Forrás: Blikk

BUDAPEST – Árpa Attila (33) szenzációs bejelentésre készül kedd reggel – legalábbis ezt mondta a Koffeinmentes másik férfi műsorvezetője, Papp Gergely. Információink szerint a macsópapa nem mást jelent be, mint hogy kiszáll a Mokka csapatából.

De vajon minek köszönhető ez a hirtelen bejelentés? A producert mindenki Havas Henrik (59) utódjának tartotta, hiszen ugyanolyan nyers, szókimondó és karakán egyéniség, mint elődje volt, ezért azt gondolták: méltó helyettese lesz Havas Henriknek és Csiszár Jenőnek (48). Árpa olyannyira öntörvényű, hogy a pár hónapos mokkás pályafutása alatt nem egy nézeteltérésbe keveredett. Volt, hogy Béres Alexandrát (32) sértegette, aki egyszer ki is vonult a stúdióból. Egy hónap elteltével pedig fogta magát, és szó nélkül kivette a fülest a füléből, mert nem tetszett neki a téma, amiről beszélgetnie kellett volna a meghívott vendéggel – ezt követően majdnem kirúgták.

Akkor megígérte, hogy viszszafogja magát, és nem csinál több balhét. Többé-kevésbé sikerült is január közepéig, ám a parkolócégekről folytatott beszélgetés annyira felidegesítette, hogy egyszerűen lefasisztázta őket. Egyelőre mindenki hallgat, de már mennek a találgatások a háttérben arról, ki váltja majd le a macsópapát. Vajon a késéseiről híres, öntörvényű, szókimondó Árpa Attila maga döntött úgy, hogy a továbbiakban kihagyja a műsorvezetői széket, vagy netán a csatorna elégelte meg a balhéit?

D. A.

Comments are closed.