2008.01.10., 2008. évfolyam, 02. szám
szerző: Bölcs István forrás: 168 Óra
címke: XX. évfolyam
Abból az alkalomból, hogy a 168 Óra elkezdte XX. évfolyamát, beleböngésztünk korábbi példányainkba. S bár úgy tartja a tévhit, hogy a tegnapi újságot senki sem olvassa, mi azért úgy láttuk, hogy érdemes felnyitni az archívumot. Hétről hétre, évről évre. Bölcs István az előolvasó szerkesztő.
A premierek éve volt.
Tabuk dőltek, kimondatlan szavak mondattak ki.
A Trianon körüli csöndet megtöri Raffay Ernő, aki ekkor még „csak” történész volt, később lesz politikai államtitkár és revíziós szószóló. Híres lett attól is, hogy merénylet célpontjának mondta magát, hiszen hivatali kocsijának kerékcsavarjait orvul meglazították ellenségei. Vagyis a hazáéi. Akkor már elkezdett könnyen menni az efféle összetévesztés.
Elhallgathatatlanul nagy botrányokat kavart a lehallgatási ügy. A Dunagate után felállt a belügyminiszter-helyettes, nekünk is akadt egy gyónónk, aki korábban titkosszolgálati tiszt volt.
Kattintson a képre!
Egy korábban elképzelhetetlen premier: élő kerekasztal-beszélgetés a Magyar Rádió és az Amerika Hangja közös produkciójában, a Gondolat-Jel különkiadásában. Filmesek itt is, ott is. (Szabó István, Andy Vajna, Illés György, Zsigmond Vilmos, Bereményi Géza, Magyar Dezső.)
Aztán meg leégett a majki kupleráj. Tán ezt a szót is először írjuk le címlapon. Még nem tartjuk közéleti rangúnak. (Aztán megszokjuk.) Viszont új illúzió, új metafora épül, az Európa Ház. Sokáig fogjuk emlegetni ironikusan vagy reménykedően. Vágyainkat falazzuk belé, mi mind, zavarodott Kőmíves Kelemenek.
Az első interjú Antall-lal. Washingtonban készül, ahol az MDF elnöke Bolgár Györgynek beszélt tapasztalatairól. („Ha most elrontjuk…!”) Kéri László szerint ez az új parlament legfeljebb ha 4-5 évet kibír…
Új pártok lépnek színre. Megéri. Lehet pénzt kapni a működéshez. Itt a Magyar Nemzeti Kereszténydemokrata Munkáspárt. (Lehet-e ennél jobban gyűjtőpárt valami?) És ehhez a sok emberhez mindössze 6-7 milliót kértek. Utóbb kiderült: az elnök körözött szélhámos.
Megjelenik a Magyar Doktrína, amely nem tartja hozzánk tartozóknak („magunkfajtáknak”) a zsidókat, a cigányokat, az oláhokat (sic), „akik eluralták a magyar életet”. Ez is premier volt. Meg repríz a nyilasodó harmincas évekből. Csengey oda nyilatkozott: a nemzet nem épülhet igazoltatásra. Kirekesztésre. Meg egyúttal oda is: „Március 25-e a tavaszi nagytakarítás napja!” Vagyis hát a mérleg: döntetlen. Egy pof ide, egy oda.
Grószt, az exfőtitkárt majdnem meglincselték – méghozzá épp a nosztalgikus nevű Leninvárosban! Wartburgját összeverték, leköpdösték, oldalát behorpasztották. Új helyzet ez is. Az utca politizál. Kézzel, lábbal, ököllel.
Szelényi a választások után azt mondja: értelmiségi hatalomátvétel történt. De ne siránkozzunk, csupán ez az egy elitünk van. Amelyik átadta, meg amelyik átvette… Hihetnénk hát: az értelmiség a paradicsomba megy. De például az MTA volt elnöke, Berend T. Iván inkább Amerikába. Az közelibb. És ott éjjel nem telefonálgatnak gyalázkodó fenyegetők…
Ki kivel búvik össze a koalíció paplanja alatt? Utóbb kiderült: a Fidesz igencsak remélte az MDF összenövesztő invitjét a kormányba. („Nyilvánvalóan elvárnánk…”) A késedelem „rosszul is esik”. (Németh Zsolt akkori szíves közlése.) El kellett volna gondolkodni már akkor, vajon hány szabad vegyértéke van a Fidesznek, és merrefelé vegyül? Vagy Németh Zsolt csak úgy partizánként riszálta a pártját?
Csurka úgy véli: a szavazás a sajtó elosztásáról is szólt, mégpedig az eredmény arányában. Jó, hát legyen műsora az ellenzéknek is, de mindenesetre elébb szükséges a televízió zsidótlanítása – mondja.
Erre tromfol ugyane számban Varga Domokos György, aki jogosnak tartaná a numerus clausus újbóli bevezetését. Nem feltétlenül erővel, mint mondja: „én itt a zsidók belátásárára apellálok”, valamint „az önmérséklésre”. Ne csodálkozzunk! Van, aki semmit sem felejtett. Hiszen nem volt miből. Ugyanis nem tanult semmit.
„Az új kormányt száz nap jóakarat fogadja!” – írtuk 1990. május 29-én. Ám az MDF III. országos gyűlésén az alapító atyák gyanúba fogták Antallt, és megpróbáltak a nyakába ültetni egy bizalmi embert, aki a szörnyű tagság nevében ellenőrzi a jöttment kormányt. Csoórit jelölték. Támogatta Bíró Zoltán, Für Lajos, Csurka István. Ők máig sem szűnnek meg Antallt holtában is kritizálni, sőt rágalmazni, s arra célozgatni, hogy nem magától jött ő, hanem küldték…
Beüzemelődött a parlament. Megkérdeztük Torgyánt, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz felől be-beszólnak neki: hordót a szónoknak! A kisgazdavezér igen elnézően minősített: „Kérem szépen, azok szellemi törpék.” Utóbb majd lehajol hozzájuk koalíciós c(v)ikipusziért.
Csurka István a médiatörvény vitájában marhalevél kiállítását javasolta az újságírók számára. Nem aratott a szakmában nagy elismerést.
Az általános kárpótlási hajrában Esterházy Péter kinyilatkozta: „Földet vissza nem veszek.” Pedig lett volna miből!
Szeptember 4-én a Fidesz kimondta: a száz nap türelmi idő lejárt. A kormány csak sodródott és ideológiai vitákat provokált, amelyekkel a keresztény-nemzeti tábor egységét kívánta erősíteni. Az egyetlen zászlóról és annak helyéről akkor még nem esett szó.
Magyar Nemzetiségvédő Csoport alakult a magyarországi magyar nemzetiség védelmére. Törvényi védelmet követeltek, és arányos részvételt az Országgyűlésben. Tudják: épp a hozzáértők okos gyülekezetében akartak hányni meg vetni…
Jeszenszky Géza a kormánypárthoz tartozónak nyilvánította a nyugati civilizációt, a demokráciát, valamint a magyarság iránti elkötelezettséget. Az ellenzéket meglepte.
Megjelent az ÁVH-s Farkas Vladimir emlékirata, a Nincs mentség. Sokan böngészték érdeklődve. Mi pedig folyamatosan kérdeztük értelmiségijeinket: szerintük merre van előre?
Kitört a taxisblokád, Budapest lefagyott, de aránylag jól bírta.
Pozsgay kilépett az MSZP-ből, a szocdemek és a kisgazdák összeverekedtek. (Egymás közt persze.) Kilépett Bíró Zoltán is a szerinte jobbra tolódott MDF-ből. De vajon hova léptek ki mindketten, egyszerre? – kérdeztük. Akkor még nem feleltek. Aztán igen, de akkor már hiába.
