2008.01.31., 2008. évfolyam, 05. szám
forrás: 168 Óra
Álljunk csak meg című írását érdeklődéssel olvastam. Egészen az utolsó bekezdésig.
A Kossuth téri, kormánypárti szimpátiatüntetésről írja, hogy azt viszont tényleg jó volt megállítani. Nem gondolom, természetesen, hogy az aktuális kormány melletti tüntetésekre naponta szükség volna, sőt arra is emlékszem (még a taxisblokád idejéből), mennyire nevetséges az ilyesmi. De immár tíz éve (1998 óta) gyűlik bennem a düh.
1998-ban még azt gondoltam (dacára, hogy mindig szocialista szavazó voltam), nem baj, ha a Fidesz is szóhoz jut (frissek voltak még az emlékek a kilencvenes évek elejéről, amikor a Fideszben sok értelmes, racionális és liberális elme működött), különben sem árt letörni a szocik nagyra nőtt szarvát.
A következő négy év minden, a normális ország megteremtésébe vetett hitemet megdöntötte. Nem részletezném a Torgyánnal kötött házasságtól a minden faluszéli gödör felszenteléséig, a Horthy-rehabilitációig, a velejéig hamis Erdély-imádatig és nem utolsósorban a munkanélküli-segély időtartamának harmadolásáig (nem voltam érdekelt), a minimálbér álságos megduplázásáig ívelő jobboldali koncepciót.
De nemcsak azokban az években, hanem a rákövetkezőkben is a szégyen és az üldöztetés jutott nekem (voltam nemzetáruló, csaló a választásoknál, istentelen gonosz, zsidóbérenc). A köztereken minden olyan ember szavát, akire kíváncsi lettem volna (például Kosáry Domokosét) hallhatatlanná tette egy zajongó csőcselék. Én nem mentem szétfütyülni az Astoriánál menetrendszerűen megrendezett szeánszokat: ez nem való demokráciába. De szívesen csatlakoznék egy Ön által álcivil szervezetnek tartott formációhoz, ahol sokadmagammal elmondhatnám végre a nyilvánosság előtt is: létezik egy tömeg (réteg?) ebben a hazában, aki érti, tudja, mire kell a vizitdíj (ennyire hülyének nézi a magyarokat?), a tandíj meg a kórházi napidíj. És hogy nem ez a leglényegesebb eleme a változásoknak.
Nekem 2002 óta megnyugvás, hogy egyébként római katolikus neveltetésem ellenére megszenvedett ateizmusomat hivatalosan nem üldözné senki (nem hivatalosan persze igen, hiszen a Fidesz-KDNP úgy tartja, istent nem hívő ember nem lehet erkölcsös). Picit többről van (lenne) itt szó, mint a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj.
Miközben mi itt a nagyjából liberális baloldalon fanyalgunk minden álcivil kezdeményezéstől, addig a másik erő minden lelkiismeret-furdalás nélkül beveti a maga civil szervezeteit: a Medgyessyt krumplival dobáló polgári köröket, a Szent Korona-tan híveit, végül a Nemzeti Őrsereget meg a Magyar Gárdát.
Jó, nem kell kormánytüntetéseket tartani.
De akkor hol és mikor fejthetnénk ki a véleményünket mi, akik a köztársaságban, a demokráciában, a
szekularizált és szolgáltató, nem adakozó államban látjuk a jövőnket?
Szívesen szerveznék civil csoportot, amely minden oldallal szemben kritikus, a hülyeségeket éppúgy látja a maga oldalán, mint a másikon. De ez nehéz és költséges vállalkozás. A nehezét még lehetne vállalni, de a költségeket nehezen állom.
És végül: ön szerint mégis, hol mondhatnám meg az egyébként a kormányt támogató véleményemet? Tán a közszolgálati tévében, két mise között?
(Név és cím a szerkesztőségben)
