Forrás: MNO

Májusban újra Jeruzsálembe látogat az amerikai elnök, hogy részt vegyen Izrael állam kikiáltása 60. évfordulójának ünnepségein. Bush bízik abban, hogy még az idén békeszerződést írnak alá az izraeli és a palesztin képviselők.Bush amerikai elnök magyar idő szerint fél 1-kor elhagyta Izraelt, és Kuvait felé folytatta 8 napos közel-keleti útját. Harmadik, utolsó napján reggel a holokauszt jeruzsálemi emlékmúzeumát, a Yad Vasemet látogatta meg, majd helikopterrel északra repült és fontos keresztény helyeket: Jézus egykori lakóhelyét nézte meg, ahol Jézus kiválasztotta az apostolokat, és felkereste a Hegyi beszéd színhelyét is.

Visszafelé egyenesen a reptérre vitte az elnöki helikopter. Záróbeszédében elköszönt izraeli vendéglátóitól, Ehud Olmert miniszterelnöktől és Simon Perez köztársasági elnöktől. Megígérte nekik, hogy már májusban visszatér Izrael állam kikiáltásának 60. évfordulójára, az akkorra rendezett ünnepségekre. Ismét reményét fejezte ki, hogy Izrael még az idén békét köt a palesztinokkal és megszületik a békés palesztin állam Izrael oldalán, mindkét fél biztonságát garantálva. Jó esély van rá és segíteni akarom Önöket ebben – mondta a búcsúzóban.

(radio.hu)

Comments are closed.