Forrás: MNO

Álarcosok több kilométer hosszan lerombolták a Gázai övezet és Egyiptom között húzódó betonfalat. Az egyiptomi hatóságok egy darabig vízágyúval és figyelmeztető lövésekkel próbálták visszatartani a palesztinokat, ám a BBC tudósítója arról számolt be, hogy mostanra már felhagytak ezzel.

Buldózerrel ismét áttörték a Gázai övezet és Egyiptom között húzódó falat a térség lakosai. A BBC-nek nyilatkozó szemtanúk arról számoltak be, hogy a helyzet folyamatosan változik, a falat pedig több kilométer hosszan földig rombolták. 

Az egyiptomi hatóságok megpróbálták vízágyúval és figyelmeztető lövések leadásával visszaszorítani a százezrével beáramló palesztinokat, akik elsősorban élelmiszerért mennek a Nílus-parti országba. Ott, ahol még nem döntötték le a határfalat, gázai oldalról daruk emelik át az áruval megrakodott ládákat a palesztin oldalra.

Izrael – amely a Gázai övezetből érkező rakéták miatt tartja blokád alatt a térséget – követelte Egyiptomtól, hogy lépjen közbe, és aggodalmát fejezte ki, hogy az élelmiszer mellett fegyvereket is hoznak majd magukkal a menekültek.

Az egyiptomi hatóságok csütörtök óta próbálják megfékezni az ellenőrizetlen határátkeléseket – ám az új „repedés” órákkal az egyiptomi hatóságok közbelépése után keletkezett. A rafahi átkelőt egy irányban lezárták, csak azokat a palesztinokat engedik át, akik Egyiptomból visszatérnek a Gázai övezetbe.

A BBC helyszíni tudósítója úgy látja: az egyiptomi hatóságok már nem próbálják megakadályozni a palesztinok bevándorlását.

(BBC, MNO)

One Response to “Ismét áttörték a gázai falat – Izrael a fegyverek miatt aggódik”

  1. profi

    Az ENSZ Emberjogi Tanácsa követeli, hogy Izrael szüntesse meg a Gáza övezet blokádját. Izrael reagálása a palesztinok „kollektív megbüntetése”, amely megsérti a genfi egyezményeket, jelentette ki Louise Arbour, az ENSZ emberjogi főbiztosa. A palesztinokat „módszeresen megfosztják attól, hogy csaknem bármelyik jogukkal élhessenek”, mondta. Izrael bojkottálta az ülést, amire még nem volt eset a testület történetében.

    FORWARD

    Az Amerikai Zsidó Bizottságtól kiszivárgott kínos dokumentum Barack Obama szenátort támadta a közel-keleti kérdéshez, elsősorban Izraellel és Iránnal kapcsolatos álláspontja miatt. A zsidó szervezet különösen azt veszi zokon, hogy Obama korábban azt mondta: „senki nem szenvedett jobban a palesztinoknál”. Korábban egy titkos eredetű e-mail kampány azzal támadta Obamát, hogy titokban muzulmán. Támadták lelki atyja és az Iszlám Nemzete antiszemita fekete vezetője, Louis Farrakhan közötti kapcsolat miatt is, írja a vezető amerikai zsidó lap.

    (Lovas – MN)