2008.02.07., 2008. évfolyam, 06. szám
szerző: Mester Ákos forrás: 168 Óra
címkék: Budaházy György, Magyar Gárda, média, Toroczkai László
„Orosz József: Politikusok, rendőrök, újságírók, ügyészek és közhivatalnokok levadászására indított országos razziát Torokczkai László és Budaházy György. A telefonvonalban Toroczkai László. Jó estét kívánok önnek!
Toroczkai László: Jó estét kívánok!
Orosz József: Amikor éppen egy rendőrt akarnak levadászni, azt miként teszik?
Toroczkai László: Beszéljünk inkább arról, hogy számomra egészen megdöbbentő, hogy a kormányzat és a…
Orosz József: Nem, engem az érdekel: amikor egy rendőrt akarnak levadászni, azt miként teszik?
Toroczkai László: Nézze, én azért végigmondom, jó? Egészen döbbenetesnek tartom…
Orosz József: Nem jó, szeretném, ha a kérdésemre válaszolna.
Toroczkai László: Egészen döbbenetesnek tartom, nem ezért hívtak fel, nekem legalábbis nem ezt mondták…
Orosz József: Viszonthallásra, Toroczkai úr. Azért hívtuk fel, hogy a kérdéseimre válaszoljon.”
Múlt hét péntekjén így kezdődött a Klubrádió Kontra című adásában az egy percig sem tartó „beszélgetés”. Amikor az első riporteri kérdésre a szélsőjobboldali Toroczkai László nem volt hajlandó válaszolni, hanem csak azt az „üzenő” szöveget akarta elmondani, amire eleve eltökélte magát, Orosz kolléga minden teketória nélkül elköszönt interjúalanyától. Helyeslem. Azt helytelenítem, hogy egyáltalán interjút kért tőle.
Szerintem fölösleges az ilyen figurákat újra és újra szerepeltetni, kérdezni, műsorba hívni, az elfogadhatóság szintjére emelni. Igen, azzal, hogy interjúkat kérünk tőlük, beszélgetést kezdeményezünk velük, azt a hamis látszatot keltjük, hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant. Híve vagyok a párbeszédnek. Az elvi álláspontok tisztázása vagy közelítése okán ez normális törekvés. Velük kapcsolatban azonban naivitás, megejtő tévedés, szánalmas és hiábavaló erőlködés. Vitapartnernek tekinteni őket egyenesen röhejes.
Toroczkai, Budaházy, Tomcat és a többiek hovatovább médiasztárok lesznek, a „hagyományőrző” újnyilasok is gyakori vendégek a különféle stúdiókban. Közéleti riporterek hívják őket eszmecserére, ők meg jelentőségteljes ábrázattal előadják a régi ordas eszmékből variált új rögeszméket. Az ember csak néz, és várja, mikor jelenik meg csík a képernyő alján: „Vigyázat, fertőző!”
A kísértetgárda minden invitálásnak örömmel tesz eleget, minden gesztustól újra és újra vérszemet kap. Tényezőként kezelik, tehát tényezőnek képzeli magát. Átmenet nélkül fenyegetőzni kezd, komolyan hiszi, hogy fölléphet a társadalom csendőreként, és addig is kedélyesen belekezdhet politikusok, rendőrök, újságírók, bírák, ügyészek és közhivatalnokok levadászásába.
A Fővárosi Főügyészség már múlt év októberében közölte, hogy gyanúja szerint törvénytelenül működik a „kulturális egyesület”, és kezdeményezte a szervezet feloszlatását. Ám a Fővárosi Bíróság azóta sem foglalt állást, Budaházyt viszont felmentették, Toroczkai vezényletével a harcostársak csinos kis happeninget rendeztek az elsőfokú tárgyaláson. Polgár Tomcat úgy érzi, őt megrágalmazták, becsülete érdekében pert indít, a gárdisták egyre magabiztosabbak, mi pedig egyre inkább zavarban vagyunk. Pimasz provokációikat túlreagálni olaj a tűzre, bagatellizálni őket már nem lehet, győzködő pedagogizálással kísérletezni oktalanság. Így aztán marad a kérdés:
eltűrni vagy betiltani?
Jó idegzetű jogtisztelők sajnos már nemigen veszik észre, hogy erre ugyanazt mondják, mint az óvatosak és a döntésképtelen gyávák: várni.
Mire? – ez meg a türelmetlenek kérdése, és lassan magamat is közéjük sorolom, bár sejtem a választ.
Várni egy bátor bírói ítéletre, amely nem riad vissza attól, hogy példát statuáljon.
Várni egy másodfokú döntésre, amely jogerősen kimondja, hogy nem lehet következmények nélkül megsérteni a demokratikus rendet.
Várni egy nyílt, hivatalos állásfoglalásra, amelynek kiindulópontja a társadalom önvédelmének jogossága.
Várni a törvényt, amely nem kezeli evidenciaként az undorító és szélsőséges politikai devianciát.
Az nem kérdés, hogy meddig várjunk, mert a válasz nyilvánvaló: ameddig muszáj. Inkább azon tűnődjünk: mi az oka a halogatásnak, a késlekedésnek, és hogy milyen következményekkel járhat, ha a jogállam törvénykezése tovább hezitál? Eszembe sem jut valami ijesztő vízióval előállni, de azért volna itt két egyenes mondatom.
Liberális tévedésnek vagy ostobaságnak hiszem azt az álláspontot, hogy nagyobb szabadságunk természetes velejárója az alkotmányos rend megdöntésére irányuló felbujtás és mozgósítás. Tarthatatlan bárgyúság, hogy tétlenül kell néznünk a civil szervezetnek hazudott egyenruhás neonácik egyre gyakoribb és elszántabb komor vonulását és nyílt készülődését a következő konfrontációkra.
A bal- és jobboldali politikai elit közös szégyene ez. Sajnálnám, ha szoros szövetségre lépne a bamba gyermetegség, a taktikázó gyávaság, a cinikus közöny és a sunyi számítás.
Szerintem ez lenne a legveszélyesebb „nagykoalíció”.
