Forrás: Hírtv

Egy hónapja nem vonul be a börtönbe Bihari József, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) lemondott elnökhelyettese, akit a roma holokauszt kárpótlásával összefüggő csalás és okirat-hamisítás címén ítélt három évre a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság.

Minderről maga Bihari (aki Kolompár Orbánnal szövetségben került az OCÖ-be) tájékoztatta a Magyar Nemzetet ismeretlen helyről, telefonon.

A tatabányai rendőrkapitányságon a megyei ügyeletvezető nem tudta a lap munkatársának megmondani, hogy a bíróság már kiadta-e az elfogatóparancsot Bihari ellen, akit a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökeként gyanúsítottak meg annak idején visszaélésekkel. Ismeretes, országszerte mintegy ötven cigány önkormányzat vezetőjének volt módja arra, hogy hitelesítse azoknak az igénykérelmét, akik jogosultnak vélték magukat kárpótlásra az Osztrák Megbékélési Alapból (OMA). Az OMA azon magyar cigányok számára nyitotta meg kasszáját, akiket a vészkorszakban ausztriai rabszolgamunkára hurcoltak el. A Magyar Nemzet megírta, mindebből milliárdos léptékű csalássorozat is következett.

Nem vagyok ártatlan, de bűnös sem, jóhiszeműen jártam el, hiszen nem volt jogosítványom arra, hogy mérlegeljem az igénylések megalapozottságát. Ha nem írom alá a kérelmeket, haragosok pereit akasztom a nyakamba – mondta a lapnak Bihari József. Hangsúlyozta, a tárgyalások során egyetlen tanú sem vallotta róla, hogy a hitelesítésért cserébe pénzt kért vagy kapott volna. Szerinte politikailag hurcolták meg, mivel az első Gyurcsány-kormány idején egy hivatalos roma konferencián „nem úgy táncolt, ahogy a hatalom fütyült”. Mint mondta, a roma kárpótlás félresiklatásának fő felelőseit nem a cigányok között kell keresni. Utalt arra, hogy a kárpótlás lebonyolításában koordináló Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) százalékot kapott az igénylők után, az OMA pedig különös módon nem tart igényt a jogosulatlanul igényelt pénzek visszafizetésére. Bihari nem zárja ki, hogy rövidesen hazatér és feladja magát, reménykedve egy perújrafelvételben és a sajtó nyilvánosságában.

(A teljes cikket elolvashatja a Magyar Nemzet Online oldalán.)

Comments are closed.