2008.01.24., 2008. évfolyam, 04. szám
szerző: Mester Ákos forrás: 168 Óra
címke: vélemény
Abba kell hagyni a teátrális, idióta önmeghatározásokat – írtam múlt heti jegyzetemben, és egyik olvasónk úgy sejti, a megállapításhoz konkrét ügy adta az apropót. Az ugyanis, hogy a Nemzeti Színház igazgatói pályázatának egyik vesztese szerint csalás történt, márpedig – nyilatkozta – „a csalás bűn”, és ezt ő „ötvenéves evangélikus adófizető polgárként” mondja, úgy is mint „háromdiplomás, heteroszexuális színházigazgató”. Az olvasó – aki levelét tréfásan dr. Freudként írja alá – hiányolja ezt az „esetleírást”. Úgy gondolja továbbá, hogy osztom a föltételezését, mely szerint „a botrányos kijelentés mögött rejtett antiszemitizmus van”.
Másként látom. Szerintem aki csalódottságában, felindultságában hirtelen előrántja hatalmas egóját, és mutogatni kezdi vallási és nemi hovatartozását, nem feltétlenül antiszemita. Inkább csak szemérmetlen. Érzéketlenül viselkedik, meglehet, érzékeny művész. Egyszerre intoleráns és arrogáns, pedig nyilván talpig úriember. Férfiatlanul viselkedik, habár amúgy hivalkodóan heteroszexuális. Röviden: kijelentése felháborító, akár tudatában van ennek, akár nem.
A tudatalattija viszont nem érdekel. Egy értelmiségi tudja, hogy mit beszél; kimondott szavairól alkothatunk véleményt, de rejtett gondolataihoz nem lehet közünk. Újságban meg különösen nem.
A jegyzet nem pszichoanalízis, a publicista nem gondolatolvasó.
Az más kérdés, hogy aligha unatkozna itt egy pszichiáter, ha elolvasná az előzményeket és a színidirektor utólagos mentegetőzését. Magyarázatként ugyanis előadta, hogy édesapja „több évtizeden keresztül evangélikus lelkész volt”, és hogy ő maga „sohasem rejtette véka alá szerelmi életének viharait”. A színházi világban erre mondják: sok. Ám még nincs vége. A mea culpa így folytatódik: „Ha valakit önhibámon kívül megbántottam, attól – liberális gondolkodóként – elnézést kérek.”
Ez a „liberális gondolkodó” talán valami újabb önmeghatározás. Vagy fogalmi zavar. Vagy kompenzálás. Vagy most valóban működik – az olvasó által emlegetett – „tudatalatti”.
Dr. Freud, mi a véleménye?
