2008.02.11.
Borges és a zsidók – az Én a zsidó cikk kontextusa
A múlt század legjelesebb írói közül ketten, Jorge Luis Borges és James Joyce a modern kori emberiség dilemmáit a zsidók helyzetére összpontosítva ábrázolták: Borges és Joyce számára a zsidó élethelyzet tökéletes metaforája az egyén és a társadalom mélyebb megértésének. Bár e két író őszinte nagyrabecsüléssel adózott a zsidó szellemi és intellektuális hagyomány iránt, egyikük sem kapott elegendő figyelmet a zsidó világ részéről. Az alábbi tájékoztató jellegű cikk szerzője megkísérli helyre tenni a dolgot.
1. A zsidók és az írott világ
Izraelben rengeteget olvasnak, és halomra ontják a könyveket, zsidó szemszögből mégsem értékelik igazán sokra a világirodalom remekműveit. Holott az, ahogy a kiemelkedő nem zsidó művészek észlelik és elemzik a zsidó identitás összetettségét, hozzájárulhat annak jobb megértéséhez.
Ezt támasztja alá két huszadik századi ünnepelt író életműve is. James Joyce és Jorge Luis Borges osztozik néhány igazságtalanságban, nevezetesen mindketten elkerülték a Nobel-díj-bizottság és a zsidó enciklopédiák figyelmét.
Tolsztojhoz, Malraux-hoz és Strindberghez hasonlóan Joyce-ot és Borgest sem méltatták irodalmi Nobel-díjra (Borges, aki a díjnak minden évben hivatalos várományosa volt, kellő iróniával „skandináv hagyománynak” nevezte, hogy azt nem kapja meg. 1971-ben elnyerte a Jeruzsálem-díjat.)
Ami a másik méltánytalanságot illeti, számos jelentéktelenebb zsidó vonatkozással rendelkező alkotó nagyobb elismerésben részesült. A zsidó enciklopédiákban szócikk szól Cervantesről, Shakespeare-ről, Marlowe-ról, Scottról, Dickensről és sok más szerzőről. Joyce és Borges feltűnően hiányzik. Mindkettőjüket egyértelműen érdekelték és vonzották a zsidó témák.
Ennél is fontosabb közös jellegzetességük, hogy a zsidóságot mindketten maguk teremtette egyedi alakokon keresztül vizsgálták.
2. Kelták és zsidók: a joyce-i kapcsolat
Ha a dublini író a modern ember zavarodottságát kívánta megmutatni, ehhez az Ulysses főhőse, Leopold Bloom, a hagyományaitól elidegenedett zsidó alakja tűnt számára a legmegfelelőbb figurának. A regényben bibliai próféták és zsidó történelmi személyek lépnek színre, utalások találhatók a judaizmusra és a judeofóbiára, és olyan fogalmak fordulnak elő, mint a itfilin, a Smá, a bar micva, a Pészachi Haggada, a Kol Nidré és más jiddis és zsidó kifejezések, beleértve a Hatikva első sorait, héber eredetiben. Bármennyire igaz, hogy képtelenség teljesen megértenünk az Ulyssest a görög mitológiára vagy az ír történelemre utaló hivatkozások nélkül, e tekintetben a zsidó jelenlét sem hagyható figyelmen kívül. Az Ulyssest, a század talán legfontosabb regényét olvasva kirajzolódik előttünk az asszimilált zsidó zavarodottsága.
3. Délre tolt gólem: Borges és a zsidók
Jorge Luis Borges, akit széles körben a legkiválóbb modern spanyol ajkú írónak tartanak, sokrétű írásaiban sokféle, változatos témát keltett életre: írt az arábiai éjszakákról, Rilkéről, a tangóról, Dantéről, a gauchóról, a vikingekről. Az argentin mivolt és az univerzalitás rá jellemző elegyéből mégis kiemelkedik egy kultúra, amelynek különös és komoly figyelmet szentelt: a judaizmus.
Az első könyv, amit Borges németül olvasott, Gustav Meyrink Der Golemje volt, a prágai gettóban játszódó látomás, ez keltette föl érdeklődését a kabbalisztikus motívumok iránt, ami aztán élete végéig megmaradt. A zsidó vallásról szerzett ismeretei azonban egész korai gyermekéveiből, Biblia-rajongó brit nagyanyjától erednek.
Borges gyakran tekintett magára zsidóként, a tőle megszokott nagyfokú szerénységgel: „Mindent megtettem, hogy zsidó legyek. Talán valahol elrontottam… Gyakran tekintem zsidónak magam, de azon tűnődöm, jogom van-e hozzá. Tán csak vágyálom.” Egyik könyve előszavában megvallja, sosem hagyta, hogy a politikai nézetei beszűrődjenek az írásaiba, egy kivétellel: „amikor a hatnapos háború dicsőítése sarkallt erre”. A háború kitörése után írt egy verset Izrael mellett, és berontott a Sociedad Hebraica Argentina [Argentin Zsidó Társaság – A ford.] könyvtárába, hogy „helyet kérjen számára a lapjukban”. Amikor később elszavalta, azzal zárta a verset, hogy „Éljen a haza! (Izrael).”
Borges Madridban barátságot kötött Rafael Cansinos Assénsszel, a marránus íróval, akit onnantól mesterének tekintett, s akitől megértette, hogy a huszas évek spanyolországi értelmiségijének választania kell a katolikus hagyomány és a konzervatív judeofóbia, valamint a pluralista szabadelvűség és a zsidók iránti empátia közt.
E választásával tért vissza Buenos Airesbe, ahol a fokozódó nácizmus hatására egyre harciasabb szeretet töltötte el a zsidók iránt. Nem sokkal Hitler németországi hatalomra kerülése után Borges megírta az Én, a zsidót, amelyben csúfot űz az argentin judeofóbok „vádjából”, miszerint zsidó származású volna.
Legtermékenyebb korszaka épp a második világháború alatt volt, amikor előszót írt költő barátja, Carlos Grünberg A zsidóság mesterdalnoka [Carlos M. Grünberg: Maestro cantor de la judería. Borges előszavának címe A zsidóság művészete (Mester de judería) – A ford.] című verséhez, amelyben az argentin-zsidó integráció fontosságát hangsúlyozza. A halál és az iránytű című elbeszélésében, amelyet „egy zsidó történetnek” nevezett, sajátos elbeszélői nyelven keresztül vázolja Spinoza filozófiáját, racionális-geometrikus nézőpontból értelmezve a gondviselést. Az egyik legfontosabb novelláskötete, Az Alef a Holocaust vége felé jelent meg.
Az asszimilált zsidó bonyolult viszonya a maga identitásához megoszlik tucatnyi, történeteit benépesítő zsidó főhőse között. Filojudaizmusa megengedte neki, hogy erőteljesen negatív zsidókat is felvonultasson, amilyen Aarón Loewenthal de olyan pozitív jellemeket is, mint
