amit tehetett – már jóval korábban kifejtette, hogy az egyesületnek az interneten olvasható alapító nyilatkozatában néhány jogellenesnek tartott „pluszvállalás” is szerepel. Olyasmi, ami a bíróságnak benyújtott iratokból hiányzik. Azóta ezeket a tevékenységeket a gárda szünetelteti.
Nem szünetelteti viszont azt, ami jogilag nem kifogásolható. Nem tilos egyebek között „hagyományőrző”, árpádsávos lobogót lengetni, bakancsban, fekete szerelésben. És az alapszabályban nem szerepel az úgynevezett „cigánybűnözés” elleni harc sem.
„A kijelölt bíró hivatalosan csak esetleges elfogultságára alapot adó indokokra hivatkozva háríthatja el magától az ügyet, főnöke azonban ezt nem mindig köteles figyelembe venni – mondja Fleck Zoltán jogszociológus. – Mindemellett »informálisan« is megállapodhatnak abban, hogy valamely más oknál fogva mégis méltánylást kap a kérés.” A Magyar Gárda megalakulását nem lehetett megakadályozni a jog eszközeivel. Még akkor sem, ha józan ésszel végiggondolható volt, miféle dolgok várhatók majd tőle. Csak azt lehetett mondani: majd kiderül a tetteikből. Az ügyészség indítványa épp a gárda tevékenységének vizsgálatán alapszik, leginkább a Tatárszentgyörgyön történteken.
Ám ami jelenleg zajlik, jogilag „csupán” egyesületi ügy. Azt vizsgálják, hogy ténykedésük megfelel-e az egyesületekről szóló törvénynek. A sajátos ideológiai szeánszairól elhíresült Vér és Becsület is hosszú hónapokig működhetett még megszüntetésének kezdeményezése után, mígnem törölték az egyesületi nyilvántartásból. Egykori vezetőjük a „becsület napján” magánemberként szervezte a karlengetőket a Hősök terére.
A Fidesz gyakran hivatkozik arra, hogy az ő idejükben nem grasszálhatott fel-alá a Vér és Becsület. Ez igaz is. Kerülő úton (külföldi elvbarátok megállítása a határon, területfoglalási engedélyek ellehetetlenítése) érték el, hogy a botrányok elmaradjanak. Igaz, akkor még nem mentegették ugyanők az árpádsávos lobogót, hagyván, hogy a baljóslatú jelképet a nemzeti szimbólumok rangjára emeljék. Ma más a helyzet.
És bár a Fidesz összes prominense „hivatalosan borzong” a gárdától, s van, aki ennek külön is hangot ad, a párt önkormányzati frakciói sajátos taktikába kezdtek. Nem nevezik néven a Magyar Gárdát, általánosságban csak „szélsőségekről” beszélnek. (És hogy mi a szélsőség, mindenki döntse el maga. Egyesek például az SZDSZ-t titulálják annak, gárdistáink legnagyobb örömére.)
És amíg sietve kikeltek azellen, hogy az exkisgazda, exminiszter, exügyész (egykori parlamenti becenevén: „Ribizlis” Szabó János) a győri közgyűlés egyik bizottságában lényegileg a cigányság lanyha munkakedvéről, kényszerű segélyezéséről, bűnözési hajlandóságáról értekezzen, a gárdaavató Wittner Mária a Fidesz-frakció tagja lehet.
Persze a tehetetlenséget, a jogi impotenciát nem lehet a Fidesz nyakába varrni. Máig nincs megnyugtatóan megoldva a kisebbségek jogi védelme, bár számtalanszor kísérletezett ezzel minden rendszerváltás utáni kormányzat. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök például már az egyesület megalakulása idején az ügyészség figyelmébe ajánlotta a Magyar Gárda működésének fokozott ellenőrzését.)
A legfőbb jogelméleti gond a véleménynyilvánítás szabadságának és a többi ember jogának ütközése. Sólyom László köztársasági elnöknek az Alkotmánybíróság fejeként része volt azokban a döntésekben, amelyek fölöttébb erősítették azt a felfogást, hogy a véleményszabadság csak a legszükségesebb esetekben korlátozható. Ebben számos liberális politikus egyet is ért vele. Szerintük az emberi méltóságot sértő, durva megnyilvánulásokkal szemben nem jogi korlátozással, hanem civil kurázsival vagy a politikai küzdőtéren kell fellépni.
Közben az ingerküszöb egyre alacsonyabbra kerül. Annak idején a parlamentben a független Kállay Kristóf még felszólalt pigmeusozó képviselőtársa ellen. Ma ki emlékszik erre?
De a fogalmak átértékelésében is bajnokok vagyunk. A jobboldalból így lett kizárólagosan „nemzeti”, a szélsőjobból „radikális” vagy „nemzeti radikális”.
Bizonyos önkényuralmi jelképek használatát egyértelműen tiltja a magyar jog. De náci módra kart lendíteni gyakorlatilag szabad.
Igaz – s erre is gyakran hivatkoznak a korlátlan szólásszabadság hívei -, sok minden ma is megakadályozható a paragrafusokban kutakodva, például a személyiségi jogokat vagy az egyesületi szabályokat böngészve.
Mégis kérdés: miként lehet hónapokig csinálni, amiről talán félóra alatt kiderül majd, hogy mégiscsak tilos volt?
A hétvégén a Hősök terén külföldi „vendégmunkások” is jelen voltak, a „becsület napját” dicsőítve hungarista elvbarátaik mellett. Az eseményt Domokos Endre János magánember (a bírósági úton feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesület vezetője) jelentette be a a rendőrségen, és a szabályoknak megfelelően meg is kapta az engedélyt. Árpádsávos zászlók, egyenruha, alakzatban feszítő amatőr történészek és politikai elemzők. A méltóságteljes rendezvényt egy hangoskodó kisebbség – amelynek tagjai abban a tévedésben lehettek, hogy neonáci demonstráció zajlik – megzavarta ugyan, de a rendőrség a hatályos magyar jog szerint felszámolta a rendbontást…
