2008.02.08., 2008. évfolyam, 06. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168 Óra
címkék: Bokros Lajos, Csaba László, Gyurcsány Ferenc, Kornai János
A Szabad Nép gazdasági szerkesztőjéből lett az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa, majd hazai és külföldi egyetemek, akadémiák professzora. Hírnevét az államszocialista gazdasági rendszer természetének leírásával szerezte. Nemrég múlt nyolcvanéves. Születésnapján a Magyar Közgazdasági Társaság életműdíjjal jutalmazta, amelyet ő a kapitalizmus rendszerspecifikus vonásairól szóló előadással hálált meg. A professzort a magyar pénzügyi és közgazdasági világ jelesei ünnepelték.
Fotó: Nehéz-Posony Kata „Kornaisztikai a téma – méltatja az ünnepeltet Kádár Béla, a társaság elnöke. – Ő az, aki elhozta a közgazdaság-tudomány babérjait Pannóniába, a legismertebb magyar közgazdász. Hét tudományos akadémia tagja, tizenhárom egyetem díszdoktora. Tanácsát gyakorta kérték, s tán meg is fogadták néha regnáló miniszterek, miniszterelnökök.”
Most is itt ülnek sorban. Gyurcsány, László Csaba, Csillag István, Csaba László, Bokros Lajos, Surányi György. Kis késéssel befut Veres János is. Hátrébb figyel Marjai József későszoc miniszterelnök-helyettes. „Kornai János sohasem hagyta magát befolyásolni izmusok által, szellemi függetlensége megőrzése mellett mindig a saját útját járta” – zárja a bevezetőt Kádár Béla.
Pedig annak idején meggyőződésből lépett be a kommunista pártba. 1947-től 1955-ig a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott, nagyrészt a közgazdasági rovat vezetőjeként. Folyamatos kapcsolatban állt Gerő Ernővel és a többi fejessel. „Alvajárás” – summázza 2005-ben, az Osiris Kiadónál megjelent A gondolat erejével című önéletrajzában életének ezt az időszakát.
„Nekem… öt évig, 1954-től 1959-ig tartott, hogy kialakítsam, hogyan akarok élni a jövőben. Alaposan átgondolt döntések és rögtönzések […] szövevényeiből alakult ki, de – utólag visszatekintve elmondható – 1959 körül már kiforrott néhány elhatározásom. Öt döntést emelek itt ki. 1. Szakítok a kommunista párttal. 2. Nem emigrálok. 3. Nem a politika, hanem a tudományos kutatás lesz a hivatásom. Nem vállalkozom a kommunista rendszerrel szembeni küzdelem hősies, illegális formáira. Tudományos tevékenységemmel kívánok hozzájárulni a megújuláshoz. 4. Szakítok a marxizmussal. 5. Elsajátítom a korszerű közgazdaságtan alapismereteit.
Tanulmányaimmal, kutatásaimmal a nyugati közgazdászszakma részévé kívánok válni. […]”
„Arra törekedtem, hogy ne mutassak kétféle arcot, egyet odahaza (valamint más kommunista országokban), és egy másikat Nyugaton. Ez nem volt könnyű… hiszen a Nyugat szabad atmoszférája nagyobb szókimondásra készteti az embert, mint a fenyegetések, feljelentések, besúgások, cenzúra, vádaskodások által kialakított otthoni fojtott légkör. Erre a magamnak felállított szabályra késztetett… az önvédelem. Úgy tartottam Nyugaton előadásokat, hogy belekalkuláltam: a hallgatók között ott ülhetnek a magyar titkosrendőrség besúgói is. (Joggal gondoltam. A most átnézett titkos iratok között szerepelt olyan ügynöki jelentés, amely például az egyik 1985-ben New Yorkban tartott előadásomról számolt be…) Másrészt, önvédelmi szándékon túlmenően, morális szempontok alapján is viszolyogtam a „kétarcúságtól”. A határok elmosódtak a józan önvédelem diktálta szelektív beszéd vagy írás és a »kétszínűség« között. Mihez vezetne az, ha rászoknék arra, hogy itt ezt mondom és írom, amott pedig azt?”
„Várakozások, közhangulat, realitás – A kapitalizmus néhány rendszerspecifikus vonása”, ezt a kissé kacskaringós címet viselte a születésnapi előadás. A témaválasztásra a közhangulat ösztönözte. „Mert a rendszerváltásban sokan bíztak és csalódtak. A kapitalizmus szó hallatán pedig viszolyognak.” Felméréseket sorol.
Egy „93-as kutatás szerint a megkérdezettek 69 százaléka a rendszerváltástól főként könnyebb megélhetést várt.
Tíz évvel később 14 százalék szerint teljesültek a várakozásai.
2007-ben az embereknek negyede értett egyet azzal, hogy bár a kapitalizmus nem tökéletes, de a létező rendszerek között ebben a legjobb az emberek élete.
És nosztalgiázunk. Három éve a lakosság 32 százaléka mondta, hogy az új rendszer jobb, 27 százalék egyformának ítélte a kettőt, 40,6 százalék szavazott a régi kurzusra.
„Az érzékelés csalóka. Nem feltétlenül képezi le a valóságot” – mérlegel a professzor. Ám léteznek olyan, a kapitalizmus természetéből fakadó okok, amelyek minden korszakban, minden országban jelen vannak, s indokolhatják rossz megítélését.
Ezek a „rendszerspecifikus” vonások. „Olyanok, mint a velünk született hajlam, például az érelmeszesedésre. Változó a lefolyása, küzdhetünk ellene, szembefordulhatunk vele, de végső győzelmet nem arathatunk.” A kapitalizmus hajlamait is csak befolyásolni tudjuk. Megszüntetni nem.
Kornai ítélete szerint pozitív vonás a dinamizmus, az innováció, a vállalkozás, a kínálat és kereslet rugalmas alkalmazkodása, az erőforrások takarékos felhasználása, az eladók versenye. Negatív a munkanélküliség, az egyenlőtlenség, a rövid távú vállalati célok előtérbe kerülése, a fogyasztó manipulálása.
Rövid az idő, így csak az innováció és a munkanélküliség témakörét járjuk be. „Okszerű a kapcsolat a kapitalizmus és a vállalkozás között” – így szól a tétel. A kapitalizmusban vállalkozásszabadság van. Ha akarom, vállalkozom, ha nem, úgy is jó. „A szocializmusban is épültek új gyárak, létrejöttek új mechanizmusok, de mindent felülről írtak elő.” Ráadásul a kapitalizmus a lehetséges veszteség mértékét jóval meghaladó jutalmakkal ösztönzi a vállalkozást. És az eladók versenyére épít. A szocializmus a vevőkére, akik „örülnek, ha találnak valamit a polcon”.
Kornai szerint hasznos a rendszerek összehasonlítása. „Bár az utca embere nem teszi. Számomra, aki világéletemben a szocialista rendszert tanulmányoztam, nagy volt a kísértés. Külföldi barátaim is buzdítottak, mondván: megéltem, amit kutatok.”
„Ha egy amerikai társaságban felvetődött, mit jelentett a represszió egy kommunista országban… barátaink a McCarthy-korszakot emlegették… Nekünk ilyenkor az jutott az eszünkbe, hogyan is hasonlítható össze pár száz ember zaklatása, állásából való elüldöztetése a Rákosi-korszak kegyetlen repressziójával vagy azzal a… könyörtelen megtorlással, amely a forradalom tíz napjáért egy kis országban 229 embert bírói ítélettel gyilkolt meg, s ezreket vetett… börtönbe. […]
Hasonlóképpen voltunk a holokausztélménnyel. Persze valamennyi barátunk, zsidók és nem zsidók, mélyen átérezték és elítélték ezt a pokoli rémtettet. De egyikük sem viselte a saját ruháján a sárga csillagot. Sok amerikai barátunkat sokkal többet foglalkoztatta a zsidó sors, mint bennünket – mégis, más az empátia, az erkölcsi felelősségérzet és a szolidaritás, és megint más a személyesen átélt trauma.”
Visszatérünk a jelenbe.
„Számítógép, internet, hitelkártya, villanyborotva, porszívó, kábeltévé, videó, új diagnosztikai eljárások, gyógyszerek és pedagógiai eszközök – sorolja az életünket átható innováció termékeit a professzor. – A kapitalizmus rövid idő alatt megszülte, amire az előző rendszer fél évszázad alatt sem volt képes.” Mégis, egy „92-es felmérés szerint a lakosság több mint fele egyetértett azzal: nem megengedhető, ha egy üzletember meggazdagodik. „De a kedvencem az antikapitalista tüntető, aki röpiratát számítógépen írja, interneten toboroz, és elvárja, hogy a tévé is megmutassa őt.”
A professzor nem tagadja: a kapitalizmus előnyös vonásai mellett a munkanélküliség például a rendszer elkerülhetetlen velejárója. Ahogy a klasszikus szocializmusé a krónikus munkaerőhiány.
Elmagyarázza: épp a dinamizmusból következik a strukturális munkanélküliség. Amikor az új technikának köszönhetően a régi munkaerő feleslegessé válik, vagy épp terület szerint, országok között rendeződik át. És a munkaerő-tartalék a munkaadó érdeke, erősíti a fegyelmet. Félünk az elbocsátástól, így „minél inkább érvényesül az egyik kedvező vonás, annál inkább működik a hátrányos” – ez az egyik tanulság.
A másik: „Irreális elfogadni a kapitalizmust, és teljes foglalkoztatottságot követelni.” Sajna, a Fidesz programíró stábjából senki sem képviselteti magát. Merthogy Kornai épp azt mondja: kár a szavakkal bűvészkedni, a száz százalék bizony teljes foglalkoztatottságot jelent. „A műtét is akkor százszázalékos, ha sikerül.”
„Nem hagytam el az országot az 1956-os forradalom leverését követő nagy menekülési hullámban. Elhárítottam az angliai Cambridge és az amerikai Princeton Egyetem állásajánlatát, amelyek együtt jártak volna Magyarország elhagyásával. […]
Százféle érzelmi szál köt az országhoz. Mindig meghatott gyönyörűség tölt el, amikor külföldről visszatérve a Lánchídon vagy az Erzsébet hídon hajt át a kocsi, és meglátom a város látképét. Két példányban voltak meg Arany, Ady, József Attila és más magyar költők kötetei és Karinthy művei; az egyik a budapesti, a másik az amerikai lakásunkban. A Harvard egyetemi szobám falára Bartók arcképe volt kitéve.
Magyarul gondolkodom. […] Magyarul számolok, és magyarul álmodom. […]
Nincs értelme azt mondanom, hogy szeretem a magyar népet. Tudatosan vallott filozófiám alapján és érzelmi okokból is berzenkedem attól, hogy bármilyen általános kijelentést tegyek az emberek bármilyen csoportjáról. Vannak magyar állampolgárságú egyének, akiket szeretek, és mások, akik iránt közömbös vagyok vagy akiket megvetek, akikre haragszom, akiknek a vétkeit megbocsáthatatlannak tartom. Így vagyok az amerikaiakkal, a németekkel vagy az izraeliekkel is. Barátaim vannak Magyarországon is, külföldön is… Ám olyan barátokat, akikkel »félszavakból is értjük egymást«, akikkel a… múlt összeköt, csak Magyarországon találhatok.”
„Szeretnénk kombinálni a kapitalizmus előnyös vonásait, és megszabadulni a kevésbé szimpatikusaktól – következtet előadónk. – Hajlunk az inkonzisztens állásfoglalásokra.”
Egy 2005-ös kutatással igazolja: azoknak, akik szerint a régi rendszer volt jobb, 11 százaléka úgy gondolja, az állam rossz gazda, privatizálni kell. A kapitalizmusra voksolók 55 százaléka szerint jobb, ha az állam a tulajdonos. Hogy is van ez? Kornai szerint egyszerű: „Ahol kapitalizmus van, ott kapitalizmus van.”
Tulajdonságai erősíthetők vagy épp gyengíthetők. Például reformokkal. Élénkül a hallgatóság a miniszterelnök „üléspontja” körül.
A legjobb (és legritkább) reform az, amikor egyszerre több tényező javul. Egy jó oktatási tanterv képes a tudást konvertálhatóbbá tenni, ami csökkenti a munkanélküliséget. „Az ilyen reformokat keresni kell.” A másik fajtánál az egyik vonás javul, és a másik sem romlik. És akad, ahol sok minden romlik. „Ez a pocsék reform. Kerüljük.” Gyurcsány fészkelődik.
S létezik az átváltás jelensége. „Tele vagyunk ilyenekkel. Ha a munkanélküliség miatt az állam vagy a szakszervezet beavatkozik, és megnehezíti az elbocsátást, megkötve a vállalkozás kezét. Bár igazságérzetünk szerint ez a helyes, nem lehet úgy védeni a munkahelyet, hogy az ne rontsa a dinamizmust.” A tudomány szerint.
A politikának más szempontjai vannak.
„Ha kinyitom a televíziót vagy a rádiót, és elkezdem hallgatni a híreket, gyakran hamar elzárom, mert nem tudom végighallgatni a sok mocskolódást, leleplezést és álleleplezést, bántja a fülemet a nyers hangnem. […]
Nemcsak a politikai életben, de a mindennapok más szféráiban is túl sokszor ütközöm bele az udvariatlanságba, a… tapintat hiányába. […]
Mégis itthon érzem magam ebben a világban. Mert ami rossz, az is… otthonosan rossz. Kiigazodom rajta. […]
Amerikában sok ajtó megnyílik egy Harvard-profeszszor előtt, de… abban a hatalmas országban kis és ismeretlen pont voltam. Idehaza más. Itt már 77 évet eltöltöttem. Ha nem is mindenkit, de azért nagyon sok embert ismerek. Bár nem vagyok közismert… azért… sokan tudják, ki vagyok.”
Előadása után előkígyózik a gratulálók sora. Interjút nem szívesen ad. Azt mondja, kicsit szégyellős. Pedig vakuk villognak körülötte, felesége is dokumentálja az eseményt. Kornai kifelé menet Bokros Lajossal kezel. Aki a bajusza alatt somolyog, „vettük ám a lapot”.
