Roma magazin


A január 28-i adás tartalmából
Mai műsorunkban eredetileg egy festőművész portréját szerettük volna bemutatni, az utóbbi hét eseményeinek hatására azonban úgy döntöttünk, egyetlen témának szenteljük az időt.
Ismét hallatott magáról a Gárda. Január 18-án, pénteken ötven gárdista vonult fel Budapesten, a Vas utcai Széchenyi István Gimnázium elé szervezett, kirekesztő, cigány ellenes nézeteknek helyet adó demonstráción. A fáklyákkal felvonuló egyenruhások ellen korábban is tiltakozó Kende Péter író ismét megjelent a helyszínen, ezúttal azonban a rendőröknek kellett kimenekíteni őt a tömegből.
Ugyanezen a hétvégén ismeretlen tettesek megrongálták a budapesti roma holocaust emlékművet. A Nehru parkban állított szoborra fehér horogkereszteket festettek. A IX. kerületi rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Mindezek után újabb botrány robbant ki – ezúttal Győrött. A helyi önkormányzat egyik bizottsági ülésén ugyanis Szabó János, korábbi kisgazda miniszter védelmébe vette a Magyar Gárdát, miután Pádár László szocialista képviselő indítványozta az egyenruhás szervezettől való elhatárolódást.
Az Országos Cigány Önkormányzat már több alkalommal kifejezte tiltakozását a szélsőséges eszmék térnyerése ellen. Legutóbb múlt hét szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Jobbik budapesti irodája előtt, mivel ez a párt hívta életre a gárdát és élen jár a kisebbségellenes, szélsőséges megnyilvánulások terén is.
A stúdióban vendégeink: Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzatelnöke, Daróczi Ágnes a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa, és Horváth Aladár esélyegyenlőségi biztos, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, akiket Kovács János kérdez a Magyar Gárda jelenségről.
Műsorvezető: Kovács János

