2008.02.04., 2008. évfolyam, 05. szám
szerző: Karácsony Ágnes forrás: 168 Óra
A magyarországi történelmi keresztény egyházak 2008-at a Biblia Évének nyilvánították. A vallásfilozófus úgy véli: egyfelől üdvözlendő a kezdeményezés, ugyanakkor veszélyei is lehetnek.
Fotó: Bazánth Ivola Rádióműsorban mondta: üdvözli, hogy a honi keresztény egyházak 2008-at a Biblia Évének nyilvánították.
Pontosabban: egyfelől üdvözlendő, másrészt óvatosságra intő kezdeményezés.
Maguk a szervezők úgy fogalmaztak: „a társadalomnak őszintén ajánlják a Szentírás tanításait”, mert az emberek olyan „megbízhatatlan forrásokból” szerzik be információikat a Bibliáról, mint amilyen a Da Vinci-kód. Ez az, ami „üdvözlendő”?
Nem. Válasszuk szét a dolgokat, s kezdjük azzal: a Biblia a nyugati világ alapját jelenti. Közös alaptörténet.
Heller Ágnes szerint „mesterelbeszélés”.
Ha úgy tetszik: konszenzusos elbeszélés. Mindnyájunké. Független attól, kik vagyunk: zsidók vagy keresztények, hívők vagy nem hívők. Nem pusztán igazodási pont a Biblia, amelyre évezredek kultúrája alapozódott. Általa értelmezhetővé válik az énünk, illetve az is: miért értjük egymás mondatait, gesztusait, hasonlatait. Közös anyanyelvünk, beszéljünk bár magyarul vagy angolul, németül satöbbi. Emellett a biblikus gondolkodás elsőként tulajdonított jelentőséget a történelemnek, a múlt, a jelen és a jövő állandó feszültségének, ami dinamizálta a nyugati szellemet. A Bibliában nem a fátum, a végzet „taszigálja” az embert: ő maga is alakítója a történelemnek, felelős tetteiért, ismeri a normákat. Az egyiptomi szolgaságból kivezetve szabad egyénként viszonyul a törvényekhez.
Visszatérve: mi a baj a Da Vinci-kóddal?
Attól tart az egyház: a Da Vinci-kód befolyásolja a hívőket. De nem így van. Éppúgy fikció ez a könyv, mint akár Michelangelo Mózes-interpretációja vagy Rembrandt bibliai témájú rézkarcai. Az már esztétikai kérdés, mi jó vagy nem. A lényeg: amióta csak létezik, értelmezik a Bibliát, az emberi viselkedésnek, elvárásoknak, reakcióknak gazdag példatárát. Mindig próbálják élővé tenni a „holt szöveget”, megtalálni benne azokat a jelentéseket, amelyek az adott korban mondanak valamit. Természetes, hogy minden egyház a maga értelmezését állítja előtérbe, és ajánlja híveinek. Mi más, ha nem ez az egyházak egyik dolga. Az sem baj – erre értettem, hogy akár „üdvözlendő” -, ha egy Biblia Évét hirdetnek hozzá, és elmondják, mit gondolnak a Bibliáról.
Akkor miért jegyezte meg: óvatosságra is int a Biblia Éve?
Ahogy említettem: a Biblia, miként az egész nyugati kultúra, közös örökség. Hívő emberként, római katolikusként, zsidóként, reformátusként, evangélikusként vallhatod a saját egyházad tanításait, ám nem lehet azt állítani: ez az egyetlen hiteles tanítás. Baj akkor van, ha az egyházak monopolizálni akarják és általános normatívává tenni saját Biblia-olvasatukat. Ilyen nincs. Plurális világban élünk.
Ön szerint a keresztény egyházak a Biblia Évével voltaképpen ki akarják jelölni az „egyetlen utat” a társadalom számára?
Messzebbre vezet ez a kérdés. A világ bajban van. Azt szoktuk mondani: vége a jóléti társadalomnak, amelynek egyik bázisa, az egészségügy – úgyszólván – mindenütt katasztrofális helyzetbe került, és már eddig is iszonyú szociális feszültségekhez vezetett.
Hogy jön mindez a Bibliához?
Látom, döbbenten néz, de hadd folytassam. A nyugati világ nagy pofont kapott azzal, hogy Kína előlépett a nagy fal mögül. Ma már nemcsak az olcsó munkaerőből adódó – mondjuk – olcsó golyóstoll előállítójaként jelenik meg. Hanem hatalmas vásárlóerőként, termelőként és befektetőként, sőt – mint hírlik – a világ legnagyobb bányáit is célba vette. Kínának őrületes éhsége van.
Még mindig nem értem: mi következik mindebből?
Új birodalmak születtek – mert ilyen az újra magához térő Oroszország is -, s nyomulásukra nincs politikai, gazdasági válasza a nyugati világnak. Európa ipara romokban, a jóléti társadalomnak vége, hiányoznak a valós politikai elképzelések, szétesett a jobb- és a baloldal is. Lassan nem tudjuk, miben élünk, csak azt látjuk: egészen új folyamatok, civilizációs konfliktusok kezdődtek. Keressük a megoldásokat, miként igazodhatunk el a válsághelyzetben. Ebben a teljes koncepciótlanságban a nyugati világ mintegy „állandó biztos pontként” akar belekapaszkodni ideológiai alapjába, a Bibliába, illetve a biblikus vagy keresztény szellembe, követendő normaként beállítva azt.
Maradjunk Magyarországnál.
Itt sincs másként. Ma a Fidesz vezére „falvédőszövegként” használja a Bibliát. Vagy: a keresztény néppárt elnöke, Semjén Zsolt úgy gondolja, mivel az egyház közvetlenül nem tud beleavatkozni a törvényhozásba, ez a feladat a KDNP-é, amely szerinte élcsapata az egyháznak. Nonszensz, hogy közpénzekből fizetett politikus a törvényhozás házában a Bibliára hivatkozva fejti ki álláspontját egyes társadalmi kérdésekről, homoszexualitásról, eutanáziáról, abortuszról, bármiről. Magánemberként kövesse saját szent iratának tanítását, de a köz embereként ne a Bibliát alapul véve tekintsen egy-egy választ megfellebezhetetlennek. Ha mégis, ahhoz deklarálni kell: Magyarország keresztény ország. De akkor mi vár azokra, akik nem keresztények, vagy nem a Biblia szerint kívánnak élni? A modern társadalom jogrendje, világnézete, etikai normatívája nem vezethető le a Bibliából.
Fotó: Kovalovszky Dániel Jezsuita atyák éhségsztrájkba kezdtek az egészségbiztosítási törvény megszavazása kapcsán. Közölték: „vallásos motivációk” vezérlik őket. Katolikus papok szolidaritást vállaltak velük, mondván, együtt éreznek a „szellemileg, anyagilag lezüllesztett, életterében megcsonkított honfitársaikkal”.
Erről beszélek. Veszélyes, ha a keresztény egyházak – a Bibliára támaszkodva – az egész társadalmat próbálják erkölcsileg, politikailag, világnézetileg „megmenteni” a rá leselkedő veszélyektől. Gondoljon bele: mihez vezethet, ha a „kirojtosodott” társadalmi helyzetben – amelyben az eddig biztosnak vélt elosztási szisztémák csődöt mondtak, reformra szorulnak, s mindez újfajta gondolkodásmódot igényelne – az egyházak kánonként jelenítik meg a Bibliát? Mondhatni: receptként ajánlják a kiszolgáltatottságra, szorongató kérdésekre. Tudjuk a történelemből, mit jelent az, ha a vallás próbál monolitikussá és kizárólagossá válni. Az már többször nem jött be…
Akkor mit gondol Ittzés János nyilatkozatáról a Biblia Éve kapcsán? A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint akik a Szentírást olvassák, „kevesebbet vannak táppénzen, jóval kevesebb bűntényt követnek el, így nagyobb hasznot hoznak az államnak, mint a vallásukat nem gyakorlók”. És a Biblia olvasása „nemzet iránti elkötelezettséget” eredményezhet.
Badarság. Ilyen alapon minden más válasz a bűnösség útja, és az elkárhozást jelenti, a nemzetietlenséget? Ha bárki azt gondolja, hogy a politikai és szociális kihívásokra a válaszokat a Bibliából kell kiolvasni, az a politikát biblikus alapokra helyezi. Ez politikai fundamentalizmus, amelyhez, ugye, nemcsak a Korán szolgáltatja az alapokat.
Újabban a Munkástanácsok Országos Szövetsége mégis a katolikus és református egyház vezetőivel elemzi a több-biztosítós egészségügyi rendszernek „a magyar társadalomra háruló nehézségeit”.
Tegyük hozzá: a Biblia Évében. Abszurd. Ez az egyházak részéről – amelyek nem értenek, nem is kell érteniük szakpolitikai kérdésekhez, gázárakhoz, egészségügyhöz – közvetlen behatolási törekvés a politikába, a törvényalkotás folyamatába. Nem fér össze a modern demokráciával, ahol állam és egyház szerepe különválik.
Azt is vallják a Biblia Évének kezdeményezői: „Sajátos egyházi célkitűzésük, hogy a szekuláris és politikai szempontok által vezérelt közéletben megszólaltassák a keresztény egyház üzenetét.”
Az egyház nem tudta, és a mai napig nem tudja feldolgozni a tényt: szekularizálódott a világ. Ezek a megállapítások annak a „reményét” jelzik: olyan politikai struktúra jön a jelenlegi helyett, amely garantálja az egyház előtérbe kerülését, fenntartja a szakrális politikai közbeszédet. Egyszerűen politikai igazodásról van szó. Ha a mozaikokat összerakjuk, a kép azt mutatja: mintha folytatódna az a kultúrharc, amely a 18. század végétől, a 19. század elejétől bontakozott ki. Mintha visszatérne az első vatikáni zsinat szellemisége, amely megkérdőjelezte az állam és az egyház elválasztásának jogosságát. Amely a társadalom – politika, gazdaság, törvényhozás – működésében és egyáltalán az erkölcsről és jogról vallott felfogásban újra a biblikus, teológiai elveket helyezte középpontba. Mindent ehhez képest ítélt meg. Ez volt a jó és nemes, a követendő, szemben a „gonosszal”, elvetendővel, amit a lelkiekben megerősített, azaz spirituálisan „fölhizlalt” társadalomnak együttesen kell legyőznie. Vagyis a „Szentírás nélküli” világot. Azt, amely „csak” olvassa a Bibliát, és élvezi annak gyönyörű, katartikus történeteit, nem pedig az isteni kinyilatkoztatás foglalataként, mint vezérlő kalauzra tekint a szövegre.
